Csizma. Saru. Czipellős. Szekernye. Sólya. Papucs. Bocskor.
Csizma. Saru. Czipellős. Szekernye. Sólya. Papucs. Bocskor.
A lábbelinek sokféle neme volt elterjedve a XVI–XVII. században, de mégis legáltalánosabb volt a horgasinig érő, szabályosan görbülő vonalban metszett s elől kissé magasabb szárú és nem túlságosan hegyes orrú csizma, meg aztán az alsóbb rendüeknél és hajduknál a mai bakancsnak megfelelő rövid száru saru, melyet a XVI. század második felében s a XVII. század utolsó negyedében az előkelőbbek is viseltek; a czipő vagy régi nevén czipellős főleg az asszonyoknál volt a viselete, de a XVI. század utolsó negyedében a férfiaknál is el volt terjedve. A különböző lábbelit a csizmadiák és vargák készítették; amazok a részben Erdélyben készült, de mégis jobbára Törökországból hozott finomabb minőségű sárga, vörös s ritkábban fekete színű karmazsin-, szattyán- és kordoványbőrből dolgoztak, emezek a maguk gyártotta kecske (czáp- vagy bak)-, tehén-, borju- és juhbőrből állították elő a durvább fajta lábbeliket. Fekete csizmákat csak gyász alkalmával hordtak, mint Apor mondja, Magyarországban azonban a közép osztály más alkalommal is, mert nálunk jobbára csak fekete szattyánt és kordoványt készítettek, Erdélyben csináltak sárga bőröket is, míg a törökországi bőrök közt találunk vörös, sárga, kék és szederjes karmazsint, vörös, fekete és sárga szattyánt s ugyanolyan színű kordoványt. A csizmát, sarut szattyánnal vagy kelmével, atlaszszal, selyemszövettel bélelték s hasonló színű bőrkapczával látták el; a díszesebbeknek a feje ki volt hányva sújtással, skófium-aranynyal, ezüst fonállal, selyemmel hímzett virággal. A csizma és saru sarkára vas patkót verettek, II. Rákóczi Ferencz ünnepélyek alkalmával ezüst patkót is. A lábbeliek közt legnagyobb volt a szekernye, melynek szára – mint már említettük – térdig vagy azon fölül, egész a czombig, ért, a mikor az övhöz kötötték s az ilyet felkötő szekernyének nevezték. A nyugaton divatozó csizmaformát értették alatta, nálunk azonban a XVII. században már csak alsóbb rendü szolga népség hordta, leginkább halászok és kocsisok. (L. 58. t. 3.) Paraszt ember jele vagy bocskor, vagy szekernye – mondja Ungmegyének az öltözetek rendéről való 1666-ki határozata. A szárnyas csizma szintén térden fölül érő hosszú szárú volt, de finomabb bőrből, karmazsinból stb. készítették s előkelők hordták. (57. 10., 58. 2. XXV. 1.) A cselebi csizma törökös volt, vékony talppal, sarok nélkül, melyre ép azért török és tatár szokás szerint a lakásból kimenet alsó csizmát kellett húzni; ezt az alsó csizmát nálunk a papucsforma sólya helyettesítette. (63. 6. XXI. 11., XXIII. 3., 5.) A sólyás cselebi csizmának a XVII. század dereka táján van legtöbb emléke. A csizma és saru közt átmenetül szolgált a deli vagy dali csizma, melyet deli sarunak is neveztek. (58. 10., 12., 14., 18. 60. 2.) Szára hosszabb volt, mint a sarué, de csak a lábikráig ért s a könnyű fajta lábbeliek közé tartozott. A XVII. század második felében kiment a divatból. A sarunak, melynek divatos formáiról föntebb szóltunk, bokáig vagy valamivel bokán fölül ért a szára, 1591–1621. közti árszabások azonban térdig való s térden fölül érő saruról is beszélnek s mivel ugyanezek a szekernyét («az ki térdig ér», «öreg») és a csizmát («száras» és «dali») is említik, bajos eldönteni, mi különbséget tettek közöttük; ugyanitt szó van öreg ficsór saruról, 1674-ben pedig szekérvezetőnek való öreg sarut és halász sarut, meg öreg czipellős sarut emleget Barsmegye áruszabályzata. A brassai vagy szász sarut asszonyok viselték. Szintén inkább csak asszonyi viselet volt a czipellős, a XVI. század vége felé azonban férfiak is hordták, (51. 1., 2., 415.), a Báthory-féle magas sarku saru is inkább czipellőnek mondható (V. ö. 55. 3–5., 7. XVIII. 3.). Volt kötős czipellős (1621.) és száras czipellős. (1591., 1621., 1666.) A papucs nem egyéb, mint a sólyának törökös változata, melytől legfölebb felkunkorodott orra különböztette meg. (V. ö. XXII. 1.) Egyik neme Radvánszky szerint kivágott czipőhöz volt hasonló, a másik magasabb volt, a lábfőig ért s laposabb vagy magasabb sarokkal volt ellátva; ez utóbbi gyulai papucs néven fordul elő a XVII. század második felében. Bocskort a legszegényebb osztály viselt. Egészen kezdetleges volt a szőrös bocskor, melyet Ungmegye 1666-ki áruszabása említ. A hajdu módra készült telekes bocskort a XVII. század második felében az előkelőbbek is hordták, mint Apor szerint az erdélyi úrfiak s aztán utolsó vadászatán Zrinyi Miklós; ez már díszesen, bagaria bőrből készítve és szironynyal, selyemmel s ezüst fonállal kivarrt majczos szíjjal kötötték fel.*
Radvánszky id. m. l. 86–87. l. Apor P. Metam. 349. Tört. Tár. XVIII. 1871. 214, 222, 225. (Bethlen G. 1627-ki árszabása.) Boncz Ö. Arch. Ért. XIX. 1899. 97. s köv. ll. «Jantsar talpas kapcza,» «Karmasin paputs kapczastul.» Bars m. áruszab. 1674. Tört. Tár. 1898, 559. – «Janitczar kapcza.» 1591. ársz. U. o. 1894. 149. – Thaly K. Arch. Ért. 12. k. 1878. 166. l. – Ung m. 1666. ársz. Tört. Tár. 1894. 556. – «Vagyon egy bokor aranyas ezüst sarkantyus czelebi sárga csizmám karmazsin kapczástól, solyastól.» Füzérvári leltár. 1665. Tört. Tár. 1886, 160. – Deli csizmáról Apor id. m. 349. – «Az melj saru terdeon feoliwl er», «Szekernie az ki terdig er,» «Szarvas cipellvs» (1591. árszabás), «eöregh szekernie,» «Terdig valo saru», «köteös cipellvs,» «Szarus cipellvs», «Eoreg»h ficsior saru, «Szarvas chizma» (1621.) Tört. Tár. 1894. 149, 151. – Brassai saru Apor P. id. m. 342. l. «Tyzma azoni allatnak valo,» «brassai saru.» Ingós. jegyz. XVI. sz. el. Radvánszky id. m. II. 8. – Ung m. 1666. ársz. Tört. Tár. 1894. 546. – Telekes bocskort l. Apor id. m. 353. Bethlen Mikl. Önéletleirása. (Szalay L. M. Tört. Eml. II. 328.)
