BERNÁTH DEZSŐ
BERNÁTH DEZSŐ
Előbb volt miniszteri hivatalnok, mint képviselő.
Mikor fogalmazónak nevezte ki a kormány, az öreg Zsigmondnak akart hízelegni.
Mikor pedig Bernáth zsigmond megengedte, hogy az ő hajdani mandátumát fogadja el, nyilván a kormánynak kívánt udvariaskodni.
Nem ment a dolog.
Dezső már akkor elolthatatlanul keblében hordta az opponálás szomját.
És ennek az a nyitja: mert előbb volt miniszteri hivatalnok, mint képviselő.
*
Még kissé habozott. Szégyellte cserben hagyni az ungiakat, kik Tisza-pártinak választották.
De midőn az ungvári korcsolya-egylet bálján nem az ő felesége lett a lady patronesse, de Mocsáry Gézáné, a kocka el volt dobva, átment a független szabadelvű párthoz.
*
Azóta ott van, de nem minden lelkiismeretfurdalás nélkül.
Kálvinistának és disszidensnek lenni egyszerre nem kis feladat.
Mert a kálvinista ember csak az Akadémiában üdvözül s a disszidens csak álmaiban.
*
Bernáth Dezső álmodik tehát s miért ne lehetne álmainak folytatása az ébrenlét is?
Mióta gróf Szapáry Gyula miniszter volt, azóta semmi sem lehetetlen többé.
Sőt hogy a Madarász szavaival éljek, múlt februáriusban néminemű kilátási bizonyosságok csiklandozták a független szabadelvűek markát a miniszteri tárca eránt való hajlandóságuk bebizonyosodása tekintetében.
Sőt Madarász közvélekedése szerint Bernáth Dezsőnek már a körme is virágzott. Biztos volt tehát, hogy kapni fog valamit.
S mi lehetne az egyéb, mint a piros szék?
Igaz, hogy még Tiszáék ülnek rajtok, de a kiegyezési javaslatok miért ne fordíthatnák a fejükre?
S könnyen; ha nem jött volna közbe a fátum s dr. Kakujay.
*
És ugyanezen időben még a Lukács körme is kinyílt, sőt tán a Bánhidyé is, de már ő mégis restellte bevallani.
Mindenki remélt.
Bernáth Dezső Tarnócra utazott, közvetlen a szavazás előtt, s otthon megölelvén az ősz Zsigmondot, így szólt:
Valami nagyon nagy képtelenséget fogsz hallani nemsokára.
Mit? Konstantinápoly bevételét?
Nem. Még nagyobbat.
A muszka cár detronizálását?
Még nagyobbat!
*
Barátjainak estélyt adott. Azok, mint már szokásban van, számtalan kérvény átnyújtásával bízták meg a minisztériumhoz, lelkére kötvén, ne sajnáljon egy-egy jó szót is elejteni mellettök.
Hát ha legközelebb megbukik ez a minisztérium? Várjunk tán kissé
Helyesen! De azért vidd magaddal mondják , addig is jó helyen lesznek nálad.
Dezső ravaszul mosolygott:
Sőt talán éppen azontúl.
És persze nem jutott eszébe sem a fátum, sem Kakujay.
*
Bernáth visszajött s lőn, hogy ez időben nagyon fölment a független szabadelvűek agiója. A disszidensek gombamódra támadtak, s hihetetlen, de igaz, a Közvélemény olvasott lap lett.
E rendkívüli körülmény még báró Baldácsival is elhitette, hogy van valami a levegőben s el nem fogadta Bulgária kormányzóságát, melyet Gurkoék felajánlottak neki.
A szavazás reggelén általános érdekfeszültség uralkodék; Tisza sápadt arccal kelt, Zsedényi tiszta inget vett, Bernáth Dezső dobogó szívvel gondolt arra, amit e nagy nap hoz s húsz disszidenssé válandó renegáttal elment villásreggelizni a Hungáriába.
A volt mamelukok meg akarták mutatni a válóúton, milyen figyelmes független szabadelvűek fognak tudni lenni, s mindenikből e kiáltás kapaszkodott kifelé a pincérhez:
A mai “Közvélemény”-t!
És itt következik azután a fátum és dr. Kakujay Gyula.
A Közvélemény-ben vezércikk volt a kiegyezési javaslatok ellen: írta dr. Kakujai Gyula.
Ki az a Kakujai? kérdék egymástól.
Új akvizició felelte Bernáth. Új seprő; jól fog seperni.
És azután el kezdte hangosan felolvasni.
Velőt hasogató konstrukciók, irgalmatlan frázisok szakadatlan láncolata
A terem homályosodni kezdett, a hallgatók pillái leereszkedtek az egyre kisebbedő törvényhozói szemekre, mígnem a cikk közepe táján végképpen lecsukódtak s édes szenderbe merült húsz forradalmi vérű honatya
Bernáth megdöbbent. A falióra a képviselőházba való menetel idejét ütötte.
Elcsapta a Közvélemény-t, és költegetni kezdte társait.
Meg sem moccantak.
Összekiáltotta a cselédséget; nem sikerült felrázni irtóztató álmából a húsz ellenzéki szavazatot azoknak sem
Kétségbeesve rohant el a Házba egyedül.
Ott már szavaztak: tompán, megsemmisülve hörgé: Nem!
*
De ez a nem mit sem ért; még nehány kellett volna hozzá.
S akkor mindenki megkapta volna, amit óhajtott:
Bernáth Dezső a miniszteri vagy államtitkári széket.
Lukács Béla az államtitkári vagy a miniszteri széket.
Bánhidy vagy az egyiket, vagy a másikat.
Így azonban mindnyájan csupán: dr. Kakujait kapták meg.
Akiért viszont Baldácsi kárpótlásul egy szopós gyereket kapott.
