augusztus 21. 231. sz.,
augusztus 21.
231. sz.,
231. sz.,
Minden politikával foglalkozó eleven ember ismeri, kicsoda Risztics. A sertéskereskedő nemzet legnagyobb hőse ő. Hős és bölcs, Hunyadi János és Deák Ferenc egyugyanazon személyben, – persze, hogy csak szerb rőffel mérve. Ha Kállay Béni még tovább is folytatni fogja a szerb történelem írását, ugyancsak meggyűlik a baja vele.
Különös alak ő…
Ember, véges ésszel felruházott, nem találja azt ki, mit szeret jobban, a muszkát-e… vagy a dicsőséget?
Különben egészen egyre megy. Egyikből sem jutott neki rész.
A muszka csak felhasználta, a dicsőség istenasszonya pedig – szeme közé nevetett s tovalebegett, mint a pajkos csalogató szirén.
Risztics úrnak egy ideig a szeme káprázott a nagy arcütéstől, mely kétfelől érte. Tudniillik a fehér cár által az egyik oldalról, a dicsőség által a másik oldalról… de csak egy ideig szédíté, csüggeszté el a csapás, mert hát »alte Liebe rostet nicht«… A szerelmi láng tovább is kergette a két elérhetetlen árny után.
Oh, milyen bolondos csalogató árnyékok!
Az egyik, a medve, kitárja a kezét édes ölelésre, s ha közel ér hozzá, öklét emeli rá, a másik pedig fölötte röpköd hol magasan, hol keze ügyében, mint az ingerkedő fecske…
Nosza utána, Risztics barátom!
A derék férfiú nem nyugodt a tavalyi vereség után, megint belevitte a kis Milánkát a háborúsdi játékba…
S már már közel van hozzá, hogy megfogja az előtte futó és a fölötte röpülő árnyékokat…
Bizony nagy meglepetése lesz…
Arról, aki azt hiszi, hogy a dicsőség… az egy festett, hazudott ideál… a hóbort…
Az az előtte futó muszka pedig, akit majd utolér, az – a Gurkó.
