A LEGDRÁGÁBB KŐ
A LEGDRÁGÁBB KŐ
Eddig is voltak nevezetes köveink, mint például azok, amelyekkel a Tisza Kálmán ablakait behajigálták.
Drága köveink is voltak, amiket a Tisza-töltésekre szállítottak a vállalkozók.
Nehéz kőben sem volt hiány; mert nehéz kő ez a közösügy s úgy lenyom mindnyájunkat, hogy szuszogni sem bírunk alatta.
Hanem azért ez mind csak bliktri.
A kövek köve még csak most jön. Most van útban a »Kálvin tér« felé, ahol a monumentális szökőkút medencéjeül és díszeül fog szolgálni.
*
De azért a kövek köve nem a bölcsek köve.
Mert nem valának bölcsek, akiknek ilyesmi jutott eszükbe, midőn a várost ismét egy műtárggyal akarták gazdagítani.
Az igen helyén van, hogy a város szépítésére költsenek, sőt dicséretes is, s még sokkal dicséretesebb, ha művészibb és ritkább tárggyal gazdagítják, amiben Budapest úgyis szegény.
De akkor nem Békásmegyer mellől kellett volna szállítani az óriási kődarabot, mert az útban levő kő, mint értesülünk, törmelékes, lyukacsos és egyenlőtlen, úgyhogy szoborművekre nemigen lesz alkalmas.
Ha farag is valami alakokat belőle drága pénzen a szobrász, azok is úgy járnak, mint a szegény Nagy Kristóf a Kristóf téren.
Az pedig úgy járt a boldogtalan, hogy minduntalan be kell festeni vagy amputálni, hogy szégyenében odább ne álljon.
*
Istvánnapkor egy csomó paraszt atyafi nézte a Széchenyi-szobortalapzat figuráit.
– Osztég mikor építették ide ezeket?
– Tavaly – magyarázta a községi jegyző.
– Ejnye, de komisz kő – milyen hamar levedlett ezekről az asszonyokról az ümög!
…Amit itt naivitásból mondott őkegyelme, az könnyen igazán rá fog illeni amaz óriás-kőre is.
*
Ha már ilyen monumentális mű van tervben, megérdemelte volna a finomabb követ.
De az illetők – hihetőleg – arról nem akarnak lemondani, hogy egy darabból legyen minden, s ez legyen a legnagyobb kődarab a világon a Nagy Péter szobrának talapzata után, mely három millió fontot nyom.
Pedig ez csak másod-kérdés a művészi becshez képest, amit a védő ad meg neki.
Aztán alig is kivihető.
Egy hétig szállították nagy nehezen a hegyről az országútig az egyenesen e célra mesterségesen összecsinált kocsin. Ott azután elakadt az országnak útján. Most ott kell lefaragni belőle, amit csak lehet, a szabad ég alatt. S a Margithídon még így sem merik átereszteni a kolosszális járművet.
De még itt is attól a veszedelemtől tartanak, hogy a városba behozva, annyira le fogja nyomni a talajt, hogy tönkreteszi a gáz- és vízvezetéket.
Azon eshetőség előtt állunk tehát, hogy a legdrágább követ nem fogjuk mégsem láthatni Budapesten.
