Magyar viselet a XVII. század utolsó harmadában.
Magyar viselet a XVII. század utolsó harmadában.
A föntebb vázolt viseletbeli sajátságok az előbbi nemzedéknél csak alakuló félben voltak s általánosabb elterjedést csupán a XVII. század második felében élt nemzedéknél nyertek, a mely azonban, kivált Erdélyben, még a Bethlen korában divatozó régebbi szokásokkal sem szakított teljesen. Egymás mellett járta az üstökbe csavart törökös hajviselet (XXX. 2–4.) s a rövidre nyirt (XXXVI. 4.), meg a vállra omló hosszú haj (XXVI. 3., XXIX. 4.), mindössze a szakáll-borotválás lett általánosabbá, bár Erdélyben szokottabb volt a nős embereknél szakállviselés s Apor Péter mint feltünő dolgot említi meg Béldi Pálról, hogy a tatár rabságból való kiszabadulása után szüntelen borotváltatta szakállát; de már a század utolsó tizedeiben Erdélyben is nagyon hódított a szakáll leborotválásának divatja, előfordúl a Hallerek közt is (XXIII. 3.,) csakhogy az volt a szokás, hogy ki szakállát leborotváltatta, nem borotváltatta haját is, legfölebb rövidre nyiratta s elől üstökbe csavarta. (XXX. 2–4.) Mente és dolmány szabásában újabb változás nem történt, csak megritkulnak a lehajtott nagy prémgalléros, földig érő, hosszú újjú öreg menték, helyettük a felálló rövid nyakú, könyökig érő, bő újjú (XXIV. 1., XXVIII. 4.) s néha vágott derekú, térdig vagy czombig érő rövid menték lesznek a kapósabbak (XXVI. 2., 10. 63. 6.); még általánosabb lesz a rövid dolmány, mely rendesen csak czombig ért s még a hosszabb fajta is térden fölül végződött (XXVI. 2–4., XXVII. 1., 5., XXVIII. 2., 5., 11., XXIX. 2., 4.), ellenben már a nyolczvanas években feltünik a kurtánka vagyis a czombig sem érő rövid dolmány (XXVIII. 8., XXIX. 12., XXXI. 4.), mely aztán a kuruczok általános viselete lett. A dolmány újja általában véve kutyafüles volt (XXIX. 1., 2., 7., L. még 62. tábla), míg a menteújj széles inkább prémmel szegélyezték, vagy pedig az úgynevezett horvátos menték hasított rövid és bő újját zsinóros, sujtásos, vagy paszomántos száras gombokkal fogták össze. (XXVI. 10.) Szintén horvátos és többé-kevésbbé hasított rövid újjú volt a fosztány dolmány (XXVIII. 10., 65. 2.), melyet vagy a sodronying vagy a bőújjú s kivarrott felimeg fölé öltöttek. A mente és dolmány díszítésénél nagy szerepe van a csipkének és paszomántnak (XXIV. 1., XXVII. 1., 5.), az ékkövekkel kirakott arany, ezüst csigának (V. ö. XXIX. 12.), mint a munkácsi javak 1688-ki leltára Rock-Pangennek fordít; a száras vitézkötés már nemcsak része a zsinórzatnak, hanem a zsinórzat egészen vitézkötésnek van átalakítva. (XXIX. 4., 7., 65. 8.) Erre az időtájra tehető az is, hogy a nadrág elejét vitézkötéssel sujtással látták el. (65. 10., 11) A nadrágzsinórról ugyan már 1627-ben szó van, de a míg hosszú dolmány járja s eltakarja a nadrág elejét, alig lehetett egyéb ez a zsinórzat a nadrágellenző szegélyénél, a hogy a székelyeknél mai napig fenmaradt. A nadrágszár alját, hogy szorosabban álljon, ha saru vagy más könnyű lábbelit húztak, kapocssorral foglalták össze. (XXVI. 3., 4.) A süvegeknek többféle fajtája divatozott. A főbb emberek – mint Apor mondja – nyusztos süveget viseltek, volt egyes, két-, három-, némelykor négyszeres nyusztfarkas süveg (V. ö. XXIII. 3.), elől vagy oldalt ékköves boglárral, mint Apor írja, medálylyal (XXIV. 6., XXVIII. 10.), köves vagy gyöngysorbokrétával, (XXVI. 1., 4.) forgóval (65. 3., 10., 11.) volt ellátva, a medály mellé fehér vagy fekete kócsagtollat (XXIV. 6., XXVIII. 5., 10., XXIX. 15.) vagy pedig három szál-, faolajjal megfehérített darútollat tűztek, a forgó mellé pedig egy pár sas-, ráró- (barnás-szürke tollú sas) – vagy kerecsen (világos foltos kékes-szürke tollú sólyom) – tollat. Nyáron az ifjak virággal is beérték. (V. ö. XXVI. 6.) A nyuszt vagy egyéb szőrmével prémezett süveg kelméből készült teteje puha volt s lelóggó leffentyűben végződött. (XXX. 5–6.) Egy másik fajta az ú. n. kalapos süveg nemezből, fekete báránygyapjúból vagy fekete selyemből készült s kupola vagy hengeralakú tetővel volt ellátva (XXXI. 1., 9., 66. 4.); amaz magasabb volt, emez alacsonyabb. A karima oldalt rendesen fel volt hasítva; egyik változatnál a hasíték erősen rézsútos, csákós volt, úgy hogy felső szárnya elállt a süvegtől (65. 4., XXX. 10.); ezt a csákós süvegformát pozsonyi süvegnek nevezték. A piros és sárga bőrből készült magasszárú csizmák és sarúk vagy bakancsok mellett ez időben kezdenek kék színűeket is viselni (XXXVI. 3., XXIX. 15.), fekete színűt csak gyász alkalmával hordtak. A deli csizma teljesen kiment a divatból, Apor Péter már csak Kornis Gáspárról tudja, hogy hordta. Azt is Apor Péter említi, hogy az ifjak a csizmaszárt alól a horgas inukon jó két újj széles arany, ezüst fonallal varrt ú. n. majczos bőr-térdkötővel megkötötték, mely selyemrojtban s szíjczifraságban végződött. Az övnek több formája volt divatban, de különösen szerették ezen időtájban a selyemkendő- (XXVIII. 10., XXX. 2.), meg aztán a zsinóros öveket (63. 9., XXIV. 3., XXVI. 4., XXIX. 1., 4.); az utóbbiak igazi divatja még csak ezután kezdődött. A majczos, bogláros pártaöveket és heveder öveket inkább az előbbi nemzedékek kedvelték.*
Apor P. Metamorph. 334, 346, 347, 348, 349. Radvánszky B. Magy. családél. I. 106, 103, 118. «2 pár magyar dolmányra való csiga (Rock Pangen) ki is 276 gyémánt és 72 rubint kőbül és aranyból állott.» 1686. U. o. II. 382. – «Egy Karasia és Sája Nadrágtól kapcsos sinórostól.» «Egy Gránát és Skárlát Nadrágtól sinóros kapcsostól». «Félszer Karasia, Sája, stemmet sinóros vagy kétszeres felső ruhától. «A ki Karasia felső ruha száras gombos lészen és sinóros.» Bethlen G. 1627. árszabása. Tört. Tár. 1871. XVIII. 218.
