100. sz., november 24. APRÓSÁGOK PULSZKYRÓL
100. sz., november 24.
APRÓSÁGOK PULSZKYRÓL
APRÓSÁGOK PULSZKYRÓL
Sohasem volt igazabb az a közmondás, hogy »jó az öreg a háznál«, mint Pulszky Ferenccel szemben.
Szidjuk az öreget, de azért szeretjük.
Szid az öreg, de azért szeret.
Szeret és gondolkozik mindnyájunk helyett.
S bizony többet ér így, mintha mi gondolkoznánk helyette.
*
Van a pápista egyházi énekekben két sor, melyben valamely szent perszónáról az mondatik igen költőileg, hogy:
,…mennyei lajtorja,
Mely az eget és földet összekötve tartja.
Mely az eget és földet összekötve tartja.
Körülbelül ilyen lajtorja Pulszky Ferenc is.
Az ő személyisége köti össze szegény hazánkat a műveltebb külfölddel sokhelyütt.
Tudománya, műveltsége, szellemessége olyan nagy darab földet hódított meg nekünk Európában, hogy ugyancsak hosszú kötél kellene, hogy azt körülérje.
*
Az öregúr ma, midőn idetoppan, sajátságos politikai helyzetet fog találni. S ő szereti a különféle attitüdöket. S mindig eltalálja a helyes szituációt.
Egy jelenet fog ismétlődni Szegeden az Árpádok korából.
Béla elé »koronát« és »kardot« tett bátyja, I. Endre, hogy válasszon belőlük.
Szegeden két specialitását teszi Pulszky elé: Az egyik tányéron szegedi paprika lesz, a másikon szegedi szappan!
A szappan arra való, hogy tisztára mossa vele a minisztereket.
A paprika arra való, hogy a miniszterek orra alá törje.
Vajon melyik specialitáshoz nyúl az öreg?
Bélának megsúgta valaki a király előszobájában, hogy a kardhoz nyúljon.
Én is megsúghatnám Pulszkynak, mit válasszon, ha nem volnék meggyőződve, hogy önmagától is kitalálja.
*
Pulszky Ferenc az egyedüli ember, aki jobb a hírénél.
Tetszeleg magának azzal, ha goromba. És úgy teszi magát, mintha erre kiváltsága lenne.
Valóságos gyerektermészet. (A vásottabbját értem.) Szeret ingerkedni a közvéleménnyel; pedig olyan, mint a harapós komondor.
De ebben az ingerkedésben van valami szeretetreméltó komázás, amihez csak ő ért és egy bizonyos határ, melytől kezdve a fölborzolt azért kezdi szépen lesimítani.
Azonfölül nemcsak a közvéleménnyel ingerkedik így, de a hatalmasokkal is. S ez a szerencséje, mert amit a vámon veszít, kinyeri a réven.
Pulszky egy valóságos óra, mely sokszor ver mást, mint amit mutat; de mindig föl van húzva, s ha az egyik pondusa közel jár a földhöz, a másik ugyanolyan arányban húzódik a magasba.
*
A forradalom után a száműzetés keserű kenyerét ette ő is. S míg a külföldön járt, addig volt a legnépszerűbb otthon.
Amióta hazakerült, a külföldön lett népszerű.
Mert mindig ott ösmerik, s következésképen tisztelik is jobban, ahol nincsen.
*
Pulszky Ferenc már 48-ban államtitkár volt. Az utóbbi időben sem volt szabad tehát kevesebbnek lennie, mint miniszternek.
S volt is szó róla miniszter-krízisek alkalmával a kormánycsináló körökben akárhányszor: a két Pulszky közül az alakulandó kabinetbe kell lépnie valamelyiknek.
De valahányszor kombinációba kerültek, mindig fölmerült az is, hogy vajon »melyiknek?«
És ezen sohasem bírtak a minisztercsináló körök megegyezni s inkább elejtették mind a kettőt.
Fogta tehát magát a mi Pulszkynk és otthagyta a politikai pályát, kitért fia útjából.
…S akkor aztán egyszerre mindnyájan rájöttek, hogy az öreg Pulszky lett volna alkalmasabb miniszternek.
Ami most már – Szegedtől függ, hogy igaz lehessen.
*
Bűvös istenasszony a Politika!
Olyan az, mint a Borcsa képe, aki egyszer látta, soha nem felejti.
Az öregurat is vissza-visszacsalogatja az a szép tündérnő, amelynek annyi idő óta udvarol.
Az igézetnek nem tud ellenállni.
Pedig éppen ő tudja nagyon jól, hogy ez a szép istenasszony milyen kacér, csalfa; – száz emberrel is van egyszerre viszonya.
Nagy önérzet az öregtől, hogy mégegyszer nekivág, a nagy megtiszteltetés ránk nézve, hogy a Szeged bizalmát kívánja gomblyukába tűzni – bokrétának.
S az a bokréta nem kerülhetne különb helyre.
*
Rafinírozott udvarlótól hallottam, hogy a menyecskék előtt nagy előny az ősz haj. Az ősz haj nem fecsegő.
A »Politika« még eddig nem tette ilyen nyilvánossá a gusztusát.
Annyi azonban bizonyos, hogy – ami szinte előny, az öreg nagyon ügyesen tud öltözködni.
Vajon melyik ruháját veszi föl a mostani találkozásnál?
De akármelyiket veszi is föl, nem lehet benne kétség, hogy az nemzeti ruha lesz.
Mikor a török szimpátiák idejében még az én hangom is megvolt s az »Arany sas«-ban folytatott tanácskozások alkalmával én is elkezdtem kiabálni, hogy impozáns küldöttséget kell Tahir beyért küldeni Bécsbe, az öregúr rámröffent haragosan:
– Gyerek még maga ahhoz! Mit szólana ehhez az én kedves barátom, Andrássy Gyula?
Arra vagyok kíváncsi, hogy hát a »Válság« című esszéhez mit szólt azóta az ő kedves barátja, Andrássy Gyula?
De arra még kíváncsibb, hogy hát ő vajon mit fog szólni a holnapi programbeszédjében az ő kedves barátja-, Andrássy Gyulához?
*
Bármi történjék is, az ország mégis csak nyerhet, hogy Szeged fölléptette Pulszky Ferencet.
Mert a legrosszabb esetben is nagyszabású enunciációt fog adni a holnapi programban, mely súly lesz a serpenyőben, melyen a Tisza-kormány sorsa ingadozik.
Egy Pulszky szava mennydörgés, bármilyen halkan mondja is, s mindenünnen behallatszik az országba.
Megválasztásában egyébiránt semmi kétségünk: nincs okunk Szeged város népét előre elítélni.
Mindamellett nem hallgathatjuk el, hogy a Bakay-párt biztosan számít arra; hogy Pulszky hosszú orral hagyja el Szegedet.
Miért tagadnánk el, hogy ez az egy kilátásuk alapos.
