287. sz., december 8. SZEGED DEC. 7.
287. sz., december 8.
SZEGED DEC. 7.
SZEGED DEC. 7.
Az első hópelyhek leszállanak… Elborult a láthatár, a napfényt nem fogjuk többé látni csak vendégképpen egész tavaszig.
A nagy munka, az óriási nyüzsgés-mozgás, mely eltölté az egész várost, megszűnik most, vagyis népiesen mondva: szögre kerül egész tavaszig.
A hosszú ősz kedvezett, s legalább is járult annyira a rekonstrukcióhoz, mint a királyi biztosság.
Szeged úgy néz ki most, midőn a bekövetkező téli szezon beszünteti a folyamatban levő folytonos átalakulását rövid időre, mint Új-Zéland, vagy mint egy gyorsan épülő amerikai telep.
Tömérdek új ház és tömérdek hézag a házak között. Nem fölemelő látvány ez, hanem inkább lesújtó. Mert e házak, melyek kívülről egy impozáns város vázát mutatják, adósságra vannak építve. Államkölcsön, magán-hitelezők pénze az többnyire.
S mi lehet sorsa az olyan városnak, melyben csak adósok laknak? Lehet-e az adósok városa fényes? Lehet. De lehet-e az vajon boldog?
Az új házak lakrészeinek nagy része nincs kiadva. Eltekintve a pórnéptől, melynek életmódja elütő, s mely egy szerény zugban is megfér családostól és nem igen van ahhoz szokva, de ha volna sincs módja hozzá, hogy emeletes vagy akár földszintes kőházakban lakást béreljen, s ki lehet mondani, hogy a lakásigény Szegeden máris ki van elégítve a fölépült házakkal, kivált ha nem tévesztjük szem elől azt a körülményt, hogy az úriasan élő számos idegen, most már ahelyett hogy szaporodnék, a rekonstrukció végével fogyni fog, üres lakrészeket hagyva maga után.
Világos tehát, hogy az ezutáni épületek igazán csak a levegőnek fognak épülni. S e körülmény oly eklatánssá válik már tavaszra, miszerint okvetlenül le kell lohasztani az építési kedvet mindenütt.
A nagy és gyors emelkedés tényét szívesen beismerjük magunk is, a lassúság után mintha egy nagy lökés következett volna, gyorsan emelkedtek a nyár utolján és az őszön a házak, s ha ez így menne sokáig, Szeged igazán nagy várossá válnék.
De nem fog úgy menni többé a fönt említett körülmény folytán sem. De még más hátrányos változások is történnek. A királyi biztosságról szóló meghosszabbított törvény április végén lejár. A királyi biztos lehet, hogy még megmarad hatáskörében egy évig, de a biztosi tanács okvetlenül föloszlik.
S amennyiben kevesbül és kisebbedik azon kapocs, mely bennünket az irányadó körökhöz fűz, s amennyiben inkább elsimul azon kivételesség, melybe szerencsétlenségünk döntött, annál inkább csökken az érdeklődés irántunk.
A király szava be fog teljesedni, hogy Szeged szebb lesz, mint valaha.
De a mi szavunk beteljesedése is mindinkább valószínűbbnek bontakozik ki a jövő ködéből, hogy: »de szegényebb lesz, mint valaha«.
Ezért tartjuk és tartottuk mindjárt eleitől fogva elhibázottnak a rekonstrukciót, mert mesterségesen alkottatott meg a test, amelynek magától kellett volna lassan kifejlődni jó ápolás mellett.
De ami már megtörtént, azon már segíteni nem lehet. A bevégzett tényekkel számolni kell, s az utólagos bírálat már nem használ, ha az előleges tanács meghallgatlanul maradt.
A kifogások egész özöne sem lenne indokolt, s nem is lenne méltányos, mert a szándék jó és üdvös volt. Aztán tulajdonképpen nincs is elveszve semmi.
Mert hiszen a tudománynak csodatevő ereje van. A testbe, melyet mesterségesen naggyá alkottak, miért ne ereszthetnének egy kis mesterséges vért is, hogy a rendes vérkeringés az óriás terhet fönntartsa.
S most már oda értünk, ahova akartunk. Oda ugyanis, hogy a kormány kötelessége lett az, miszerint ide központosítson mindent, amit csak lehet, mert enélkül Szegedet nem emelte a rekonstrukció, hanem még jobban elbágyasztotta, mint azelőtt volt.
Trefort szavának, ki ravaszul tanügyi érdekeket hangoztat az új egyetem fölállítási helyénél, nincs is jogosultsága ez esetben, mert még magasabb érdekek is lehetnek, amik mellett megférnek a tanügyiek.
Csongrád megye központjának idetétele, mely, mint értesülünk, a belügyminisztérium kebelében ez idő szerint megbeszélés tárgya, szinte egy olyan tényező, mellyel a megye nem veszít semmit, hanem velünk együtt csak nyerhet.
A csendőrségi laktanya is valami, és decentralizáció esetén a királyi tábla idehozatala.
De vajon sikerülni fog-e mindez, midőn az egyetem, melyet pedig az ország közvéleménye ide kíván, oly nehezen megy, s éppen azok akaratában talál gátat, akiknek erkölcsi kötelessége volna, még forszírozva is, ide terelni mindazon tényezőket, mik az elhibázott rekonstrukción lendítenek?
Vajon fog-e sikerülni, kivált ha már Tisza Lajos sem lesz itt? De a reménytelenség rossz tanácsadó, ne zsibbasszon el. Ami megtörtént, azon már nem segíthetünk, de a történendőkre vigyázzunk s igyekezzünk kiaknázni azt, amit az idő hoz.
Az első hópelyhek, amelyek ma szállnak alá a felhőkből, a tél jelenlétét hirdetik, de az utolsó hópelyheket már a tavasz langy lehelete fogja fölolvasztani.
A mi aggodalmaink is eloszolhatnak. Minden jóra fordulhat. Bízzunk, de ne bízzuk el magunkat, igyekezzünk éberek lenni és takarékosak.
Az éberség és takarékosság minden hibát helyrehozhat.
