október 10. 280. sz.,
október 10.
280. sz.,
280. sz.,
Az erdélyi »puccs« fölfújt híreivel annyira megijesztették Szathmáry Gyuriék a muszkát, hogy immár békehírek kezdenek röpködni a levegőben.
Az »Ellenőr« ugyan azt mondja mai esti lapjában, hogy ennek az őszi idő az oka, mely évszak az Ellenőr szerint a békülékenység és engedékenység évadja, ami kétségen kívül igen fontos felfedezés s új észlelet a természettudományok tág mezején.
Igaz, hogy a legyek (musca) ilyenkor csakugyan erejöket vesztve, elszédelegnek… de ha kevés is a kettő között a különbség, én mégis azt hiszem, a muszkák nem olyan idegesek és előítéletesek az ősz viszontagságaival szemben, mint a muscák. Ha valami sarkallja őket a békére, az alkalmasint a nyári évad rekkenő forrósága, mely a Sipka-szorosban és Plevna alatt megizzasztotta.
Azok a verejtékcsöppek igen meggyöngítették a karokat és inakat…
A béke legeslegelső olajága nem valami szelíd galamb csőréből mosolyog, – hanem egy angol államférfi Northcote úr szájából, ki a béke megkötését ajánlja a hadakozó feleknek, s így biztatja őket: anélkül köthetik meg a békét a jelen pillanatban a hadakozók, hogy ezzel katonai hírnevüknek ártanának.
Alkalmasint úgy érti Northcote úr, hogy a jelenlegi hírnevüknek.
Mivelhogy hát a muszkák ez idő szerinti katonai hírnevéről csak komikusan lehet szólani s annak ártani teljes lehetetlenség.
Így tehát bátran megköthetnék a békét az oroszok, ha a török azt nem mondaná: »majd ha fagy«, és ha különben is meg nem írta volna Palásthy, hogy a háború tavaszig folytatódni fog.
*
Ragályi Ferdinánd bátyánk ma a bagatell ügyek részletes tárgyalása alkalmával általánosságban akart felszólalni.
– Ferdi bácsi! – mondja a háta mögött ülő pajkos fiatal képviselő mindjárt az első szavaknál, kabátjánál fogva, lehúzni iparkodva az ülésére – a maga órája nagyon késik.
– Egy minutumot se, édes öcsém… – szól hátra, tovább folytatva »ékes orációját«.
– De bizony csak késik. Egy hétnél is többet. Egy hét előtt volt az általános vita.
*
Per associationem idearum, eszünkbe jut Ferdi bácsiról Patay István urambátyánk, kivel rettenetes dolog történt…
Megolvasta az újságból a Helfy esetét, – és megirigylé vala a mártíromság dicsőségét…
– Hm – mondá magában –, a dolog jól van kifundálva… A nyüstyit! Miért ne lehetnék egyszer én magam is diplomata, hogy essék bele valamennyibe a süly… Fundáljunk, kombináljunk csak, egy makulányit!…
Pista bátyánk addig kombinált hát, míg kifundálta a dolgot.
Behítta a kocsisát.
– Hallod-e édes fiam. Volt-e már a kezedben pistoly?
– De volt ám – felelte a kocsis.
– El tudod-e sütni a ravaszt?
– De el ám, nagyságos uram.
– Ember vagy, fiam, most ide hallgass. Egy nagy politikai misszióval bízlak meg. De azt mondom, el ne járjon a szád, beste lelke, mert különben…
Marci megígéri, hogy olyan hallgatag lesz, mint a bunda.
– Hát fiam, Marci – mond Pista bátyánk –, ma délben, mikor a veres szobában fogok szundítani, menj le az utcára és lőj be a kék szoba ablakán, lehetőleg olyankor, mikor senki sem lát, aztán szaladj el.
– Igen ám, csakhogy a golyó betöri az ablaküveget és kárt okozhat a szobában.
– Ne bánd, fiam! Majd behozza az, amennyivel kevesebbet kell költenünk a választáskor.
És ennek a politikai missziónak csakugyan foganatja lett: ma már ezt olvassuk a »Debrecen« című lapban:
»Polgárok, vigyázzatok! Patay István ablakán szombaton belőttek. Merénylet történt. Azt kell hinnünk, hogy a jóérdemű embereket “rendszeresen” üldözik sat.«
És ez a hír most be fogja járni az összes sajtót, – még a Pista bácsi szubvencionált orgánumát, a »Borsszem Jankót« is.
