A VERES PÁLNÉ FÉRJE
A VERES PÁLNÉ FÉRJE
A neve is lucus a non lucendo. Annyira nem veres, hogy inkább sárgafekete. Egy csöpp republikánus vér sem foly ereiben, vagy hogy talán semminő.
A legnagyobb címét odaírtam a homlokzatra, s ezzel ha nem akarnék bőbeszédű lenni, elmondtam volna mindent, amit Veres Pálról a világ tud, s még azt is, amit tudhat.
*
Pedig ő még azon kívül királyi tanácsos is, dacára hogy sohasem tanácsolt még a királynak semmit.
Ráadásul országos képviselő, noha az ország nem ösmeri a képességét s az ő képessége nem bírja elviselni az országos képviselőséget, mert sem nagy dolgokra nem képes, sem nagy gondolatokkal nem viselős, minélfogva tulajdonképpen csak a saját képét viseli.
Ha maliciózus akarnék lenni, mondhatnám: elviseli.
*
Mindegy. Ő ott ül a Házban és hallgat. S ez jól esik neki. Sőt talán másoknak is. Neki ugyanis az, hogy ott ül, másoknak pedig az, hogy hallgat.
Ha igaz, hogy a valódi szerelem néma, s némaságában igézet lakik, mennyivel igazabb, hogy a valódi mameluk is néma, s némasága bizonyos tökéletesbülés a mesterségében.
*
Veres nem arra született, hogy sok vizet zavarjon a nagyvilágban. Kár volt elmozdulnia Vanyarcról, vagy ha már otthagyta faluját, ne ment volna tovább Balassagyarmatnál.
Mindig jól esik visszaemlékeznem arra a Komárom megyei emberre, aki a képviselőház folyosóin a BittóGhyczy kabinet idejében arra kért fel egy teremtisztet, küldje ki neki Huszár Imrét, találkozni akara vele. Még Komáromból ösmeri. Hej, nagy úr volt az őnáluk valaha!
A terembiztos kíváncsi kezdett lenni:
Mi is volt ő ott tulajdonképpen?
Vicejegyzője a vármegyének.
No, bizony! mondja a terembiztos , hiszen itt meg a parlament jegyzője.
No, bizony! felesel vissza amaz. Nálunk Ghyczy is csak vicispán lehetett, maguknál meg már miniszter.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Veres Pállal azonban nem egészen így történt. Ő is alispán volt Nógrádban itt azonban semmi.
*
Valószínű különben, hogy nem a szereplésvágy csábította a politikai pályára, hanem a felesége.
S az olyan ember, kit a tulajdon felesége csábít el, nem lehet nagyon bűnös, mert enyhítő körülmény, hogy engedékeny férj.
Márpedig az sem utolsó virtus.
Aztán ha egész Veres Pálig kinyújtható amaz angol közmondás: az alkotmányos király nem tesz rosszat, mert nem tesz semmit, ő akkor a legtisztességesebb mamelukok egyike.
Lépteinek pedig már majd három éves tapossa alig van nyoma a közélet homokján.
*
Mindössze a képviselőház ruhatárában függ egy télikabát- és egy borzas cilinderrel több a fogason.
S bent a teremben két hatalmas izmos karral több könyököl a kormánypárti padokon.
A két kar között, mintha keretben lenne, vastag szemöldű ősz fej tarkállik, csendesen, komoran lecsüggesztve, a penészszín pillák a savószín szemekre húzódva, s az ajk görcsösen lecsukva, mintha láthatatlan lakat nyügözné.
Csak szavazások alkalmával mozdul meg tömött fakó bajsza alatt a balassagyarmati közvélemény hangszere, s egy szemérmes igen fuvolaszerű rezgése hasítja végig a levegőt.
Ez akkor Veres Pál a szónok!
*
Ha pedig nincs szavazás, hanem bizottsági ülés vagy pártértekezlet, s már mindenki kibeszélte magát, úgyhogy a szemek önkénytelenül egy hallgatagon tünődő férfiú felé fordulnak, hogy hát vajon az ő véleménye mi légyen... és azt a férfiút egyszerre konvulzív köhögési roham fogja el, hogy szóhoz nem juthat, az akkor: Veres Pál a politikus.
*
Vegyünk egy másik szituációt. A Ház-ból ballag hazafelé; kuncsorogva surran el a miniszterek mellett; nem veszik észre. Köszön, de csak Plachy Tamás viszonozza az excellenciák háta mögül.
Keserű gondolatok kezdik dobogtatni szívét.
Miért nem lettem inkább disszidens, mint Muzslay?
Minek vagyon én itt?
Nem jobb lenne nekem otthon szántani, vetni s olvasni a Fővárosi Lapok-ból a politikát s a Pesti Napló-ból azt, hogy a feleségem mit művel azalatt?
Cilinderét mélyen szemébe húzva, mérges gesztusokkal szeldeli két lóbálózó karja a levegőt.
Hazaér, s lázas mohósággal kezdi írni lemondását a mandátumról.
Homlokáról izzadság csurog. Hiába, nehéz mesterség a lemondás, dehát még annak a megfogalmazása!
Mégis keresztülesik rajta. Meg van stilizálva az egész, már csak alá kellene írni a nevét.
De hát éppen ezen törik meg.
Mert Veres Pálnak, valahányszor a nevét leírja, mindig eszébe jut, hogy ő Veres Pál, s hogy ha csakugyan ő Veres Pál, akkor ő csakugyan a Veres Pálné férje is; neki is szerepelni kell.
És nem írja alá a nevét.
