Női viselet a XVIII. század második felében.

Teljes szövegű keresés

Női viselet a XVIII. század második felében.
1760 körül ismét divatba jöttek a már előbb, a XVIII. század negyvenes évei előtt is elterjedt harangalakú, nagy öblös abroncsos, verdigályos szoknyák, még pedig az előbbinél terjedelmesebb alakban, a miket a magyar nép humora a baromfiboritóhoz hasonlitott. Ezeket a magyar vállhoz is viselték (XXXII. 2.) s ilyenkor természetesen csipkés és kivarrt kötény jött eléje, de az idegen módi terjedésével, a nyolczvanas évek felé, a kötény elmaradt s helyette a szoknyát fodrokkal, csokrokkal, máslikkal rakták meg. Fiatal nők nagyon szerették a sárgás zöld vagy kaka düfén (caca du dauphin) szinü szoknyát, melyhez hasonló szinű felső ruhát hordtak, minő volt a bodros volán (volant), melynek «mint szány-talp, görbe volt két szárnya formája» s ezekhez fürész formán kivágott, amazoktól különböző szinü előruhát öltöttek. Divatos volt 1790 körül az angléz öltözet is, melynek alját sok ránczba szedve pántlikával a faron felkötötték s elől két oldalt puffos bufán-nal (bouffant) látták el, vagyis a Peleskei Nótárius szavaival szólva.
Két valami úgy volt kötve oldalára,
Rázódott hányódott minden mozdulatára – ––
– – Bár eleget néztem s nézek is reájok,
Nem tudom, csipején mik légyenek azok,
Réz dobok-é; avagy hernáczból iszákok?
Abrakos tanyisztrák, avagy üres zsákok?
A bufán csakugyan lelóggó táskaféle is volt (Hottenroth II. k. 117. t. 19. sz.) s szépanyáink felfogása szerint:
Szükség ezt viselni minden Asszonyságnak.
Nyugvó kanapéja ez ám két karjának!
Az angléz ruhát hússzinü szövetből szerették készittetni, a mit Kupidohas-szin-nek neveztek; «új szin ez drága is» – olvassuk a Peleskei Nótáriusban. Rövid, tág és bő felöltő volt a spanyol divatú karakó, két karján ránczolva, s a mell körül számlálhatlan bodrokkal és ránczokkal, mely mint női otthonka, ma is megvan a népnél; a szoknyától különböző szinü könnyü szövetből (tafotából) készitették, p. violaszinü szoknyához rózsaszin karakót vettek. Az 1790 körüli divatos felöltők közé tartozott még a köpenyféle furó (fourreau) is.
A XVIII. század utolsó tizedében kapták fel a derékkal és újjal ellátott szoknyákat (XXXIV. 12. 68. 15., 17.), melyeket az ezen időben nagy hirnévnek örvendő Mme Vigano bécsi tánczosnő után viganó-nak neveztek s nálunk is annyira elterjedtek, hogy a hosszú női felsőruhát, melynek dereka és alja egy végben van kiszabva és összevarrva, ma is viganónak nevezzük. Ilyen volt az empíre-szoknya is, mely a directorium alatti, antik formákat hajhászó párisi viseletből ered s a XIX. század elején nálunk is divatba jött; szintén egy darabból álló, melltől bokáig érő hosszú pongyolaruha volt, melynek dereka nem volt szabva, hanem a hónalj és mell alatt kötötték át (68. 15.) s annyira ki volt vágva, hogy csak a két váll csücske tartotta. Ezen időben már teljesen kimentek divatból a nagy, hosszu s öblös harangalakú rococo-szoknyák; valamint két évtizeden át a divatos szoknya aránylag szük s rövid volt, úgy hogy nemcsak a lábfejet, hanem a bokát is láttatta. (XXXV. 13.).
A divatos czipő 1760–90 közt kék vagy fehér selyemből készült s nagy csattal, félarasznyi magas fehér vagy vörös szinü sarokkal volt ellátva, melyet a talp közepe felé toltak. A diszesebbek aranynyal voltak kivarrva és pillangókkal ékitve. A franczia forradalom alatt az alacsony, nyitott és hegyes czipők jöttek divatba, 1800 körül pedig már egészen saroknélküli czipőt használtak, a mit aztán ismét az alacsonyabb sarku czipők váltottak fel a huszas évek felé.
