16. 38. sz., február 13.
16. 38. sz., február 13.
Tegnap érdekes vendégünk, B. Nikó Lina asszony lépett föl »A falu rosszá«-ban. Kedves Finum Rózsi volt, élénk és pezsgő, de nem múlta fölül e szerepben Rónaszékynét.
Nekem, ki Nikó Lináért annak idejében Budapesten sok tintát ontottam a Harkányi s a gróf Batthyány ügyben, s közel álltam ahhoz is, hogy a tintaontás után »vér« fog következni, jogom van mondani, anélkül hogy megsérteném, miszerint Nikó Lina vesztett hangjából, bár sokat nyert játékban. Kár volt tehát éppen Finum Rózsi kiválóan énekes szerepét választani.
Nikó Linának annyi tisztelője van Szegeden, hogy az ez idényben sokszor látott darab dacára is egészen megtelt a színház, s egykori kedvencét meleg rokonszenvvel nézte a közönség, s mint egy kedves, ismerős kép, melynek hibái is tetszetősek, elbájolta megjelenésével és játékával úgy a páholyokat, mint a karzatot. Volt taps és virágzápor elegendő.
A közönség még többször is óhajtja látni, s mi is csupán azt tanácsoljuk, hogy lehetőleg olyan darabokban lépjen föl, amikre még nem volt alkalmunk ez idényben ráunni.
*
Rott Mari nagyon jó Feledi Boriska volt. Mezey ellenben távolról sem volt olyan jó a Gonosz bakter szerepében, mint előde, Rónaszéky. Még Csillag Fáni vált ki elevenségével. Berényi igen rosszul lehetett hangolva ez estén.
*
Holnap a »Dalos Pistá«-t fogjuk látni Berényi jutalomjátékául. Berényi a társulat legigyekezőbb tagja, kinek igyekezetéhez a tehetség is járul. Vidéki színészt annyi előnnyel, mint amennyi Berényiben összpontosul, ritkán látni. A közönségnek mintegy hazafias kötelessége az ilyen színészt rokonszenvével támogatni és serkenteni a haladásra. Hisszük, hogy a színház egészen megtelik. A »Próféták«-nak nevezett fiatalurak, mint halljuk, érdekes ajándékkal lepik meg Berényit, kit kétszeresen becsülnek nagyon, először mint magánembert és másodszor mint színészt.
A »Dalos Pista« annyival is érdekesebb lesz, mert az egyik főbb szerepet Enyvári Sarolta fogja játszani, ki több népdalt énekel. Csillag Fáninak is alkalma nyílik néhány táncprodukcióban ügyességét kitüntetni: a kisasszony ugyanis azelőtt a balettnek volt tagja.
*
A Szegedi Hiradó mai tárcájában, mely »A színház tájékáról« van címezve, s úgy látszik, összeszedve is, e rovat írója támadtatik meg, amiért B-falvi úr helybeli lakos »Mikor a szakácsné beteg« című kísérletét nem találta olyan jónak, aminőnek az illető úr, ki a tárcát írta, azt »gondolja«. Pedig a darab iránt elnézőleg jártam el. Nem úgy szóltam arról, mint egy új irodalmi termékről, hanem mint egy szegedi termékről, amint hogy úgy is kellett; mert tudok én mutatni Szegeden olyan házat, mely itt az utcát szépíti, holott Budapesten rútítaná, furcsa volna tehát, ha azt budapesti mértékkel nézve ledöntésre kárhoztatnók.
De különben is engem a Szegedi Hiradó e tárcaírója sohasem foghat arról megleckéztetni, hogy melyik a rossz, melyik a jó darab, ha szerény akar maradni.
*
De ő nem akar szerény maradni.
Ilyenforma sértő szójátékkal célozgat rám:
»A vígjáték írója nem fizette ki úgy a közönséget, mint ahogy ki szokták fizetni újba oltott régi dicsőséggel elismert irodalmi nagyságok, kik a Parnasszus magaslatáról lenézőben nem csoda, ha szédelegnek.«
Nem szorultam arra, hogy elismert irodalmi nagyságnak nevezzen a Szegedi Hiradó tárcaírója; én nem tartom magam nagyságnak, de olyan kicsinynek sem érezhetem magam, hogy meg ne bírálhassam az olyan darabokat, mint a »Mikor a szakácsné beteg«.
*
Mikoron pedig a szakácsné beteg az nagy baj, amint azt a B. úr darabjából láttuk.
Hanem mikor valakinek az elméje beteg az még nagyobb baj. Amint azt a Sz. Hiradó tárcájából látjuk.
Csodálom a Szegedi Hiradó általam igen tisztelt szerkesztőjét, ki tudtommal igen jó hazafi és magyar ember, hogy megengedi lapjában ily érzékenyen sérteni személyemet ok nélkül.
Írói működésemet megtámadni nem lehet oka senkinek. Fiatalságom miatt csak néhány év óta foglalkozom az irodalommal, melyet egy magyar lapnak mégis csak tisztelni illik, s ezen idő alatt ha nem váltam is annak valami szembetűnő díszére, de szégyenére sem; híven teljesítettem kötelességemet s talán nem is minden siker nélkül.
S semmi esetre sem érdemlettem azt meg, hogy akárki hozzám törölhesse a keze szennyét.
De ez nem alterálna. A legrosszabbul az esik, hogy ennek a műveletnek a végrehajtásához egy tősgyökeres magyar lap kölcsönözte az illető úr számára oda a lábát kéznek.
*
A dolog különben úgy áll, hogy a póknak is van mérge.
S hogy a póknak is van ambíciója.
S hogy a pók is úgy szövi a maga hitvány hálóját, mint ahogy az a brüsszeli csipkén látszik.
Csakhogy a pókhálónak az a tulajdonsága, hogy bepiszkítja az embert.
Én hát nem is nyúlok hozzá: sem a pókhoz, sem a hálójához.
