11. sz., március 12.
11. sz., március 12.
Tízen vannak ők, akik még mindig nem látják be a közjogi oppozíció káros voltát, és azt ezentúl saját szakállukra fogják űzni. Az igaz, hogy most már veszélytelenebbül tehetik, mert csekély számuk megmenti eljárásukat minden fontosságtól. A tíz férfiú neve, kik a hivatalos elnevezés szerint »elveikhez hívek maradtak«: Jankovics Miklós, Ugron Gábor, Máriássy Andor, Simoncsics Béla, Lükő Géza, Horváth Elek, Péchy Jenő, Gullner Gyula, Ragályi István és Zoltán János. Tehát van mégis balközép.
*
A jobboldali ellenzék – ez újdonatúj neve a Sennyey-pártnak – országszerte megindította a választási mozgalmakat. Számos kerületben már jelöltjei is fel vannak léptetve, így Sáros megyének nemcsak két, hanem valamennyi kerületében, így különösen a felvidék némely más megyében, s főleg kisebb, túlnyomólag katolikusok által lakott városaiban is, melyekből a párt legtöbb új akvizíciót remél.
*
A függetlenségi párt kiáltványt eresztett meg az »Oh néphez!« Ezen manifesztum az »Egyetértés«-ben jelent meg. Elpanaszolja, hogy miután a baloldal rálépett az államjogi alapra, mindössze 50 híve van a képviselőházban azon politikának, melynek pálcalova még ma is az »átkos közösügy«. Önálló és független, vagyis – miután ez a 67-iki törvényekben már megvan – inkább különálló Magyarországot kíván, ami a dolog természeténél fogva sokkal költségesebb volna a mai rendszernél, mert külön hadsereg s külföldi képviselet tartására kényszerítene. Ez szép dolog, és ábrándnak megjárja. De minő logika van abban, hogy valaki az egyik hasábon ily külön államiságot követel, a másikon pedig az állítja, hogy hazánk »nem képes megfelelni a 67-ben elvállalt nagyhatalmú szerep terhének«? vagyis: miután nem bírjuk el mostani terheinket, vállaljunk magunkra még többet? Egyébiránt mi logikát nem is keresünk a függetlenségi párt észjárásban, s így mai manifesztuma nem hathatott ránk meglepőleg. – Egyébiránt az irat egyesülésre szólítja fel a közösügyes Magyarország minden ellenségét. [.....]
