július 12. 191. sz.,
július 12.
191. sz.,
191. sz.,
Nagy az argus-szemek hatalma. Talleyrand jól megmondta, hogy az igazi diplomata nyelve arra való, hogy légyen mivel leleplezni a gondolatait… mert iszonyú azon mohóság és szemfülesség, mellyel az egyes szereplő férfiak tetteit és akaratát ellesik.
Egy állomáson Tisza Bécsből jövet arról értesült, hogy Lónyai is ugyanazon vonattal utazik, minélfogva átült annak a kupéjába, hol titkos beszélgetést folytattak. Mikor aztán Budapestre robogott be a vonat, a legelső esti lapban, mely a kezükbe akadt, ott olvashatták szórul-szóra a mai párbeszédjüket.
E hét két ehhez rokon eseményt nyújtott a sajtónak.
Az egyik, ahol Disraeli járta meg a fecsegő Seebach úrral, ki huszonöt év előtti szavait súgta be a cárnak.
Az angol miniszterelnök, képzelem, bosszankodott kissé, de aztán ügyesen vágta le a férfiatlan árulkodót, olyan humorral és annyi éllel, amennyi csak várható »Lothair« szellemes írójától.
Okosabb ember azonban még nála is az öreg Abdul Kerim. Maga a megtestesült hallgatás. Makacssága, mellyel haditervét elárulni a szultán felszólítása dacára is vonakodott, szomorúan jellemzi a török udvari légkört… Az egész világ tele van árulóval.
De csak jó is a mi Andrássynknak, hogy nem kell neki féltenie kombinációit a nagyvilágtól!
Ő nem kombinál, hanem csak kombináltatik.
Ausztria olyan, mint egy rozzant szerkezetű óra, mely mindig a tegnapi napot mutatja, s melyet minden görbe kulccsal fel lehet húzni.
Most a Gorcsakoff úré jár bele.
Minek kombinálna hát Andrássy?
*
Mint értesülünk, a székesfehérvári püspökségre tisztelendő Poór Antal országos képviselő úr van kiszemelve.
E kandidációnak egy kis maliciózus története van:
Ugyanis Tisza Kálmán utóbbi »nagy beszéde« (?) alatt roppant fülhasító éljeneket röpített meg a Tisza hatásra számító kifejezéseinél, mindenféleképp demonstrálni akarván, milyen nagy mamelukja ő a kormányelnöknek.
Attól tartván, hogy Tisza figyelmét még így sem bírta kellőleg magára vonni, a beszéd után is sietett Tiszának gratulálni, stentori hangon kiabálva, hogy ez milyen nagyszerű volt.
– Te Guszti! – szólt oda Tisza Treforthoz –, nevezd ki már, az isten áldjon meg, valaminek ezt a Poórt is, mert még megsiketülünk az éljeneitől!
