32. sz., augusztus 8.
32. sz., augusztus 8.
Több lap említi, hogy az mégis csak igazságtalanság, miszerint míg a virilisták (a nagybirtokosok) a választási törvény 12-ik szakaszának értelme szerint, habár tehetősebbek lévén, adójukat könnyebben fizethetnék, mint a szegényebb ember, mindamellett ha nem fizetik is, választási joguk érvényben marad.
Ilyenkor okoskodnak már. Eső után köpönyeg!
Egyébiránt ott vannak a méltsás főrendek még. Talán azokra bazíroznak?
Falra borsót!
Nem bolondok őméltóságaik, hogy saját magokat kizárják.
*
Ghyczy Kálmán a középpárt elnökének bejelenté, hogy a klub tagja lenni megszűnik. Kilépését a klubból Horn és Huszár Imre támadásaival indokolta. Midőn Ghyczy miniszter lett, megszűnt a középpárt tagja lenni, de a klub tagja maradt, míg Huszár Imre föllépése őt arra bírta, hogy a klubból is kilépjen. Egyszersmind említhetjük, hogy Ghyczy a törvényhozási idő legnagyobb részét a fővárosban tölti; csak igen rövid időre rándul ki birtokára.
Azonfelül Ghyczyről is elmondhatjuk, ha legközelebbi múltjára tekintetet vetünk, hogy lankadnak a karok, gyengülnek az inak.
*
Egy Nógrád megyei urambátyámtól (öreg vonások) anonim levelet kaptam, melyben összeszidja az országgyűlést, amiért a polgári házasságot behozni készül. Minek volna az? Hiszen az úgyis megvan a protestánsoknál! A társadalmi rend nem kívánja ezt. Hanem minden bajunknak kútforrása – a fülbe való gyónás. Ezt kell kiküszöbölni, s a haza fényre derül. Itt aztán urambátyám nagyon elmésen átcsap arra, hogy a papraszt azt hiszi, hogy a katolikus pap megbocsátja vétkeit, mihelyt bizonyos meghatározott számú miatyánkját elmorzsolja, – s erre a rovásra siet vétkezni. Kemény büntető kódex kell ide – sóhajt fel az üregúr –, s nem modern törvények.
És ez mind bizonyítéka annak, hogy »quot capita, tot census«, hogy mindenről lehet a világon okosan beszélni, s hogy a szónoklatok és vezércikkek mennyit érnek. Legtöbbször az igazság »eltakarói«.
*
Ugyancsak ez az urambátyám, ki k…-i magányában ráér gondolkozni az ország sorsa felől, múlt ősszel, midőn hírlapírói pályámat kezdém, egy borzasztó nagy kéziratcsomagot juttatott kezembe, telve tömérdek, az ország boldogulására szánt törvényjavaslattal. Volt abban minden, perrendtartás, büntető kódex, kereskedelmi törvény, nemzetközi jog, tengeri jog. Egy megalkotandó új állam sajátságos, furfangosabbnál furfangosabb intézményekkel, minőket emberi szem nem látott, minőkről emberi fül nem hallott. Kért, hogy juttassam el ezt a csomagot Deákhoz. Egyenesen hozzá volt intézve, hogy okuljon belőle.
A csomag eljutott Deákhoz.
Kíváncsi voltam, hogy átlapozta-e azt az ország bölcse. Sok idő telt bele, míg megtudhattam: mint vélekedik a mi excentrikus nógrádi államtudósunkról.
– Hol lakik az az ember? – kérdé egyik környezőjétől.
Megmondták neki.
– Azt az embert pénzért lehetne mutogatni – szólt az öregúr mogorván – mint ritkaságot.
– Hogy érti, urambátyám? – kérdék.
– Úgy, hogy nagy ritkaság, hogy valaki »ingyen« ennyit gondolkozzék a közügyekről.
*
És ez a mondat még jobban ránk illene ma, mint akkor. Úgy látszik, kezd a nemzet nagyon közönyös lenni, s még az se gondol a közügyekre, kit azért fizetnek, hogy gondolkozzék a többiek helyett is.
Pedig ha sántít is és tán nem is passzol be ide e latin principium, hogy »cogito ergo sum«, annál jobban passzol a megfordított oldala, »aki nem gondolkozik, nem egzisztál«.
Ezért nincs Magyarországon közvélemény, vagy ha van is, nem »úr« az, hanem legfeljebb livrés cselédje egypár ugorkafára kapaszkodott, »vezérférfiak«-nak nevezett embernek.
