2. 5. sz., január 8.

Teljes szövegű keresés

2. 5. sz., január 8.
Vasárnap a »Peleskei Nótárius«-t láttuk. A jóízű magyar bohózat folytonos derültségben tartotta a közönséget, dacára annak, hogy igen döcögősen ment; Bodrogi egypár jó vonást vegyített az öreg Nagyzajtai Zajtai szerepébe, de nem bírt fölötte teljesen uralkodni. Berényi nagyon kivált a Baczúr jurátus szerepében.
*
Hétfőn az öreg Szigeti egyik rossz darabját vette elő az igazgatóság, »A szép juhász«-t. Ma is, úgy, mint tegnap, nagy közönség volt a színházban. Egy páholyban ott láttuk Van der Meere grófnét is, ki látván az ostoba darabot a színpadon, amelyben egyebet nem csinálnak a szereplők, mint hogy kergetik egymást, szép fogalmat nyerhetett a mi »mulatságaink«-ról és míveltségi fokozatunkról. A betegségéből fölépült Mezey ma lépett föl először az obsitos szerepében.
A közönség rokonszenvesen fogadta. De ez a föllépése, dacára hogy jóformán a »halál pitvarából« került ismét a színpadra vissza, mégsem lehetett örömestéje. Előadás közben jelentették neki, hogy 12 éves fia meghalt. Mint a katona a csatamezőn, rendületlenül megállta helyét… humorizált és nevettetett komikus szerepében odább is.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem