8. sz., augusztus 6. TISZA MEGBUKOTT!
8. sz., augusztus 6.
TISZA MEGBUKOTT!
TISZA MEGBUKOTT!
Örömhírt hozott a villanyos drót. A legelső választás híre is egy nagy esemény: Tisza megbukott Debrecenben Simonyi Ernő ellen hetvenkét szavazattal.
A kényúr zászlója rongyokban hever megcsúfolva…
Hova lett az a fényes bandérium, hol van az óriási diadalkapu, mit a bérszolgák keze emelt? Leomlott. Egy lehelet semmivé tette.
De ez a »lehelet« fölér egy viharral, mely meg fogja tisztítani az ország romlott levegőjét. Fullasztó volt már. A félország köhögött megromlott tüdejével.
Azt hittük, nagyobb a baj. Azt hittük, új tüdőre van szükség. Nem: csupán új levegő kellett.
Tisza megbukott. Saját fészkében. Az a föld dobta ki gyökereit, amelyben »naggyá« nőtt. Ilyen büntetésre volt szükség. A fátum leleményes.
A miniszterelnök immár tehetetlenné vált e perctől. Az a fórum mondta ki az ítéletet fölötte, amelyre ő apellált; Debrecen ítélt Tisza fölött.
És ezt az ítéletet aláírja a nemzet is, és alá fogja írni az alkotmányos király is. A fátyol lehullott, meg kell tudnia a nemzetnek és meg kell tudnia a birodalom másik felének is, hogy Tisza Kálmán nem a nemzet nevében sáfárkodott már nagy idő óta. Minden cselekedete az ő fejére száll vissza.
Hát a mameluk-seregből mi lesz most? Szétszélednek-e, mint a kilyukadt hajórul a patkányok, vagy pedig lesz még hozzá elég vastag bőrük, hogy kiállnak a félrevezetett választók elé a háromszínű zászló alá, hogy a bizalmat provokálják, amit a vezértől megtagadott Debrecen?
Amennyire mi ismerjük ezeket az urakat, hát biz' ezeknek lesz elég vastag bőrük; edzett, furfangos had ez és semmitől sincs meglepetve.
Az első ámulat után magukhoz térnek; elvégre is mit bánják ők Tiszát; gazda majd csak kerül valahonnan, akárki lesz is, s ha gazda lesz, egyéb is lesz.
Azonban ennek nem volna szabad megtörténni. – Leszámítva azt, hogy Tisza debreceni bukása már magában is nagy horderejű esemény, melynek csak örvendetes következményei lehetnek, kétszeresen vált azzá azáltal, hogy a választások első napján történt.
Debrecen választóinak kárhoztató ítélete a kormányelnök fölött, ominózus súllyal bír.
A legmagyarabb város, midőn arculvágta a »gyámoltalanság politikáját«, mintegy felemelte kezét és ujjmutatásul megfenyegette a hamis bálványokat, mintegy intett a nemzetnek, mit kelljen tenni.
Ki akar kisebb lenni Debrecennél?
Négyszázötven választókerület van a hazában. Megannyi régi oltár, melyen a hazafiság, a szabadság lángja most kialvóban pislog, vagy éppen végképp kialudt.
Sötét, kietlen tűzhelyek, hol csak hamu szürkül…
És íme, a legnagyobb oltáron, Debrecenben egyszerre szilaj lángban tör ki az eltemetett tűz… hogy meggyulladjon tőle valamennyi. Egytől egyig valamennyi.
S ez oltárok vígan lobogó lángja legyen a máglya, melyen Tisza Kálmán elég, hamuvá válik, hogy sohasem legyen belőle főnix, hogy sohasem legyen föltámadása – mély sírjából.
