Mente.
Mente.
A kisebb fajta mente, Apor szerint, házi-ruha volt, melyet különböző szinü selyemből és bársonyból készitettek, a téli mentét vad bőrrel, a nyárit könnyű szövettel bélelték s előbb arany-galanddal szegték be, a XVII. század második felében pedig, mint a palástot, arany és ezüst csipkével prémezték, arany, ezüst zsinórral kihányták s rojtos és vitézkötéses kötött vagy ékköves gombsorral látták el; a gombok száma 11–24 közt váltakozott. A női mente a XVI. század derekától (1552) kezdve egy századig nem fordul elő a leltárakban; legelőbb 1630–1639 közt említik mantli néven s nyilván ennek felel meg az 1648–1688 közt emlegetett kis mente, mentike vagy mentécske, a mi alatt nézetem szerint korántsem ujjatlan köpenyke-félét kell érteni, a hogy van pl. ábrázolva a Hallerek czimeres könyvében XVII. század utolsó harmadában Haller Jánosné (XXVIII. 10.), hanem azt a rövid, újjas felöltőt, a mit a magyar nép ma is «mándli»-nak nevez. A mentike vagy kis mente mellett már a XVII. század dereka táján magában, minden jelző nélkül is emlegetik a leltárak a mentát, mely kétségkivül hosszabb volt amannál. Idoma, szabása az akkoriban járatos férfi-mentének felet meg s hogy nem az idegen divat hatása alatt átvett, hanem régi magyar ruhának tartották, mutatja az, hogy az Esterházy Pál nádor által kiadott «Trophćum Estorasianum» a korábbi századok képzelt női alakjait mentében ábrázolja (XXVI., 8., 11.), természetesen ezek a menteformák csak annyiban régiek, hogy nem a századvégnek, hanem a század elejének divatját mutatják, a mikor a mente bő volt s rojtos, meg száras gombbal volt ellátva. A XVII. század vége felé a női mente testhez álló szabást nyert (67. 2.); nyilván ezt értették a szorító mente alatt.
