szeptember 28. 268. sz.,
szeptember 28.
268. sz.,
268. sz.,
De jó, akinek felesége nincs.
Vagy ha már van, akinek szép felesége nincs.
Még csak nem régen adták a Nemzeti Színház deszkáin a »Nagyon szép asszony«-t, kinek bájos arca rengeteg bajoknak a szülőoka, s íme – az életben is, itt az az izgalmas tragédia, amit a nő túlságos szépsége okozhat a halandók között.
»Öld meg az asszonyt!« – mondja Dumas.
»Vesd meg a becstelen nőt és lökd ki a társadalomból« – így szól Saint-Simon –, de öld meg a csábítót.
A nagy gondolkodó – Dante – a csábítók megbosszulóját is bünteti világhírű művében.
Tessék tehát eligazodni. A tekintélyek szava leomlik önmagától és nem világít előttünk.
De hiába is világítana!…
Jöhet millió hírlapi cikk a párbaj ellen, hozhatnak drákói törvényeket: addig, míg a férfiizmokban erő lesz, míg a vér sebesen lüktet az erekben, ha fölkavarja a szilaj harag, míg férfiszívben bátorság lakik és családi becsületen ejtett mocsok fájni fog… addig a párbaj mindig jogosult lesz sok esetben.
Nem fogja száműzni sem törvény, sem társadalom, sem a vallás… Nagyon parányi tényezők arra.
A párbajok vége – a lealjasodás kezdete lesz… ha lesz.
Nem, a párbajoknak nem lesz vége sohasem, – az isteni rész bennünk, mint a nemes acél, szikrát kell hogy adjon, ha megütik. A bosszúállás örök, mint az isten, hatalmas, gyors, mint az isten, és jogosult, mert az őstermészet önként kipattanó szikrája.
Nem kívánunk a fennforgó Perczel–Wagner esetre több világosságot deríteni, mint amennyi van. Elég ez! Ettől is elég sok arc sötétülhet el, s ettől is vérig pirulhat az az »egyik«.
Ami még ezen felül van, az a – »Neues Pester Journal« matériája. (Nézd a 268.-ik számát.)
Csupán az tűnt fel nekünk, hogy míg a honti és zombori stb. párbajok hősei előtt, kik olyanforma differenciákért szálltak síkra, hogy az egyik a Huszár Imre, a másik – Pulszky orrát vitatta nagyobbnak, a törvény egészen behunyta a szemét, mai napig is szabadon járnak-kelnek, – addig e minden jelből komoly jelentőségűnek látszó ügyben talán a legszentebb érdekek megcsúfolásáért lovagias úton fegyverhez nyúló Wagner, a sajtóban »gyilkos«-nak neveztetik, s mint egy közönséges gonosztevővel, úgy bánik vele a törvény. Thaisz úr képe szinte megdagadt a nagy ügybuzgalomtól, s a törvényszék kevés híja, hogy még a guillotine-t nem állította fel a gyilkos megbüntetésére.
Mert hát a szegény fiatal áldozat, kit mi személyesen is ismertünk s kit tiszta szívünkből sajnálunk, véletlenül éppen a miniszter fia.
Nem úgy, uraim! A törvény előtt egyenlőek vagyunk!
A behunyt szemmel futni engedett párbajhősök áldozatjait is anyák szülték… azoknak is lehetett ősz atyjuk… és azoknak is volt szívök, mely fájni, érezni tud, ha kettétépik… Vagy a miniszter szíve különb?…
Wagner talán lehet vétkes a tételes törvény szerint, mert bosszút állott…
Nagy hatalom van a kezében, – nehogy ebbe a hibába essék a miniszter is!
M–th K–n.
