július 10. 189. sz.,
július 10.
189. sz.,
189. sz.,
Egy nagy mennykő sárga-fekete zászló libeg-lobog a Hungárián!
Aki látja, ijedten néz maga körül: nem valahol Bécsben van-e valamely ezeregyéjszakai gonosz szellem pajkos jóvoltából? vagy a szemét törli; nem csak úgy álmodta-e ezt a hatvanhetes alkotmányt Lónyaistul, Tiszástul, mindenestül, és tulajdonképpen még mindig a derék Bach uralkodik itt? Bizony, ha álmodta, nehéz álma volt, beillő még lidércnyomásnak!…
Nem, nem álmodott. – Már amilyen olyan, de magyar világ van! A sárga-fekete zászló csak ideiglenesen kedvetlenkedik ott a szálloda pipaszurkálóján, mert a fővárosnak érdekes vendége van, ha ugyan így szabad neveznünk Albrecht főherceget, e szelíd arcú öregurat, akivel azon érdekes viszonyban állunk, hogy nem szeretjük egymást.
A Hungária lépcsőin, amióta a főherceg itt van, – nagy kardcsörtetés hallható, künn a mozdulatlan városban semmi más változás, mint az, hogy a Rózsavölgyi és Táborszky zeneműkereskedésben ma sok tiszti privatdiener jött megvenni az »Orosz himnusz«-t.
*
Egyszer valaki azon a nagy szereteten csodálkozott, mellyel a nemzet az uralkodó ház »palatinusi« ágát övezi.
Az öreg Deák Ferenc azt mondta erre: »Láttál már valamikor olyan fát, hogy az egyik ágán meggy termett, a másikon cseresznye?«
Nos, mi csodálkozni való van abban, ha mi jobban szeretjük azt az ágat, amelyiken cseresznye terem.
A meggy egy kicsit savanyú nekünk!
Ezt különben már maguk a főherceg urak is tudják.
Egy tréfás epizód kering a nép közt, mely szerint József főherceg Bécsbe rándult volna az Albrecht főherceg látogatására, aki tudvalevőleg a leggazdagabb az uralkodó család minden tagja közt, mégis olyan fösvény, hogy hivatalos minőségben tett utazásaiért az állampénztárból járó útiátalányt nemcsak, hogy sohasem felejti bent, hanem azt túlságig vitt pedantériával mindig kiveszi azonnal, mihelyt hazaér, sőt néha maga megy érte.
A népies adoma is e tulajdonságát veszi bázisul s ráfogja, hogy vendégét, a mi főhercegünket szűken ebédeltette meg, különösen borokban vala nagy hiányatosság.
József főherceg megbosszankodott ezen, s midőn délután sétakocsikázni indulnának, s a házigazda pénzbe nem kerülő előzékenységgel előre kívánta beültetni a fiatalabb Józsefet az udvari hintóba: bosszankodva húzódott vissza az elsőségtől s türelmetlenül tuszkolta be magas gazdáját:
– »Eredj már, no! Bujj be német!«
