VISSZAEMLÉKEZÉSEK AZ OTTHONIAKRA
VISSZAEMLÉKEZÉSEK AZ OTTHONIAKRA
Boldog Nógrád vármegyeiek!
A rozsdát kiheverték, a kolerából kigázoltak, megyei kölcsönnel betömték az éhség száját, király őfelségét szépen felköszöntötték a jubileumán, a krachba beleszoktak, amit a Mikulás hozott, a rendjeleket egész flegmával zsebre tették, – (denique valami jót mégis hozott a kolera: hiába írtam ellene cikket) – és most szinte látom, milyen kedélyesen filkóznak »Laci« felügyelete alatt a kaszinóban, és még az a félelem sem borzongatja őket, hogy mikor sötétében lefelé ballagnak lépcsőkön, a Deutsch szögletén ott lesi őket Szlávy, hogy valamelyiket elfoghassa financiernek.
No, de most már hála istennek, a pestieknek sem kell ettől félni. A válság véget ért. Szegény Szlávyn megesett a közmondás: »Aki másnak vermet ás, maga esik bele.«
De hát beszéljünk a nógrádiakról.
…Az ország dolga szépen megírva lejön nekik mindennap, a kaszinóbelieknek az öreg »Napló«-ban, a körbelieknek a »Hon«-ban. Azt aztán szépen keresztül is betűzi egy-egy urambátyám. Disznóság, hogy a gabona ára kezd leszállni. De még az sem tréfa ám, hogy Deák Ferenc beteg. Ah! egy kis náthája van, annyi az egész, – és most kapnak rajta azok a léhűtő újságírók, hogy rémítgessék vele a publikumot a saját pénzeért. Akasszák fel, ahol csak egy van!
Pénzügyminiszter nincs! Majd akad. Csak ki kell azt nevezni, mint a telekkönyvi iktatót. Akinek hivatalt ád az isten, észt is ad annak hozzá… ami pedig a pénzt illeti, az a legkönnyebb; fel kell állítani még vagy tizenöt bankóprést: nyomni kell szakadatlanul, éjjel-nappal, aki árgyélusa van! – s egy év múlva annyi pénzünk lesz, hogy még mi kölcsönözhetünk a burkusnak – hogy üssön bele abba is a »krach«!
Egyszóval nincs semmi baj. Nógrád pihen a közügyért.
A hír csak néha hoz felőle hírt: »Él Sisa, áll Gyarmat még!«
Sisa megnagyította a vármegye hírét, a hír pedig megnagyította Sisát.
Csodadolgokat regélnek felőle. Még »több rosszat« is rákennek szegényre, mint amennyi igaz. Például ráfogták, hogy inkognitó cikkeket ír az »Ipoly«-ba. No, én nem teszem fel felőle.
Hanem az mégis jó gondolat a kormánytól, hogy előfizetési felhívást bocsát ki a bőrére: Ötven arany! Aztán még panaszkodunk, hogy nincs pénz, mikor ennyit teszünk egy »blatt«-ra.
Ad vocem előfizetési felhívás! Szegény publikum, szinte képzelem: mennyire izzad most a vadabbnál vadabb elmeszülemények közötti válogatásban. Két forintért évnegyedenként meg lehet venni az egész világ tudományát, a honhaza üdvével együtt. A lángész ilyenkor terem, Luca naptól – Szilveszter estéjeig.
Ez a legkritikusabb idő. Isten óvja nagy csapástól mi magyar hazánkat!
A múlt hetekben én is azt az attentátumot követtem el a nemzeti vagyonosodás ellen, hogy a kiadómnak megengedtem megrendelési felhívásokat küldeni békességes jámbor állampolgárok nyakára, akik nekem sohasem vétettek semmit, és akik most arra lesznek kárhoztatandók, hogy két kötet históriát nemcsak végig olvassanak, hanem még tetejébe meg is vegyenek.
Tudtam ugyan, hogy a könyvet az ördög sem veszi (és magunk közt legyen mondva, nem is érdemes). Csakhogy én furfangos ember vagyok ám. Majd fogok én balekot, ha törik-szakad is.
Összehajtogattam négy darab előfizetési felhívást.
Az egyiket elküldtem Lonkaynak, és azt írtam a belső lapra tintával. »vallásos elbeszélések a katolikus nép számára.«
…No, már ez csak bizonyos prenumeráns!
A másikat Zsedényinek küldtem sub titolu: »protestáns elbeszélések.« Ez is numero zicher.
A harmadik felhívás egy b.-gyarmati szélsőbali vezérhez szólt, .........ffy úrhoz. No, ennek olyan vastagon írtam oda, hogy »baloldali elbeszélések«, mintha egyenesen az ő hazafiúi keblének gyönyörködtetésére volnának komponálva.
…Lehetetlen, hogy ez is elő ne fizessen.
A negyedik ív pedig adresszáltatott a híres Sramko fiskálishoz. Ott már azt a cselfogást kelle használnom: »elbeszélések, mikből meg lehet tanulni az olcsó borkészítést.«
De már erre a tudományra csak szüksége lesz Sramko fiskálisnak is! Ha megtanulja, ez lesz a – negyedik diplomája!
.......................................................................................................................................................
Negyednapra azután kapok három levelet. Az első Lonkay kézírása. Felszólít, hogy adjak azokból a könyvekből vagy ötven, a karácsonyi szent ünnepek alkalmából a nép között ingyen kiosztandó példányt. Egyébiránt dicsértessék a Jézus Krisztus!
…No, szépen vagyunk!
A másik levél ...........ffy úr írása. Két darab Kossuth-bankó vagyon mellékelve a hazafias, következőleg hangzó sorokhoz:
»Urramöcsém! Miután én ön szerint a 48-iki pártállást foglalom el, itt küldök beszélyeire 2 frt-ot, negyvennyolcadiki értékben. Humillimus servus!«
Ezer ördög! Ez cudarul visszatréfált. Jól van, no. Ha már semmi nagyhatalom nem fogadja el a Kossuth pénzét – hát elfogadom én. Még keresztapja lehet érte a szegény jó Turini Jézuska valamelyik gyermekeknek… Egyébre úgysem való már!
Dühösen bontottam fel a harmadik levelet, melynek borítékján Sramko bácsi nem hagyta magát, hanem válaszolt keményen:
»Mit? Maga megtanit engem novellákkal bort kiszitenyi. Hüm! Nekem aztat nem fexik érdekemben kiszitenyi csak fogyasztanyi. Csinálni pedig bort legolcsoban tugya a – Teller. Ő nagy hydropata.
Huj! Juj! Mikor in nala borozok, akor in nála vizgyógymódot hasznalom. Eztet a rebust találjon ki ha okozs ember es olyan könyveket irja nekünk, a miket mink meg nem vesszük… mert van nagy krach. Megdöglöt pinz!«
