25. 52. sz., március 1.
25. 52. sz., március 1.
Prielle Kornélia tovább marad itt köztünk, mint tervezte volt. Vasárnap a »Tolonc«-ban lép föl, mint Ördög Sára. Amire méltán kíváncsi lehet mindenki. Hétfőn pedig utolszor a »Caverletné«-ben lép föl.
*
Visszatérve a »47. cikk« előadására, nem hagyhatjuk megemlítés nélkül, hogy a Cora szalonjában az államügyész olyan ruhában jelenik meg, hogy szinte csodálni lehet, miszerint útközben, míg idáig jött, mint »csirkefogót« el nem fogta a szemfüles párizsi rendőrség.
Szégyelltük magunkat a jeles művésznő előtt, hogy e 80 ezer lakossal bíró városnak ilyen szalonembereket mutogat Aradi úr a színpadon. Aradi határozottan súlyos megrovást érdemel, hogy a nagymérvű pártoláshoz képest nem gondol arra, hogy a színtársulatot javítsa és szaporítsa, hanem a kevés személyzetű darabokban is nyomban statisztákat állít föl szereplőkül, úgy hogy alig láthatunk egy-egy darabot, hol legalább a külső illúzió meg legyen mentve.
Aradi üzletnek tekinti a színházat. S még ez irányban is a lehető legalacsonyabb fokról.
*
Mert hiszen Rákosi is üzletnek tekinti a Népszínházat. De oly üzletnek, mely terjeszkedni kíván. S az ilyen üzlet használ a művészetnek is, amiként bármely más szolid üzlet a vevőközönségnek.
A művészet olyan, hogy minden beleköltött garas tízszeresen fizeti magát vissza, s minden tőle megvont fillér negyvenszeresen bosszulja meg magát később.
De Aradi úr nem számít a »később«-re. Ő a jelen embere. És úgy gondolkozik, hogy »aki utánam jő, hadd csukja be az ajtót«.
Azonban a sajtó- és a Színügy-Egyletnek kötelessége, hogy a jövő fölött őrködjék, s ne engedje lankasztani a színészet iránti érdeklődést a közönségben rossz előadások által.
*
Ám tekintse Aradi úr üzletnek a színházat. Nekünk semmi kifogásunk ellene; de ne legyen olyan, mint a rossz haszonbérlő, ki egy év alatt kizsákmányolja a föld erejét s nem adja meg, amit a termőképesség nevelésének elve kíván.
A számok szólnak állításaink mellett.
Aradi úrnak ezidén alig voltak deficites estéi. Napi tiszta jövedelme a költségek leszámításával számításunk szerint átlag véve 92 forint. A tagok fizetése ebből 60 Frt. Marad tisztán Aradi úr személyére naponkint körülbelül harminc forint.
Ha Aradi úr e meggazdálkodott összegek felét társulata és ruhatára emelésére, egyszóval művészi befektetésekre fordította volna az idény elejétől kezdve, most 200 forint tiszta jövedelmű estéi volnának, s megvetette volna a színház iránti érdeklődés ágyát s előkészítette volna a közönséget az állandó színház eszméjének szükségszerű megvalósításához.
Azonban Aradi úr társulata s ruhatára éppen olyan ma, mint az idény elején volt, és előttünk fekszik a rideg adat, hogy az tökéletesen mindegy, akár pártolja Szeged közönsége a színházat, akár nem, azért a színészet mégsem emelkedik.
*
Bosszantó elgondolni, hogy egy olyan előadáson, mint a tegnapi, mely a költségek leszámításával háromszázhetvenkét forintot jövedelmezett tisztán (annyit, amennyit a Nemzeti Színház szokott), az államügyész úgy néz ki, mint egy bádogos legény hétköznap, mikor a korcsmából kidobják, a francia esküdteket pedig rongyos mándliba bújtatott statiszták képviselik.
Ez megjárja tán Promontoron vagy Göcsejen, hol egy icce borsó vagy egy font sódar a belépti díj… Ott azonban, ahol négyszáz forintra rúg a bevétel, olyan előadást követelünk, mely arányban álljon a közönség áldozatkészségével.