A magyaros főkötő és párta annyira megritkult, hogy b. Naláczi József emlékiratai szerint, mikor 1791-ben az erdélyi országgyülés letette Kolozsvárott az esküt II. Lipót királynak, az erdélyi kisasszonyok, kik «a nagy nemzeti igyekezetben akarának öltözni», alig tudnak pártát kapni s p. gr. Mikó Katát Naláczi felesége segitette ki szép gyöngyös pártájával. Eltüntek a finom arany, rubintos, gyémántos, drágaköves boglárok is, melyeket, mint Naláczi irja, egy Bordoli nevü olasz «quasidor» nevü aranyutánzattal és viaszra öntött nagy üveggyöngyökkel, ú. n. «kók»-kal cserélt föl. A magyar főkötőt felváltotta a német főkötő, Erdélyben legelőbb gr. Teleki Pálné tette föl a múlt század közepén. A József korabeli vereses tintuchból (tülltuch, fátyolszövet) készült főkötőt igy irja le Peleskei Nótárius:
Fél réf hosszaságú másli az elején,
Olly nagy, mint egy szita, vala területén,
Vége, mint zsúp, függött hátának közepén.
A főkötőnél azonban a nyolczvanas években még jobban el voltak terjedve a kosáralakú nagy kalapok, megrakva olasz virággal, zöld cziprusfaággal; 1790 körül pedig «Grand módi» volt az Angliából hozatott, forgácsból készült égszinü magas, nagy kalap, melyet bársony galandokkal diszitettek s a galandok végére aczél csatot varrtak. A kilenczvenes években a kalap alacsony s kerek volt, szélét elől lefelé, hátul fölfelé hajtották. A XIX. század elején kezdődött az elől kiálló széles és nagy ernyővel ellátott kalapok használata (68. 17.), melyeket elől virággal vagy pántlikával és tollal diszitettek.
Legidegenszerübb volt azonban mégis a hajviselet. Mária Terézia uralkodásnak elején a frizura alacsony s rövid volt, a hajat apró göndör fürtökbe sütve a fej körül gyüjtötték össze, úgy hogy az arcz és nyak egészen szabad volt (XXXII. 2.), csak egy nagy fürt csüngött le a hátra a fej hátulján vagy a fürtöt kétfelé osztva, a mellre. Ezt a fél rőf magasra bodrosan fölfésült, szélesen kiterjesztett és zöld pomádéval vastagon kikent tupé alla Persien (topuet a la Persien) váltotta fel s hogy minél dombosabb legyen, alája lent tettek fejelkének vagy párnának, a mit sinyon-nak (chignon) neveztek és széles görbe fésü tartotta csomózva; meg volt rakva arasznyi tűkkel gyöngysorral keresztül kötözve, balfelől strucztoll-bokrétával diszitve s a fejtetőn a kulikó-nak (coquelicot) nevezett rikitóvörös pántlikából bokrosan másli volt rákötve. Az 1791-iki erdélyi dieta alatt gr. Teleki Józsefné egy akkoriban irt levele szerint az erdélyi nők a főkötőhöz kétfelé simitották a hajukat, «meg is égetik, egybe tupirozzák, pántlikával lekötik s csak úgy teszik öl az főkötőt, hogy csak két ujnyi magasságú kerek tupé látszik ki belőle.» A tupé már a kilenczvenes években megszünt, a sinyon azonban tovább tartott, a mig a XIX. század elején a görögös hajviselet jött divatba. A haj porozva volt s az arczot pirosra festették.*
