GRÓF ZICHY GÉZA KÖLTEMÉNYEIRŐL
GRÓF ZICHY GÉZA KÖLTEMÉNYEIRŐL
A »Petőfi-társaság«, mely csak egy félév óta áll még fenn: azóta is bebizonyította, hogy nem csak bátran megállhat a Kisfaludy-társaság mellett, hanem ezt munkaképességben s egyáltalán produktív szempontból tekintve meg is előzi. A »Petőfi-társaság Lapja« Szana Tamás gondos szerkesztése alatt eddig is nemcsak kivívta magának a legelőkelőbb helyek egyikét a szépirodalmi sajtóban, hanem mint az egyedüli folyóirat, mely kizárólag eredeti termékeket közöl, nagy befolyással van azon lehangoltság és irodalmi pangás megszüntetésére, mely a legközelebbi időkben a tehetségesebb írók tollát is lekötve tartotta. Kiadó nem akad; a politikai sajtó tárcái olcsó külföldi regényekkel töltetnek be; csak az egyetlen »Hon« engedi meg magának azon fényűzést, hogy eredeti regényt közöl. *Az is talán csak azért, mert a saját konyhájáról telik.
No, meg az »Egyetértés« is; csakhogy abban meg nincs köszönet.M. K.
Ilyen körülmények között valóságos hézagpótló e lap s bizony szomorúan jellemzi a magyar közönséget, hogy csak ötszáz előfizetője van, s a társulatnak, mely azt fenntartja, áldoznia kell.
De a kitűnően szerkesztett lap és a gyakori felolvasási ülések, melyek az aluszékony irodalmi életbe új pezsgést öntöttek, még nem minden, amit a rövid idő alatt alakult társulat működéséről mondhatunk.
Ma küldte szét kiválóan érdekesnek ígérkező kiadványaiból a megjelent két első kötetet, mely gróf Zichy Géza költeményeit foglalja magában. Addig is, míg az illető rovatban tüzetesebb méltatás alá veszi azokat más, nálamnál szakavatottabb toll, néhány szóval kívánom Zichy költészetét jellemezni.
Elegancia, csín és mély érzés vonul át e költeményeken, melynek többnyire epigrammai élük van. Mai poétáink nagyon értik azt a mesterséget: nyolc versszakot megereszteni anélkül, hogy valamit mondjanak, csengő rímek és pengő szavak s a háttérben titokzatos homály… Ez a vers. Zichy sohasem fog tollat, ha nincs eszméje. S ez eszmék sokszor gyönyörűek. Igaz, hogy nem mindig dolgozza ki szépen az alapgondolatját, de üde költészetet és eredeti felfogást mindenütt találunk nála.
Legsikerültebbek apró költeményei. Egy-egy kép, melyet nem ritkán művészi világításban helyez elénk: ilyen az »Október 6-ikán« című költemény, mely Damjanich özvegyét juttatja eszünkbe.
Szegény özvegy, mit hímezel? –
Tizenhárom halálfejet,
Tizenhárom halálfej közt
Ezt az istenáldott egyet!
Fehér gyönggyel, ezüst szállal
Hímezem a koponyáját:
Beh nyilallja minden öltés
Ezt a beteg szívem táját.
Tizenkettőt elvégeztem,
Imitt rendre fehéredik;
De nem akar elkészülni
Ez az egyik, ez az egyik!
Éjjel-nappal dolgozgatok.
Kín az ujjnak, kín a szemnek.
Honleányok, ilyen munkát
Ne adjon az isten nektek!
Tizenhárom halálfejet,
Tizenhárom halálfej közt
Ezt az istenáldott egyet!
Fehér gyönggyel, ezüst szállal
Hímezem a koponyáját:
Beh nyilallja minden öltés
Ezt a beteg szívem táját.
Tizenkettőt elvégeztem,
Imitt rendre fehéredik;
De nem akar elkészülni
Ez az egyik, ez az egyik!
Éjjel-nappal dolgozgatok.
Kín az ujjnak, kín a szemnek.
Honleányok, ilyen munkát
Ne adjon az isten nektek!
Hangulatteljes a »Deák Ferenc halálára« írt versecske is, mely többet fejez ki a Szász Károly végtelen ódájánál.
Nemzetének édesatyja,
Királyának híve:
Lelke volt a méltósága,
Neve volt a címe.
Néma gyásszal áll a nemzet
Oldalán a sírnak,
Európa föl-fölsóhajt,
S fejedelmek sírnak.
Királyának híve:
Lelke volt a méltósága,
Neve volt a címe.
Néma gyásszal áll a nemzet
Oldalán a sírnak,
Európa föl-fölsóhajt,
S fejedelmek sírnak.
Még e kettőnél is szebb, poetikusabb a következő »Egy asszon halt meg…« című nyolcsoros költemény:
»Egy asszony halt meg itt ez éjjel«,
Szól a közömbös idegen,
»Jó asszony volt« – szól a rokonság,
»Hja, nincs maradás ide lenn!«
A pap azt mondja: »Hívő lélek«
Az orvos: »Egy nagy betegem«;
A férj a koporsóra roskad
S csak azt rebegi: »Mindenem!«
Egyelőre elégnek találjuk e pár kiválóan szép verssel mutatni be részint a Petőfi-társaság első kiadását, részint a Zichy köteteit. Mind a kettő olyan esemény, hogy érdemes volt róla külön is megemlékezni.
Zichy Géza bár sokkal öregebb már, mint a Petőfi-társaság, mégis majdnem olyan fiatal. Mind a kettőtől sokat várhat még az irodalom és nemzet.
