83. sz., november 4. KOSSUTH MEGINT SZÓLT
83. sz., november 4.
KOSSUTH MEGINT SZÓLT
KOSSUTH MEGINT SZÓLT
A nemzet legmeseszerűbb legendáinak élő alakja, az ősz Kossuth még ma is fiatal, szelleme még ma is ruganyos, s nemzetét még ma is oly hévvel szereti, mint valaha. Az ő szeretete hosszabb, maradandóbb volt, mint a nemzeté őiránta. Nagyobb szíve van egymagának, mint tízmillió embernek együttvéve. Ez a szív talán még holta után sem fog kihűlni, hanem mint egy örök tűzgolyó, világítani fog fölöttünk s melegíteni fog örökké.
…Kár, hogy olyan messziről teszi azt most!
Régen volt már, mióta a Rákóczi tárogatója utolsót harsogott a Tisza partján. Két lezajlott század moha födi azt már… Régen volt, mikor a »Libertas« föliratú zászlókat csókolt a hazai levegő. Azok a tornyok is ledőltek már, amelyiken lobogtak.
Ki hitte volna akkor, hogy a bujdosó hős, kit itthon notoriussá deklarált az országgyűlés, vissza fog térni valaha… Kétszáz év múlva – Kossuthban?
Mi nem esünk kétségbe.
Kossuth is vissza fog térni bizonyosan.
Ha mi elvesztettük, az unokáink meg fogják látni más alakban, olyan fényesnek, óriásnak, mint aminő volt.
Visszatér; mert a nemzetnek szüksége van rá: s a nemzetek kívánsága istenek akarata.
De a nagy hazafi lelke addig is vissza-visszasír hozzánk. – Kossuth örökké velünk foglalkozik; levelei, melyeket különböző egyénekhez intézett az utolsó tíz év alatt, köteteket tesznek ki immár.
Egy lángelme hatalmas lobogásai. Vakító fény, mely kábít, kápráztat, míg tündöklését megszokja a szem, de ha megszokja, köznapivá válik. Aztán a nemzet szeme is az utolsó tíz év alatt nagyon megromlott a hamis tömjénfüsttől a hamis oltároknál.
Kossuth nagyszabású leveleinek hatása egyre gyengébb, elmosódóbb… s mostmár csak úgy csendülnek itt meg e hatalmas szavak, mint egy megszokott fájó melódia elhaló rezgései.
Kossuth legújabb levele, melynek kíséretében a keleti politika kérdésében küld leleplezéseket, egyike a Kossuth nagyobb jelentőségű leveleinek, melyben egy olyan pontot világít meg a keleti kérdésben, mely az össz-Európa tudalmában más alapokon látszik sarkallani.
Andrássy álarcát tépte le Kossuth a küldött emlékiratban s olyan skeletet mutatott föl nekünk Andrássyban és az általa vezetett politikában, hogy undorodva kell visszahökkennünk tőle.
A defraudáció egy olyan esete ez, aminőről álmodni sem tudtunk, aminőre a történelem sem nyújt példát.
Addig is azonban, míg holnap avatottabb toll érdemlegesen fog szólni e nagyszabású titkot fölleplező memorandumról, – kifejezést adunk azon hitünknek, hogy e memorandum nem bír a nagyfontosságú okmányok egyik leglényegesebb fölvételével a – hitelességgel. A puszta állítások nívóján áll meg s egy hajszálnyival sem igényelhet magának több erőt. Sőt egyenesen valószínűtlen; anélkül, hogy valahol bizonyítana valamit, vagy csak iparkodnék is ilyesmire.
Az »okkupáció történetének« (amint Kossuth ez általa nem tudni kitől szerzett fölleplezést nevezi) egyedüli fontossága azon körülményben rejlik, hogy Kossuth hiszi a tartalmát.
De ehhez a hithez is, reméljük, (reméljük, mondom Andrássy gr. érdekében, ki nem süllyedhet annyira, hogy mindez igaz lehessen) sok köze van a fantáziának és a pesszimisztikus világnézetnek, mely az öreg óriás nagy lelkét besötétíti, hazájától távol virrasztót a haza sorsa fölött.
És aki egy beteg fölött virraszt, szomorú gondolatokat fest az elé az éj… s messze viszi fantáziája a rémképek között, a valóságon túl…
