augusztus 29. 239. sz.,

Teljes szövegű keresés

augusztus 29.
239. sz.,
Hugo Viktornak magyar kiadása akadt, persze csak »sajn«-ban.
A »Pesti Napló« tegnapi vezércikke ilyenformán foly, hogy egy darabkát szóról szóra idézzünk belőle:
 
»Győzelem!
Egy feldúlt ország fényes győzelmei. –
Egy megvetett nemzet diadala.
A gőgös ellenség meg van alázva.
A haza meg lesz mentve.
Vért szomjúhozva keltek át a folyón
Rabolva száguldoztak a mezőn
Gyilkolva keltek át a hegytetőkön
Előttük nyomorúságba menekült a jólét
Mögöttük gyalázatba esett a szemérem.«
 
Biz ezek erős dolgok, s ez a második strófa alighanem az »Ítélet napjából« maradt ki – mert bár tökéletesen bebizonyítja, hogy szerzőjében van poétai tehetség, az olvasókat éppen nem informálja a muszka ármádia álláspontjáról elég híven.
Valamint a következő versszakból is bajos lenne Ausztria politikájáról tiszta fogalmat nyerni az olvasónak.
 
»A kétszínű magyar kormánytól
Bizony nem várhat semmi jót (t.i. a török)
Orosz-barát közös
Kormánytól annyit se.«
 
Nos, mi sem vártuk azt a »Naplótól«, hogy a vezércikkek helyén gyenge verseket közöljön az olvasók épülésére.
Jut abból elég egyebütt.
*
Nem lehet követelni ugyan, hogy a vezércikkíró egészen száraz »fád« ember legyen, aki az események regisztrálásán túl csak az ezekből levont ésszerű kombinációk határai közt mozoghat: egy kis poézis, egy kis jövendölés sem árt, kivált az olyan »csodálatos« lapnak, mint az »Ellenőr«, melynek jól értesültsége nemcsak a megtörtént dolgokra, a jelen pillanatra, de még a jövőre is kiterjeszkedik.
Az »Ellenőr« egyszer-mindenkorra vastag papirosból költségesen kiállított plakátokat készíttetett e felirattal:
»Ma ismét nagy török győzelmek hírét hozza az “Ellenőr” esti lapja.«
Minthogy több nap mégis, mint győzelem, e cédulákat a győzelmek napján kiakasztják a trafikok homlokzatára.
Mindenesetre nemcsak célszerű és nagyvárosias eljárás, hanem egyszersmind megnyugtatásul szolgálhat török testvéreinknek – mert az »Ellenőr«-től feltehetik, hogy nem hiába csináltatta a permanens hirdetési táblákat.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem