4. 12. sz., január 16.

Teljes szövegű keresés

4. 12. sz., január 16.
Tegnap a Bercsényi »Gróf Dormándy Kálmán«-ját láttuk itt először. E dráma, mely Budapesten csak elcsúszott a repertoáron egy darabig úgy, hogy azt a szerző maga is jónak látta visszavenni s átdolgozni (úgy tudjuk, hogy a derék szerző éppen e napokban fogja az átdolgozást bevégezni), itt Szegeden nagy hatást aratott, s a szép számú közönség folytonos érdeklődéssel várta végig (ami nem tréfa dolog, mert 7 órától 11-ig tartott), s tapsolta az egyes érzékeny jeleneteit. Pedig az előadás nem tartozott a szerencsésebbek közé; a toalettek szegénysége, s azon körülmény, hogy a darab nagy játszó-személyzetet követelvén, a szalonszerepekben botrányosan esetleneknek is főrangúakat kellett személyesíteni, nagyon rontotta az illúziót. Csillag Fáni legjobban tűnt ki, mert legnehezebb föladatot oldott meg legsikerteljesebben; mellette Csetneky szerepében Mezey és Pálfalusi szerepében Németh érdemel említést. A címszerepet Somogyi játszta, sokkal merevebben és mogorvábban, mint illett volna: a könnyelmű gróf alapvonásai nem ezek, s ha az alap rossz, semmi sem jó… Somogyiné nem volt eléggé asszony. Rott Mari nem festett, hanem csak mázolt. Priellen, Bodroginén, kik semmit sem rontottak szerepeiken, a Rónaszékyn kívül, ki határozott megrovást érdemel ízléstelen, egy finom kaliberű drámába nem illő túlzásáért a többiről nulla mentio fiat.
*
Holnap Csiky »Ellenállhatatlan«-ja kerül színre. Egy hét óta ez a harmadik új darab. Dicséret illeti Aradi úr iparkodását, ki a játékrend változatosságával utolérni akarja ama nagymérvű pártolást, melyben az idényben részesült, s mely Aradi úr ilyen irányú igyekezete mellett bizonyára csak fokozódni fog.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem