november 22. 323. sz.,
november 22.
323. sz.,
323. sz.,
Ahogy a nép a politikát a maga költői fantáziájával bearanyozza s a maga ős humorával fölélénkíti.
Sejtelemszerűen megneveti a jóakarat érdemét, s metsző szatírával önti le az ellenséges irányzatokat.
Egy sajátságos kombináció tartotta magát a múlt hónapokban a plevnai verőfényes napok korában. Persze nem olyan, mely az újságba belekerülhetett volna.
Valóságos rege volt az, egy ragyogó tündérálom folytatása ébren…
Még álomnak is úgy volt lehetséges, hogy magyar fantázia szülte. Virágos jókedvében a hetedik mennyország patyolatos ágyán…
Olyan vakmerő volt még képzelgésnek is, hogy nem is hihette azt más el, csak magyar ember. Hanem az aztán azonnal elhitte. Régi jó természete az már neki. Bízik a bámulatos, a meglepő a természetfeletti dolgokban.
A hunok holt tábora alatt még most is ott porzik a tejút a mennybolton, kik villogó kardjaikkal idejöttek harcolni közénk, ezer évnek előtte, mikor bajban voltunk; az ő hite szerint a mennybeliek gondja egyedül mi vagyunk. »Magyarok istene« az isten, és a többi komiszabb nemzetet csak úgy unalomból igazgatja, ha ráér; »kiválasztott« nép mi vagyunk. De meg aztán az »ország védasszonya« is ott van, hogy közbeszóljon, ahol kell. Nagy ott fenn a mi protekciónk. Nem is lehet azt rossz néven venni, ha az égtől többet várunk, mint magunktól…
No de, hogy a dologra térjünk, az a hír volt elterjedve, hogy ha a török szultán, a mi jó barátunk, megveri a muszkát, akkor Oláh- és Szerbországból egy külön királyságot alapít és oda megteszi királynak – Kossuth Lajost.
Nagy lett a nyüzsgés e hírre. Szájról szájra járt a hiszékeny nép között. Népdal a szárnyaira vette, s még a legtávolibb helyre is eljutott. Évekig beszélni fog a Kossuth új országáról méla furulyaszó, arató leányok dala…
Igaz, hogy azóta megváltozott a helyzet. A muszka kerekedett felül, s ebből az új királyságból nem lett semmi… de mikor jut el ennek a híre oda?
Ahova eljutott is, ott sem változtatja meg a nép vérébe átment regét, hanem csak módosítja.
Azt a meggyőződést, hogy mi benne vagyunk ebben a játékban, ki nem lehet törülni hitéből.
Most az a hír járja, hogy ha a muszka veri meg a törököket, az orosz nép alkotmányt fog kapni. (Erről az alkotmányról egyébiránt a lapokban is szó volt.) Gorcsakoff már csinálja is nekik, de sehogy sem bír rajta eligazodni.
Mit nem gondoltak hát ki a cárék?
Kigondolták, hogy a cár elkéri kölcsön a mi királyunktól Tisza Kálmánt; hadd az csináljon nekik alkotmányt: az aztán lesz is, meg nem is lesz.
Itt is járt már, azt mondják, Budán a cár követe, de a mi királyunk nem cseréli el olcsóbban Tiszát, csak két muszka regementért. Őneki – mondja – annyit ér meg.
A cár sokallja. Bizony nem lehet tudni, lesz-e valami az alkuból, s lehetni fog-e Tisza nélkül muszka alkotmányt csinálni?
