EGY VÁRATLAN VENDÉG
EGY VÁRATLAN VENDÉG
A tragédiák a bölcsőben kezdődnek és a sírig tartanak.
Itt van mindjárt a kis Ilonka esete is.
Kicsike szívében már vagy két órája ott kóválygott valami titkos vágy, aminek nevet sem tudott adni, de amit a mama olyan elmésen kitalált.
De hogy az elején kezdjük a borzasztó szerencsétlenséget, el kell mondanunk, hogy a kis Ilonkát oda ültette ebéd után az anyja a fa árnyéka alá, ő maga a rétnek túlsó végén segít az apjuknak a munkában. Áldott mosolygó arcát, sőt alakját is eltakarja a fa, pedig bizonyosan sokat néz errefelé.
Ilonka egyedül ült hát ott, nézte a kék eget, a szálló felhőket, az ezer meg ezer tarka virágot maga körül, mik között egy-egy aranyos gyík suhant el néha-néha
Bezzeg szeretett volna utána futni, hanem hát a mama szigorúan ráparancsolt meg ne mozdulj innen, édes lányom, veszteg ülj, mert odább lakik a “bobó”, tudod az a rémes kísértet, aki az ilyen kis lányokat elviszi az áztató legfenekére.
A kis Ilonka nem merte hát elhagyni helyét, s legfeljebb azokkal a szöcskékkel mulatott, melyek feléje röpültek. Néha egy-egy villogó szemű egérke is feltűnt a láthatáron, de amint meglátta Ilonkát, nyomban megváltoztatta útja irányát. Vajon miért haragszanak a kis egérkék őreá?
Bizony nem sok mulatsága volt s éppen mikor már azon gondolkozott, hogy hátha a bobó nem venné észre azalatt, míg ő a mamához szalad, mikor kapóra a mama maga jelent meg egy nagy meglepetéssel egy tányér aludttejjel.
Ilonka gömbölyű ábrázata bezzeg mosolygóvá lett menten, örömrepesve nyúlt a tányér után, s olyan cuppanós csókot nyomott a mama arcára, hogy az annak édesebb lehetett a csurom méznél is.
De hát derű után ború a sors fatális keze már ott lebegett sújtani készen a feje fölött.
Alig hogy elment a mama, s Ilonka elhelyezte ölében a tányért zsupp egyszerre csak valami pottyan annak a kellő közepébe.
Juj, istenem! egy zöld béka ugrott bele a bokorból.
E katasztrófa van megörökítve genialis humorral képünkön.
Ilonkát rémület fogta el, midőn a szétfreccsent tej arcába szökött, a kanalat ijedtében rögtön kiejtette kezéből. A tányérnak is kevés híja hogy nem hasonló sorsa lett, dacára hogy látszik a görcsös kapaszkodás utána.
Legjobb dolga van egészben véve a békának, mely egész flegmatice fürdik a fehér folyadékban, melybe a siránkozó gyermek könnyei is bevegyülnek.
De hát azért béka a béka, hogy az ilyenekkel ne törődjék semmit.
