12. 30. sz., február 4.
12. 30. sz., február 4.
Szombaton a Bercsényi »Ezredes leányá«-t láttuk. Az egyfölvonásos művecskének igen szép az alapgondolata; Rott Mari jól játszott. Mégegyszer szívesen megnézzük benne.
*
Utána »Mikor a szakácsné beteg« című helyi termék került színre először. A színlap szerint: Lindau beszélye nyomán írta Bánfalvy Lajos. A darab meséje azon fordul meg, hogy egy földesúrnak (Mezey) megbetegszik a szakácsnéja, minélfogva a házikisasszony (Csillag Fáni) olyan ételeket főz, amiket teljes lehetetlenség megenni. A legnagyobb baj, hogy az új lelkész-kandidátust (Rónaszéky) éppen ma várják vacsorára, ki meg is érkezik; azonban egy korán besúgott jótanács folytán éhsége dacára is azt mondja, hogy egy falatot sem képtelen [!] lenyelni, nehogy keresztapját, a földesurat fölingerelje. Éjjel azonban az éléstárba lopózik, egy darab idő múlva azt teszi a szintén éhes házikisasszony is, s hogy teljes legyen a komikum, magát az öregurat sem hagyja aludni az éhség, s ő is ott terem a kolbászok és szalonnák közt, s nem a legjobbat gondolja, midőn leányát ott leli a lelkésszel, kit nyomban el is kerget, de kivel csakhamar kibékül.
*
Mint első pillanatra is látszik, e kísérlet nem vígjáték, hanem bohózat lenne; a Lindau Pál beszélyét jól választotta meg a szerző, mert egy burleszk-bohózat tárgyául elégséges szituációkat nyújt a derék német író beszélyének meséje; azonban nem kellett volna ahhoz szorosan ragaszkodni, hanem e beszély nyomán kerekíteni egy alkalmas mesét. Ha például e kísérlet összecsinálója egy öreg kisasszonyt szerepeltet Csillag Fáni helyén, kit apja nem bír férjhez adni, s kit a fiatal lelkésszel kompromittáló légyotton találván a nőgyűlölő lelkészt a házasságra kényszeríti.
*
Másnemű kellékekről nem szólunk. Mert az írás mesterségét nem adják olcsón. S azt követelni, hogy valaki szellemesen és szépen írjon a szegedi színpad számára, az merő abszurdum lenne, mikor még a neves írók sem tudnak írni elég jól és szellemesen a Nemzeti Színház számára.
A szerző úr darabjára tehát nem alkalmazzuk az irodalmi mértéket, hanem a dilettantizmus jóakaratával szemben félretesszük a kritika szemüvegét, s úgy vesszük a dolgot, mintha a családban a család számára íratott volna egy darab, amit en famille meghallgatunk, ha lehet, szívesen megnevetünk s örömest megdicsérünk.
S ilyen értelemben a szerző úr meg is érdemli a dicséretet, s darabja, mint első kísérlet, nagyon megjárja. A tehetséget sem tagadhatjuk meg tőle; a dialógok jól folynak, s hogy a karakterfestést meg sem kísérlette, nagyon helyén van, mert aki sokat markol, keveset szorít. A szerző úr szerény föladatra vállalkozott, méltatlanság lenne tehát őt gáncsolni… A közönség maga is rokonszenvesen fogadta, darabját tetszésben részesíté, amit tekintsen a szerző előlegnek a jövőre, mert az irodalmat művelni mindig szép dolog; kétszerte szebb annak, kinek nincs kilátása a nemzet tapsaira, ki csak azért szereti, hogy szeresse.
Akit a múzsák közül megcsókolt valamelyik, könnyű annak visszacsókolgatni a szép tündérasszonyt, de aki be sincs mutatva a múzsáknak, érdem annak, ha mégis kíséri őket, s ragaszkodik hozzájuk.
*
Rónaszéky a tiszteletes úr szerepében zseniális volt, de talán nem jó; azért talán, mert a darab nem olyan még, hogy ítéletet lehessen hozni, hogyan kell játszani benne.
Mezey szinte mindent elkövetett, hogy a siker meglegyen. S mindent összevéve meg is volt. A szerzőt a darab végén zajosan hítták s meg is jelent.
*
Az utolsó kis komédia, a jó isten tudja, kinek a kompozíciója, »A zöld ördög« című némajáték volt.
Aradi különösen kedveli a színes darabokat. A sárga csikó, a vereshajú, a piros bugyelláris amellett bizonyít; a zöld ördög azonban még eddig a legzöldebb akvizíciója.
Ennek az előadása alatt tapasztaltuk legelőször, hogy színészeink nem törődnek a súgóval.
A zöld ördögöt Faludy személyesíté, ki mint pirotechnikus, derék öreg Szutterunknak hatalmas versenytársa. Mire levetette ördögi kosztümjét, hihetőleg kék lett.
*
Tegnap a régi »Notre Dame-i toronyőr«-t adták vasárnapi darabnak. Bodrogi mint Quasimodo kitűnő volt. A többi szereplő közül Rott Mari és Jankovics Ida játszottak föltűnően jól.
*
A »Corneville-i harangok« csütörtöki előadása iránt nagy az érdeklődés mindenfelé. Az igazgatóságnál máris tudakozódnak jegyek iránt. Úgy látszik, érdemes estének néz elébe nemcsak a közönség, de az igazgató is.
