november 6. 307. sz.,
november 6.
307. sz.,
307. sz.,
A Vatikánból
Őszentsége beteg. Hiába, no… gyengülnek a karok és ereszkednek az inak. A pápa is csak ember, őrajta is fog az idő. Csúzos baja felette nyugtalanítja, s folyton nagyobb-nagyobb mérveket ölt… és nem használ se kis mise, se nagy mise, csak egyre betegebb.
A Szent Péter kulcsait, mik ott függnek a mennyezetes trón felett, meg-megzörgeti valami láthatatlan kéz… egyet csörrennek néha néma éjszakákon át, mintha mondanák: »Készülj, öreg… a gyertyád béle már leégett.«
Vajon ki zörgeti?
A halál! A »csalhatatlan« halál.
A Vatikán fényes, de rideg falai közt orvosok és aggódó diplomaták járnak lábujjhegyen, és hallgatják a beteg lélegzetét, lesik utolsó érzületeit. Az »extraterritorium« szent hely, védi a nemzetközi jog… idegen láb nem lépheti át… de a halál szabadon belép, s ott leskelődik hiúz szemeivel – mintha a Hugo Viktor versére volna már nagyon kíváncsi.
Milyen szép, ha egy közönséges falusi pap haldokol.
Ágya fejénél ott sírdogál a sztereotip szakácsné, igaz könny a szemében…
Vajon jut-e Piusnak, a »világ urai« utódjának egyetlenegy igaz könnycsepp, amely szebben csillogna a tiara minden gyémántjainál!
Nem hiszem.
S mi lesz a tiarából?
Jut-e még belevaló fej? Vagy hogy beteszik örökre valamely múzeumba relikviának!
Ki tudhatná ezt még ma? Olyan kicsi kérdés lett ez most a XIX. században már, hogy még a canterburyi érsek sem nagyon törődik vele. Ahogy lesz, úgy lesz, bizony nem esik ki miatta a világ feneke!
De maga a beteg pápa ragaszkodik a világhoz. Hiszen olyan szép az, és annyi benne a gyönyör és Péter-fillér, hogy kár itthagyni meggondolatlanul.
Igaz, hogy a politikai ügyek rosszul állanak, s őszentségét az utolsó napokban igen megviselték a Franciaországból jövő szomorú hírek.
– A választások rosszul ütöttek ki – jelenti egyik nap a főtitkárja. – A köztársaságiak kerekedtek fölül.
– Nem tesz semmit – mondá a beteg aggastyán mosolyogva. – Míg Broglie áll… addig van remény. Erős várunk ő nekünk.
Nemsokára jelentik aztán, hogy Mac-Mahon késznek nyilatkozik Brogliet elbocsátani.
– Nagy csapás, gyermekeim – lihegé szomorúan környezetének –, nagy csapás, de még kiheverhető… eb fél, kutya fél, míg Mac-Mahon uralkodik…
– Igen, de a Mac-Mahon helyzete is kezd kényes lenni… a francia közvélemény hullámzó tenger immár… s habjai könnyen szétcsaphatnak feje fölött haragosan…
– Nagy baj, öreg baj – hörgi Pius –, le kell ez átkos hullámokat csendesíteni…
– Lehetetlen! Hogyan?
– Írjatok Magyarországba, Lonkaynak, hogy eresszen meg vagy négy vezércikket Mac-Mahon mellett.
(Lásd a »Magyar Állam« múlt heti számait.)
