152. az., július 3. SZEGED, JÚLIUS 2.

Teljes szövegű keresés

152. az., július 3.
SZEGED, JÚLIUS 2.
Az európai politikának rég volt olyan csendes nyara, mint az idei. A berlini konferencia működését kivéve, mely olyan, mint a szentelt víz, alig fordul elő olyan mozzanat, mely méltó lenne a megemlítésre.
A mi szűkebb belvilágunkban, melynél tovább vidéki lapnak kiterjeszkedni, egyes meglepő európai események ismertetését kivéve, nem lehet föladata, szintén csendes medrükben folynak a dolgok, s ha jó Prónay József újdonsült államtitkár és megrozsdásodott mameluk nem szánja rá magát, hogy a mezőkövesdi kerületben beszámoló beszédet mondjon, akkor a lapoknak abszolúte nincsen miről írniok.
Azaz mondhatott volna ő beszámoló beszédet a mezőkövesdi kerületben, csak bolondot ne mondott volna.
Vagy hogy talán nem is mondott azzal bolondot, amikor kijelentette, hogy a szélső baloldali törekvések jogosultak, hanem az egy előre kiszámított taktika első griffje.
Mert, amíg csak maga Prónay József mondta ezt a mezőkövesdi kerületben, addig ugyan írtak róla a lapok, magyarázgatták, toldozgatták, mert tárgy szűkében kénytelenek valának vele, de azért mind azt hitték, hogy Prónay József bolondot mondott. – Amióta azonban Csernátony Lajos, szintén megrozsdásodott mameluk, az ő »Ellenőr«-jében (vagyis inkább a Tisza »Ellenőr«-jében) megpecsételi ezt a mondást és kijelenti, hogy egy jó hazafi sem mondhat le arról a törekvésről, hogy Magyarország önálló ország legyen, azóta mindinkább bizonyosabbá válik, hogy Prónay József nem annyira mondott bolondot, hanem egy új lépvesszőt vetettek ki vele a nép számára: egy új lépvesszőt, melynek rövid summája az, hogy Tisza Kálmán a néppel érez, hogy a közjogi alapon sántikáló, hogy a minden liberális intézményt eltipró és a Bécsnek görnyedező miniszter egy független Magyarországról ábrándozik, s hogy ha – quod deus avertat, mondják ők – meg találna Tisza Kálmán, a rebellis vérű hazafi bukni, akkor bizonyára a szélsőbalhoz megy át összes cókmókjával (mamelukjaival) egyetemben.
Takaros fortély és egészen új. Meglehet, hogy jól is van tervezve, mert az áldott Magyarországon könnyen hagyja magát elbolondítani a nép, még azok által is, akik már többször rászedték. A nyájas arc és a kacérkodás többnyire sikerre számíthat.
Hanem hát Tisza Kálmán úrék is bizony szűken lehetnek, ha már ilyen nem éppen tisztességes fortélyhoz kell nyúlni, hogy uralmukat fönntarthassák ideig-óráig, a népszerűség ilyetén erőszakos kitatarozásával.
Prónay államtitkár szavai nagy port vertek föl, ha a nép közt nem is, de annál nagyobbat a politikai körökben, s azoknak fontosságát a Csernátony cikke után tagadni nem lehet.
Kétségtelen, hogy a nemzet Tisza Kálmán csínyjeinek egy újabb nemével áll szemben, de bizton reméljük, hogy a »bihari pontok emberének« legalább a sanior pars nem fog elhinni semmit.
A szélső balpárt hívei pedig, ha keblük ellágyulni találna az apostolok útján kieresztett új tanok hallatára, s könnyenhívőségük talajában a rokonszenv kezd csírázni Tisza mellett, legyen az a rokonszenv annyira teljes és őt körülölelő, hogy kívánják ők egészen maguk közé, s ennek elérése végett működjenek közre velünk együtt a megbuktatásán.
Majd igazándi-igazán kiviláglik akkor, hogy bolondot mondott Prónay József államtitkár és megrozsdásodott mameluk a mezőkövesdi kerületben.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem