június 10. 159. sz.,
június 10.
159. sz.,
159. sz.,
Az »Egyetértés« írja: a lengyel klubban szokatlan élénkség vehető észre. Nagy előkészületeket tesznek egy – tavaszi mulatságra.
Igazán? Nos, hát tisztelem a junialisukat és azt üzenem nekik, hogy ha most nem tudnak egyebet csinálni, mint junialist – akkor, isten neki, mazurozzanak!
Az olyan nép, mely egyebet nem tesz, mint sör mellett potyogtatja a könnyeit s énekli, hogy »jesztye polszka nyezginula«, nem érdemli meg nemcsak a szabadságot, de a rokonszenvet sem.
*
A cár Romániában van. Plojestiben nagy lelkesedéssel fogadták s kenyeret és sót vittek eléje.
Majd megbánják ők még ezt, mert viszonoztatni fog nekik, éspedig nem oly tréfásan, mint a szatmáriaknak egyszer, kik ezer ökröt adtak természetben I. Ferencnek a francia háború költségeire, s midőn ezután nemsokára királyi biztos lett a megyébe küldve, viszontajándokul vették őfelségétől ezt.
Ezer ökröt küldött Szatmár a császárnak,
De a császár ezért csak egyet Szatmárnak.
De a császár ezért csak egyet Szatmárnak.
No, a »fehér cár« a sót millió sóba áztatott kancsukával, a kenyeret pedig sok keserű falattal fogja viszonozni.
*
Pedig ezek a bolondos oláhok, kiket már Szent Pál is ott hagyott a faképnél, tanulhattak volna a saját kárukon.
De hát hiába… a lepke is oda szereti verni szárnyait, ahol megperzselődnek, a – gyertya lángjába.
*
