november 12. 313. sz.,
november 12.
313. sz.,
313. sz.,
A kuvik
A dinasztia »balkeze«, Albrecht főherceg, hirtelen Budapestre jött, s a »pénteki« nap folyamán tanácskozás tartatott hadi ügyekben.
Ezt eddig elismeri a sajtó egyhangúlag.
Az »Egyetértés« azonban megdöbbentő fontosságot és eredményt tulajdonít az értekezletnek.
Elhatároztatott a háború török testvéreink ellen.
Meg kell halniok!
A nehéz Uchatius ágyúk, melyek felében a mi pénzünkből vannak kiállítva, nemsokára megmozdíttatnak a mi pénzünkön táplált katonák által, és végig fognak dübörögni a poros, a mi pénzünkön épített országutakon a határ felé, – és nemsokára meg is dördülnek azok védelmében, kik ocsmány kardjukkal a mi szívünket döfték át 48-ban, azok ellen, akik a rajtunk ütött sebet borogatták…
Rettentő gondolat! Hát már az isteni gondviselés is silány kerítőnővé aljasult, ki a többet ígérők karjaiba hajt bennünket!
Jól van. Megadjuk magunkat. Kénytelenek vagyunk: de érzelmeinket nem adjuk el. Tiltakozunk az isten előtt! Nem! Nem! És ezerszeresen nem!
A gyűlölet démoni szikrája villog szemeinkben. Félelmes tűzijáték! Meggyújtja a levegőt, jaj azoknak, akik aztán e tüzet beszívják… Ne tegyenek erőszakot a természeten… mert a természet joga szent és örök, mert a természet útja nyílt és kimért. Isten legyen annak irgalmas, aki a kerék forgását visszafelé irányozza, aki szeretni tanítja azt, kit gyűlölni kell s megölni azt, kit megölelni kell… A nagy, istenalkotta kerék küllői elcsavarhatók az irányból egy percre, míg a gépezet ellentétes erőivel össze nem ütköznek. És ekkor megroppannak a gép bordái, és hitvány darabokra zúzza őket a megbosszantott, a lenézett és félreismert – erő.
Ha a tűzhez a víz ér, – a tűz kialszik, a víz elpárolog; ha a levegőbe füst keverődik, a levegő fellázad s megszűnik éltető lenni, fojtó lesz; ha az ebet megrúgják, nem csóvál farkat, fogait vicsorítja, ha az oktalan állatot olyan kúthoz viszik inni, melynek fenekén hulla rohad, bőgve riad vissza…
Csak mi vagyunk némák. Csak a magyar megyen amerre viszik… csak a magyar mosolyog, ha megrúgják is…
Fűnek, levegőnek, tűznek, oktalan állatnak »akarata« van. Csak a magyarnak ne legyen?
Megyünk a török ellen!
Millió »csokjasának«, tengernyi üdvözlő telegramnak, hat millió toasztnak, nagyhangú lelkesedésnek szomorú gúnyja. Egy arculütött ország, amelynek nem szabad elpirulni!
Egy arculütött ország, melynek akarata olyan, mint a kínai cukrosdoboz… tele van édességgel, illattal, szebbnél szebb tárgyakkal, – de amik csak addig láthatók, míg Bécsben rá nem csattantják a fedelet: akkor aztán egy alaktalan semmi, melyet oda gurít a játékos, ahova akarja…
Csak küldözzék a honleányok ezentúl is a tépést a »török testvéreknek«.
Jó lesz azokra a sebekre kötelékül, amiket a »magyar testvérek« golyói ütnek rajtuk.
Nem tudjuk, mi igaz e konferenciáról. Az »Egyetértés« nyomán értesülünk, hogy egyelőre három hadtest mozgósíttatik az oroszok javára leendő beavatkozás céljából.
Ha nem igaz is, a gyanítás indokolt.
Hadügyi tanácskozás volt… Nem jó jel.
Péntek volt… Rossz nap.
Albrecht főherceg itt járt… Rossz ómen!
És mikor a kuvik megjelenik a magyar ember háza környékén, – mindenki tudja akkor, hogy valami szerencsétlenség fog történni.
… És suttogva száll a családtagok közt szájról szájra az aggodalom elfojtott hangján: »Itt járt a kuvik!«
Mikszáth Kálmán
