A SZEGEDI BOSZORKÁNYOK

Teljes szövegű keresés

A SZEGEDI BOSZORKÁNYOK
Teljes életemben együgyű embereknek tartottam a kisigaliakat, kik szépen kiíratták a templomuk homlokzatára: »Épült anno 1830 itt helyben Kis-Igalon«.
Pedig hát nem árt néha világosság okáért még ekkora bőbeszédűség sem; én magam is most olyan helyi tárcát építek itt össze, amire ugyancsak nagy betűkkel kell odaírni, hogy itt helyben íratott, mert bizony olyan kevés helyi lesz benne, mint – hogy nagyon találó példával éljek – amennyi tokaji bor van a tokaji borban.
Még csak egy csücskét láttam a derék városnak, s az éppen elegendő arra nézve, hogy ne legyen a kinézéséről semmi fogalmam.
Még csak mindössze annyi szegedi embert láttam, amióta itt vagyok, amennyit Budapesten is láthatok belőlük országos vásárok alkalmával; aztán a magyar ember mindenütt egyforma – nincs rajta semmi különösebb megfigyelni való. Ha csak azt nem veszem, hogy Budapesten magyarul gondolkozik a magyar ember, de németül beszél, míg ellenben Szegeden magyarul beszél, de németül gondolkozik.
Ez pedig nem valami szójáték, hanem a legigazabb valóság.
Aki látja a fővárosban a magyar elem pusztulását, végig nézi az ipar és kereskedelem csarnokait, hol az itt munkálkodó elem sürög-forog, bizonyára kevés magyar arcot fedez fel ott, de annál több tarkállik a korcsma-asztaloknál. Mintha nem is volnának nappal magyarok Budapesten! De bezzeg éjjel átveszi uralmát az ős nemzetiség; a jókedvű kurjongatások, támadó és elintézés alatt levő keleti kérdések zaja hirdeti hajnalig, hogy Árpád vitéz ivadékai még mindig egzisztálnak Budapesten.
Mennyivel más Szeged! Itt a magyar is mind német! Azaz, hogy nem is annyira német, mint inkább anglius. Itt pénznek veszi az időt. Sétáló embert alig láthatni, a napi foglalkozás hullámoztatja fel s alá a népet. Éjfél előtt pedig már csendes az egész város. A munkás embernek aludni kell.
El-eltűnődtem az ellentéteken. – Aztán visszaidézem emlékezetembe mindazokat a nevezetességeket, amiket Szeged felől tudok.
A szegedi híres kenyér, mely még a rimaszombatit is túlszárnyalja.
Hát a halászlé! melyet valaha a halálos betegnek is medicinául preskribált a csabai doktor. Nagyra is vannak azóta a csabaiak ezzel a tudományos emberükkel!
De mi ez még mind a legnagyobb nevezetességhez képest? Ki ne hallotta volna hírét a szegedi boszorkányoknak, akiknek még a császári kir. osztrák vasút sem kell, akik egy-egy seprű nyelén nyargalnak föl a Szent Gellérthegyre gyűlésekre, bankettekre.
No, már ilyet csakugyan érdemes lesz látni Szegeden!
Ha annyi sok volt azelőtt, akad azokból még most is; lehetetlen, hogy végképp magva szakadt volna.
Meg is kértem tegnap barátomat, hogy ösmertessen most meg mindezekkel a nevezetességekkel, ha már egyszer ideszakadtam.
El is vitt nyomban olyan helyre, ahol ehettem a világhírű szegedi kenyérből és halászléből.
Hogy semmi vágyam ne maradjon fenn, egész a végső határokig ment buzgalmában:
– Hát egy kis szegedi szappant nem ennél még? Az is híres ám.
– Soh’se bántsuk. Majd megeszi a muszka, ha bejön. Ahelyett inkább mutass egy negyedik nevezetességet. – Mit?
– Nos, mi egyebet, mint egy szegedi boszorkányt.
– Aha! Van az is bőven!
Megvallom, mindég el voltam fogulva az Alföld hölgyei iránt. Azt tartottam, nem szépek. Erre nézve egy személyes meggyőződésre is támaszkodhattam. Egy Debrecen melletti városban voltam a télen egyik barátommal, ahol éppen bál volt.
No, ezt megnézzük – mondám – és meg is néztük. Hanem az is igaz, hogy nem volt benne köszönet. Négyszáz leány közül még csak egyetlen meglehetős arcú sem volt.
– No, pajtás – szólok oda barátomnak –, a gondviselés annyira mindenét elpazarolta már a tejjel-mézzel patakzó róna megszépítésére, hogy az asszonyokról egészen megfeledkezett. – Olyan válogatott rútak rútja valamennyi, – mint a sötét éjszaka.
Erre a vállamat érinti valaki a hátam mögött.
Visszanézek, hát egy odavaló parasztember.
Megrezzentem. No, ez most mindjárt pozdorjává tör, amiért megcsúfoltam nőik szépségét. Nem is volna igazi alföldi szittya, ha még ezek után elevenen hagyna innen elmenni!
De az én emberem éppen nem mutatta azt, hogy meg akar enni. Szelíden nézett végig német ruházatunkon, aztán kétfelé törülte izmos növésű szőke bajszát.
– Hallják az urak! Van benne valami, hogy csúnyák ezek a mi vászoncselédeink. Az isten tehet arról; ahogy van, úgy van, hiábavaló beszéd lenne szépíteni, hanem hát valami nyomja a szívemet…
– Ki vele, földi!
– Látom, hogy az urak, megkövetem alásan, onnan Bécs tájékáról származtak ide, hát csak azt mondom én osztég, hogy amit magunk közt beismerünk, csitt legyen az odaát. Ne tudja meg a nímet, hogy olyan csúnya itt a fehérnép. Mert kinevetne.
Elmosolyodtam s tombolt bennen a szív örömében, midőn láttam, hogy itt milyen mélyen és milyen messze nyúlnak el szálai a százados versengésnek, melyet a két nemzet közt hasztalan igyekeznek elsimítni a vezetői.
E jellemző epizód elbeszélése különben nem tartozik ide, csupán annyiból, hogy illusztrálja kellemes csalódásomat, midőn barátom, aki a szegedi nevezetességeket mutogatta meg tegnap, elvezetett a sétatérre s megmutatta, amit még kívántam: a híres szegedi boszorkányokat.
Oh, milyen kedves kis boszorkányok! Éppen olyanok, hogy angyaloknak is mondhatnám.
De a boszorkány név mégis jobban illik rájok, mert bűvölni tudnak.
Ott sétáltak a szegedi szép leányok, egyik különb a másiknál. Karcsúk, barnák, pajkosak s ugyancsak volna mit irígyelni a németnek tőlünk, ha meglátná őket.
S én íme most azzal kezdem, hogy leteszem eddigi meggyőződésemet, melyet az alföldi nőkről tápláltam, bár másrészt beismerem, hogy a szegedi boszorkányok a legveszedelmesebbek a világon.
Mert most nem őket égetik el.
Hanem őértök égnek mások.
Az isten legyen könyörületes minden igazhívő léleknek, aki rájuk vetette a szemét, aki mint a pille, nekiröpül a gyertya lángjának.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages