41. sz., február 29. HALMI FERENC
41. sz., február 29.
HALMI FERENC
HALMI FERENC
Tehát Halmi és nem Halmy, mert Halminak nincs szüksége y-ra, s nem tesz úgy, mint Bakay Ferdinánd, aki azt mondja ma a »Hiradó«-ban, hogy az ő predikátuma az, hogy iparos s aztán nyomban rá »y«-nal írja »i«-re jogosított nevét.
Halmi az »y« betű nélkül is prototípje a kiélt arisztokratáknak, a ruéknak, a csélcsap partivadászoknak.
Ajánlatos is, hogy minden fiatal lány óvakodjék tőle.
És ajánlatos, hogy okvetlenül nézze meg Halmit, s ösmerje ki róla, milyenek a csélcsap, könnyelmű udvarlók.
*
Van valami, ami nem igen régen történt, s mégsincsen senki, aki emlékeznék rá!
Hogyan és mikor lett Halmi nagy művésszé?
Mikor még ezelőtt négy-öt évvel magam is az »írói körben« szoktam agyonütni a délutánokat, ott még csak úgy ösmertük, hogy a »kis Halmi«.
Közemlegetés és figyelem tárgya legföljebb akkor volt, ha a »pagátját« engedte elfogatni Nagy Imre által…
Egyszer azonban azt találta valamelyikünk kiírni az újságba, hogy »hiszen ez a kis Halmi egy lángeszű művész«.
Mindenki csodálkozott rajta, mindenki megnézte, aznap, másnap vagy harmadnap és mindenki azt mondta:
»…Úgy van, Halmi bevégzett művész.«
És mindenki csodálkozott, hogy ez neki hamarább nem jutott eszébe.
De legjobban maga Halmi csodálkozott, ki még azután is sokszor el hagyta fogatni a pagátját Nagy Imrével.
De ezentúl már a kis Halmit nagy Halminak hítták, s Nagy Imre lett kis Imre mellette.
*
Hogyan történhetett az, hogy ilyen észrevehetetlenül lett naggyá?
Mindjárt megmagyarázom.
Egy mélyen gondolkozó francia azt állítja, hogy az a legjobb stílus, amit nem lehet észrevenni.
Igen, ez a tökély legmagasabb foka.
A művészetben is az.
S a kis Halmi úgy játszott, hogy az ember nem vette észre a játékát.
Még a kritika is elaltatta magát. A figyelem, mely festett, életet megy a színházba nézni, az ő festéke színeit nem látta meg, mert – nem voltak láthatók.
Arra előbb figyelmeztetni kellett a figyelmet, hogy azok a nem látható színek mégis színek.
*
Az a történet ismételte magát, mikor Rafael egy képet festett a szoba falára s így szólt barátjának:
– Jer, nézd meg festményemet a szobámban.
S az, aki bement, semmi festményt sem látott ott.
– Bizonyosan a mögött a függöny mögött van – gondolá magában nagy keresés után s a falhoz lépett, hogy a függönyt széthúzza.
De a függöny két szárnya nem húzódott szét: a függöny volt a festmény.
Halmi művészetét is azért nem vették észre sokáig, mert olyan meglepő mesteri volt, – hogy nem lehetett azt ebben az alakban meglátni.
*
A »47-ik cikk«-ben a »Club«-ban, a »Diplomatá«-ban aratta eddig a legnagyobb sikereit.
A kritika, amit elmulasztott, túlságosan kipótolja most. Igazi elkényeztetett gyermeke ennek a mérget okádó kígyónak.
Míg néha Szigeti bácsira, sőt Blahánéra is rájár a rúd, addig Halmi előtt meghajlik rendszerint, s meghozza a legteljesebb elismerést.
Halmi ha imádkozni tudott, körülbelül ilyen változatban morzsolja el a »Miatyánkot«.
»…És add meg a mindennapi koszorúmat.«
Meg is adja olyan bőven, hogy akár koszorúkon aludhat.
Hanem azért csak ne aludjon.
*
Tegnap a jó öreg Szigligeti jó öreg vígjátéka a »Fenn az ernyő, nincsen kas« került színre, meglehetősen telt ház előtt.
Halmit nem dicsérem: mert nem szeretek a Dunába vizet hordani.
A többieket nem szidom – ugyancsak ebből az okból.
Még csak azt kell megemlítenem, hogy Bodrogi »pech«-chel játszott.
