Süveg.
Süveg.
A süveg ép úgy, mint az Anjouk alatt, a XV. században is nagyon változatos volt s egy-egy forma állandóan előfordul az egész időszak alatt. Ilyen az Anjoukorban is divatozó csésze alakú tetővel ellátott karimás kerek magyar süveg, melyre az Anjouk és Zsigmond kora közti átmeneti évtizedekből felhozzuk a háromszéki gelenczei templom freskói közül Sz. Kálmán legendájának képét (29. 1.), későbbi ennél a kassai dom szentségházának alakos czímere (35. 3.) s még későbbi, a Jagellók korából való a Weisskunig azon képe (47. 2.), mely Mátyás halálos ágyánál három magyar főurat ábrázol, közülük az egyiket ebben a kerek süvegben. Szintén el volt terjedve az egész XV. században az az ugyancsak Anjoukori olaszos kalap is, melynek hátul felhajtott széles karimája fokozatosan keskenyedve, elől kiálló csúcsba ment át; a gelenczei Sz. Margit-legenda (29. 3.) az Anjouk idejebeli közép magasságu, kerek tetejü formát tünteti föl; a XV. század első felében teteje hegyes és magas lett, mint a kun süvegeké, ilyet visel p. a Reichenthal U. krónikájához készült rajzon a Zsigmond előtt álló magyar paraszt (33. t.), hasonló kalapos alakot látunk a kölni domképen a Zsigmond környezetéhez tartozó magyar urak között, a sepsi-bessenyei falfestmény kun vitézének süvegét is ide számíthatjuk (32. 9.), bár a kunoknál a festő sablonszerűen alkalmazta a csúcsos és magas süveget; a győri antiphonaléban is megtaláljuk ezt a hegyes tetejü s elől csúcsos végü kalapot (38. 7.), csakhogy ez azon fölül még turbánnal is körül van csavarva s teteje kis bojtban végződik. A XV. század második felében ismét a kerek tetejü kalapok voltak divatban, csakhogy a kalap teteje most alacsonyabb volt, mint az Anjouk idejében, ilyet találunk p. a vajda-hunyadi freskókon (39. 4.), míg a század vége felé s a XVI. század elején a hengeralakú alacsony tetejü kalapok divatja terjedt el, a minő p. Kánthor Benedeké is (44. 2.) 1509-ki czímeres levelében. A mi a süveg egyes változatait illeti, a XV. század első felére nagyon jellemző a hegyes tetejü és turbánnal körül csavart forma (38. 4, 5,); mint a velenczei u. n. scytha-csoportozat bizonyítja (20. 9.), már az Árpádok alatt is szokásban volt nálunk a turbános süveg, a Képes Krónika készítésének idejében azonban kiment a divatból, de már a XVI. század vége elé a záradi Sz. Simon-koporsó szerint ismét használatba jött s nemcsak a süveget, hanem a sisakot is ellátták turbánnal, ilyen Hervoja sisakja (XI. 6.) s aztán Disznósy Miklósé (35. 2.) 1456-ki czímeres levelében. A Nádasdy-féle Mausoleumban a magyar vezérek és királyok ismert képsorozata közt Kadicsa vezért és II. Lászlót találjuk ezzel a turbános süveggel. A XV. század második felében ismét fölhagytak vele s mindinkább speciális török szokásnak kezdték tekinteni. Nagy divatban voltak a kun módra oldalt kivágott karimáju süvegek; ilyet találunk a homoród-szentmártoni Margit-legenda képén (30. 3.), a győri antiphonaléban (38. 3, 6.), a kassai (40. 1.) és nagy-szebeni (37. 4.) oltárképen sat., melyeknél a süveg kupalakú közép magasságu tetővel s végén bojttal vagy gombbal van ellátva s a XV. század dereka tájáig terjedő viseletnek felelnek meg; de már az 1445-ki nagy-szebeni oltárképen feltünik az alacsony, hengeralakú süvegtető (37. 10.) s átnyúlik a XVI. századba is, ilyet visel a történelmi arczképcsarnok magyar királya (40. 9.), a bécsi udvari gyüjtemény magyar nemese (46. 6.), ugyanott egy gothikus diszítésű szablya hüvelyén a rávésett magyar huszár (45. 5.), 1519-ből Dobay M. (45. 1.), aztán az 1531-ben meghalt Haller Pál (XVII. 7.) sat. A milyen jellemző Zsigmond korára a hegyes tetejü, ép olyan jellemző Mátyás – és a Jagellók idejére a hengeralakú alacsony tetejü kalap és süveg, mely előbb oldalt kivágott karimával volt ellátva, később azonban elmaradt a hasíték. Az említett Nádasdy-féle Mausoleumban (megjelent 1664.), melynek képei az előszó szerint valami 200 évvel korábbi időből valók, Keme vezért s III. és V. István királyokat találjuk ilyen átmeneti formájú süveggel ábrázolva, úgy látszik tehát, hogy ezek a képek egészben véve a Mátyás uralkodása elején divatozó viseletmódnak felelnek meg s Nádasdy azokat a képeket használta fel a magyarok királyok Mausoleumában, melyeket a budai képek után Bakocs T. másoltatott le esztergomi palotájában s a melyek b. Wratislaw szerint még a XVI. század utolsó éveiben is meg voltaik. A közepén két felől felhasított karimát néha hátul lehajtották s befödték vele a nyakat; ez ép úgy előfordul a korszak elején, p. a homoród-szent-mártoni Margit-legendán (30. 3.), mint a Jagellók korában, a mire a Weisskunigból a Mátyás halála után tanácskozó három főúr egyikének süvegét hozzuk föl. (47. 