KÉT MUNKÁSGYŰLÉS
KÉT MUNKÁSGYŰLÉS
Két munkásgyűlés tartatott e héten a fővárosban, mindkettő elég különös világot vetve munkásaink állapotára. A hétfői ülésre a Beleznay-kertben meglehetős nagy számmal gyűltek össze a munkások, s inkább csak afölött látszottak tanácskozni, hogy miként demonstráljanak, mint adják panaszaikat elő az illetékes helyen. Először is Essi András emelt szót s röviden előadta a munkások küldöttségének a belügyminiszternél történt fogadását. A küldöttség ugyanis Szapáry gróftól fölvilágosítást akart kérni a munkásegyesület föloszlatásának okai iránt, és belügyminiszter okul adta az alapszabályok áthágását és az egyesület agitátori működését, mit természetesen a küldöttség tagadott és ki is jelenté, hogy a belügyminiszternek nem híven referáltak. Szapáry gróf írásbeli előterjesztést kért a küldöttségtől, s ez előterjesztés meg is szavaztatott a gyűlésen, hanem a munkások itt nem álltak meg s ügyük védelmét a közjogi ellenzékre bízták, és el is határoztatott, hogy a május 17-iki országos ellenzéki gyűlésen tömegesen fognak résztvenni és határozati javaslatot terjesztenek majd a gyűlés elé. Ez tehát demonstráció akart lenni.
Sokkal fontosabb és szomorúbb volt a keddi munkásgyűlés, melyen 600 munkás vett részt, s innen tudtuk meg azon sajnálatos tényt, hogy 6.000 munkás van a fővárosban kenyér nélkül, és mindannyi belföldi. E munkások megbeszélték a nyomor ijesztő voltát, s méltán tettek keserű panaszokat amiatt, hogy a magyar hazában utoljára a magyar munkásnak adnak munkát. A budapesti gyárak tulajdonosai vagy üzletvezetői idegenek lévén, ezek idegen munkásokat hozatnak külföldről s a bennszülötteket mellőzik. Méltán kelthet megbotránkozást az, hogy a pesti légszeszgyárnál a munkát kereső magyarokat visszautasították, s ugyanakkor 16 poroszt vettek föl s újabban ismét írtak Németországba 41 munkásnak eljöveteleért. Nem kevésbé lázító az is, hogy a margitszigeti híd körül csak mostanában is vettek föl olaszokat, míg a magyarokat rendszeresen és következetesen visszautasítják. És így van ez a többi vállatoknál is. E magyar munkások tehát elhatározták, hogy felterjesztést intéznek a minisztériumhoz, s kérelmök odaterjed, hogy hatna a kormány a gyárosoknál oda, miszerint egyenlő minősítvényű munkások közül a bennszülötteknek adjanak elsőbbséget, hogy becsületes munkával itthon kereshessék meg mindennapi kenyerüket, melynek most híjával vannak. Reméljük, hogy a magyar munkásoknak ezen nem ok nélküli feljajdulása talán utat tör a kormánykörökben arra, hogy minisztereink figyelmét felhívja e társadalmi bajra, mely nem oly kisszerű, hogy csak mosolyoghassunk felette, mert megérdemli azon rossz szokásunk, hogy mieinket elhanyagoljuk s mindent külföldiekkel szeretünk csináltatni, az orvoslást. Az volt a baja minden eddigi kormányunknak, hogy befolyását és hatalmát nem használta fel a magyarság bármely alsó vagy felső osztályának erősítésére, és kicsinyelte a társadalmi úton kivívható eredményeket, holott szívóssággal vive ki a magyaroknak kedvezésben részesítését, mit bármily ország kormánya is megtenne saját hazájában, nem állanánk ott, hogy magyar munkások panaszkodjanak afelől, hogy magyarországi vállalatoknál az idegenek kapják el szájuk elől a kenyeret.
