273. sz. december 3.
SZEGED, 1879. DEC. 2.
Nem tudni, hány királyi vérből származott emberfiát fogott el irígység, látva, hogy Battenberg herceg, az egyszerű hadnagyocska máról-holnapra fejedelem lett. Bizonyára sokan kívánnának országhoz jutni hasonló könnyűséggel. Hanem azért nagy kérdés, hogy az olcsó szerzésnek következései is olyanok lesznek-e, melyek az irígységet provokálják. Azt hisszük, nem lesznek olyanok. Aligha sokáig tart a bolgár »trón« dicsősége jelen kétes értékű fényében is. Igaza volt Bismarck hercegnek, mikor a bolgár fejedelemség el vagy nem fogadása iránt tőle tanácsot kérő Battenberg Sándor hercegnek azt válaszolta: »Fogadja el! Ön még fiatal és mindenesetre szép lesz a bolgár fejedelemségre visszaemlékezni.«
Az első minisztériumnak már szerencsésen a végire járt Battenberg herceg, a bolgár fejedelem. És ennek nagy jelentősége van azon okból, mert a lelépett és illetőleg megbukott első minisztérium képviselete volt azon józanabb törekvésű kereskedő- és gazdaosztálynak, mely a lázadást és háborúskodást, valamint az orosz brutalitást egyelőre megúnván, és a társadalmi rend és műveltség iránt is bírván némi kis érzékkel, újabb alkalom érkeztéig kész volt a berlini szerződésben megnyugodni, és ezen az alapon békében lenni.
No, ennek az elfogadható állapotnak egyszerre vége szakadt, miután most okvetlenül orosz ízű és az Össz-Bulgária után kergetődző minisztérium jut kormányra, melynek már puszta létezése is valóságos kihívása Európának. Ily minisztériumnak minden tette előreláthatólag egyenes megszegése lesz a berlini szerződésnek, mert a program nem állhat egyébből, mint a mostani Bulgáriának Kelet-Bulgáriával, Macedóniával és egyéb török provinciákkal való, eddig Európa részéről tűzzel-vassal ellenezett egyesítése. És e programhoz, az nem szenved kétséget, teljesen méltók lesznek az eszközök is. El lehetünk készülve rá, hogy a nyíló tavasz egész láncolatát idézi föl a Balkán félszigeten mindazoknak a véres jeleneteknek, melyek ellen a művelt Európa csak imént vállalt békítő, közvetítő szerepet. Furcsa szerep ez nagyon, mert a megoldásával nem törődik senki.
Hogy Anglia, a francia köztársaság, Németország és Olaszország mit sem törődnek vele, azt még lehet érteni. Ezeknek nemigen kell félniök egy muszka égisz alatt alakuló Nagybulgáriától. De vajon mit gondol a közvetlen érdekeit élesen veszélyeztetve látó AusztriaMagyarország? Vajon azért szavazunk-e meg 800,000 katonát és 100 millió költséget, hogy az orosz zsinóron rángatott kis hatalmasságok örökkön-örökké borsot törjenek az orrunk alá, és a mi érdekeink egyenes veszélyeztetésével valósítsák meg törekvéseiket? Úgy látszik, hogy ez a mi birodalmunk mindent eltűr, ami csak neki magának baj.
Úgy látszik, hogy a mi 800,000 katonánk csak arra való, hogy AusztriaMagyarország Bismarcknak, az “önzetlen” szövetségesnek tehessen jó szolgálatot a francia köztársaság revánspolitikájának fékentartásában. Magunkról, a magunk legszentebb ügyeiről nem gondoskodunk, hanem azokat is rábízzuk a vaskancellárra. Az majd elfordítja tőlünk a muszka túlsúly keserű poharát. Biz' az késő bizalom lesz.
[Bár kétségtelen bizonyítékunk nincs arra, hogy a vezércikk szerzője MK, meggondolandónak véljük álláspontjának és előadási modorának rokonságát a Nagyság átka c., ugyanerről a témáról írott, kötetünkbe fölvett cikkével. A képesbeszéd olyasféle alkalmazása, mint a »végire járt az első minisztériumnak«, a nyíló tavasz, a zsinóron rángatás, a keserű pohár emlegetése az egy mondaton »kihegyezett« befejező csattanóval szintén emlékeztet az ekkori MK vezércikkekre.]