1.) A Nádasdy-félek Mausoleumban Béla hunn vezért találjuk ilyen süveggel. A XV. század dereka felé szokásos süvegformák közt megemlítjük azt a változatot, melynél a karima elől magasabb volt, mint hátul (38. 2, 5.); rendesen azonban egyforma szokott lenni elől is, hátul is a karima magassága. Mátyás korában tünik föl az a velenczei dogék és senatorok viseletére emlékeztető karima nélküli, hengeralaku alacsony kalpag, minő Szentgyörgyi György († 1467) és Hunyady János sirkövén látható (XIV 10, 13.), az utóbbi, mint említettük, elől kis ellenzőfélével is el volt látva; a Jagellók korából Dürer Albert egy 1517-ki rajzán találjuk (44. 10), itt azonban már valamivel magasabb s teteje felé kissé megszükül, úgy hogy olyan alakja van, mint a későbbi török feznek. A Weisskunigban többször előfordul a török kalpaghoz hasonló süveg (47. 6., 48. 3.), melyet jellemez az, hogy az elég magasan felnyuló tető felsőrésze zacskóformán lefelé csüng. Szintén a Jagellókori fövegek közé tartozik az alacsony karimáju, hengeralaku magas tetejü kalap (44. 1., 45. 4., 48. 5.), mely a XVI. század későbbi szakába is átnyúlt. Ellenben a fejkötő alaku föveg (44, 2., 46. 2, 3., 47. 3, 4.) csak a Jagellók korában divatozott. A süveget úgy, mint a korábbi időkben és később is, tollal diszítették; a XV. század első felében rendesen oldalt látunk daru- vagy sastollat (29. 3., 35. 3.), néha hármasával is (38. 3.), a mire az említett Mausoleumban is sok példát találunk; a század dereka felé a nagy-szebeni oltárkép tanusága szerint a süveg tetejére erősítették a kócsagot (37. 4, 10.), a mely – csakhogy oldalt – a győri antiphonale képein is előfordul (38. 6, 7.), ugyancsak a nagy-szebeni oltárkép egyik alakjánál a darutoll a süveg elejére van tűzve (37. 11.), a mely szokás aztán a korszak hátralevő részében is megmaradt, csakhogy ekkor már leginkább strucctollat használtak (XVII. 10., 40. 9., 45. 3., 46. 6., 47. 5., 48. 1.), csupán Hunyady János kalpagja mellett találunk darutollat (XIV. 10.), még pedig a süveg hátsó felébe szúrva, a mire különben úgy a Mausoleumban, mint a XV. század végső szakából s a XVI. század elejéről is van emlék (XVII. 7., 45. 5., 47. 3); a huszárcsákó tollbokrétájának legkorábbi emléke szintén ezen korszakban fordul elő; a «Triumphzug»-ban (XVII. 11.), valamint az említett Mausoleumban, III. és V. István képein.*
A kölni oltárképet, meg a többi Zsigmondkori viseletre jellemző külföldi adalékokat l. 88. jegyzetben. – Mausoleum potentissimorum ac gloriossissinorum regum et primorum militantis Ungariae ducum vindicatis e mortuali pulvere. Nürnberg. 1664. Megjelent gr. Nádasdy Ferencz országbiró költségén, ki az előszóban ezt mondja: «An penicillus omnes ad vivum expresserit, affirmare non ausim. Illud audeo, nullum te hic calami errorem deprehensurum: nisi forte eorum manuductum errare contigisset, quorum primam in exprimendo veritate manum sequi placuit; illorum videlicet in tam illustri argumento Authoritatem, qui vel CC jam abhinc annis, vel tardius licet, non tamen minori cum laude et gratia, publicam lucem et fidem meruerunt. Ideo nihil hic tibi novi promito, nisi translatam recentioribus coloribus in novas tabellas notae imaginem antiquitatis: qua veriorem si repereris, illi etiam meo nomine subscribe.» Világosan kitünik ebből, hogy a Nádasdy-féle mauzoleum képeit a XVII. század dereka táján valami 200 évesnek tartották s Nádasdy, mint ismert képekre hivatkozik. Ilyenek pedig csakis a Vitéz János (a szövegben tollhibából Bakocs T. van említve) festetett esztergomi képek lehettek, melyekről azt írja Heltai Gáspár a Magyar Krónikában: «Azon palotában az egyik hosszú falon renddel szépen mind megiratta vala szép és drága festékekkel mind a magyaroknak őseket, a scythiai hercegeket, annakutánna a királyokat,» XXXI. rész. (Újabb Nemzeti Könyvtár. 443. l.) A XVI. század elején említi a regensburgi Suntheim László is, hogy az esztergomi várteremben a magyar királyok mind le vannak festve. (Győri Tört. és Rég. Füzetek. II. k. 121. l.) – B. Wratislaw 1591. őszén járt Esztergomban s útleirásában megemlíti, hogy megnézte az akkor török kézben levő várat, a régi templomot, «itt egy márványnyal kirakott kápolnát láttam, ebben szintén márványból készült oltár állott Boldogasszony képével, az egész kép különféle színű márványdarabkákból volt kirakva. Innen a lépcsőkön egy másik kápolnába mentünk, hol számos szentképet láttam. A kápolna mellett nagy palota állott, hol a magyar uralkodók képei voltak láthatók.» (Szamota I. Régi utazások Magyarországon. 189. l.) – Szentgyörgyi Gy. süvegjére l. Boncz Ö. helyreigazító sorait. Arch. Ért. XIX. 1899. 102. – A tollas süveget (unum pileum cum pennis) említi Erdélyi J. is 1472-ki végrendeletében. Teleki Okl. II. 114.