A Pero-féle képet közölte Millen. magy. tört. VIII. 179. – Gr. Illésházy M. képe U. o. 70. – b. Amade L. versei: (Olcsó könyvt. 821–830. sz.) Budapest. 1892. 385. l. A Szirmay által idézett vers (Hungaria in Parabolis. 2. kiad. 57–58. l.) ezek közt nem található fel. – Apor P. Metamorphosis. 350, 354, 399. l. – gr. Pálffy J. arczképét l. Millen. magy. tört. VIII. 247 és Szalay-Baróti L. A magy. nemz. tört. IV. 37, 123. – Apor P. Metamorph. 341–342. l. – Wortleyné: Letters of the Lady M–y, Writien during her Travels. Paris. 1799. (Szamota I. Régi utazások Magyarorsz. 453. l.) A XVIII. század derekán divatos női ruhákat ilyen néven sorolja el Stancsics Horváth borbála kelengyéjének 1758-ki jegyzéke: «Trádolt szoknya s vál. Fehér perzsián zwig szoknya s vál. Kék prokát szoknya s vál. Tafota kantus öltözet. Sötét parket szoknya. Kamdol mindennapi köntös. Flanell szoknyák Kanavász szoknya. Czucz kartonból, barchenből kantus kleid. Zöld lengyel mente nyuszttal prémelve. Fekete bársony montli hermelinnel prémelve. Ócska damacka mantlicska. Steifrock. Nyuszt kesztyű.» Tört. Tár. 1899. 707. – Gvadányi I. Egy falusi nótáriusnak budai utazása. V. rész. 217–228. versszak. Teuber és Ottenfeld: Die Österr. Armee. 69, 104, 131, 139. – Gvadányi id. m. VI. 252. – Grassalkovich A. képét l. Szalay J.–Baróti L. A magy. nemz. tört. IV. 135. és Millen. magy. tört. VIII. 283. Orczy Lőrinczét Beöthy-féle Magy. irod. tört. 42. és Millen. magy. tört. VIII. 324., Nagy Pálét U. o. IX. 125 és Szalay-Baróti Magy. n. tört. IV. 369., Gvadányiét Beöthy féle Magy. irod. tört. 75. l. Gvadányi id. m. VII. rész 246–298.; az idézett sorok a 251. és 276. versszakból valók. A XVIII. sz. kardokra l. Arch. Ért. XVIII. 1898. 242. s. köv. ll. és XX. 1900. 92. Szendrei J. Hadtört. Eml. 681. l. 3516. sz., 816. l. 6988. sz., 833 l. 7076. sz. (III. Károly kora), 515. l., 630. l. 3382. és 3385. sz., 707. l. 3623. sz., 708. l. 3629. sz. (Mária Terézia kora), 662. l. 3441. és 694. l. 3351. (Máriás pengék), 661. l. 3440. és 826. l. 7014. sz. (fringiák), 630. l. 3385. (1786-ból, a rajzon hibáson 1686), 810. l. 6942. 825. l. 7009. (b. Szentkereszty András kardja), – a franczia háboruk korából Simonyi József, «a legvitézebb huszár» kardja 809. l. 6924. sz. (jelenleg a M. N. Múzeum birtokában.) – Vas Gereben szerint (Nagy idők, nagy emberek. Magyar korrajz. Mehner V. kiad. Budapest. 1891. 349. l.) a Pöspöky János őrnagy által vezetett zalamegyei insurgensek kezében vált a csákány ilyen félelmes fegyverré. Felhasználta ezt Jókai M. is a Névtelen vár cz. regényében (Bpest. 1877. 630, 690, 704. l.) – Az 1809-ki insurgensek egyenruhájára l. Bikkesy-Timlich művét, Szendrei János Hadtört. Eml. 831. l. 7061, Reizner J. Szeged tört. III. 112. – b. Amade L. Versei. 1892-ki kiad. 384. l. Gvadányi J. id. m. V. rész. 214–215. versszak. A kutóról U. o. VII. 256. – «Péterkés a sicario aliquo Petro Hungaris dicta est.» Szirmay A. Hung. in Parabolis. 2. kiad. 62. l. «Jól ivott a gulyás: meg tölté pipáját, Nékem szironyos, sallangós zacskóját Nyujtotta» – Gvadányi J. Peleskei nót. I. rész, 42. v. – Cserey M. Apornál Metam. 463. A zsebóráról Gvadányi id. m. VII. 273. A női viseletre U. o. X. 458–5999. vers. A bufánról X. 516, 525, 534. vers. A rococo-viseletre l. különben Masner: Costüm-Ausstellung. 1894. Taf. 5. fig. I. – A viganóról Simonyi Zs. Ruhadivatok. (Pesti Napló,. 1899. 1. sz.) L. még Floridor: Régi divatok. (Egyetértés. 1900. jan. 30.) B. Naláczhi J. emlékirata. (Hetilap. 1853. 76–77. sz.) V. ö. Kőváry L. Magy. csal. viseletek. 44–45. l. – Gvadányi J. Peleskei nótárius. X. 579. L. még. U. o. X. 456–459, 478, 482–483, 515, 535, 556.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages