A »NEMZETI KÖNYVTÁR«
A »NEMZETI KÖNYVTÁR«
Talán minden irodalom az »előfizetésekkel« kezdődik. Ugyanazokat a jelenségeket látjuk Szerbiában, Romániában, amik nálunk voltak a 40-es évek előtt. A nyomtatott betű a hazafiságra apellál. »Lelkes honleányok« és »nagy érdemű« gyűjtők bekalandozzák ismerőseiket s szóval, rábeszéléssel fognak egy-egy megjelenendő könyvnek előfizetőket. S ez, habár fáradságos, de mégis hálás foglalkozás, mert bizonyos hiúságokat elégít ki s nimbusszal veszi körül – a gyűjtőket. Hiszen nálunk is valaha majdnem olyan ismeretesek és tiszteltek voltak az előfizető-gyűjtők, mint maguk az írók.
Később aztán midőn a hazafias láz kialszik, bizonyos apátia áll be: az ami most tíz-tizenöt év óta van Magyarországon.
A rég elévült előfizetési rendszert már hiába venné elő valaki.
Vajda költeményeire csak hét előfizető jön, sőt a nemzet legnépszerűbb, úgyszólván egyedül népszerű írójának, Jókainak »Emlékeim« című könyvére is csak hatvan előfizető érkezik. A lelkes honleányok már rég kihaltak, vagy pedig ha élnek még, már nem lelkesek. A könyvre senki sem küldi előre a pénzt, mert minek előlegezzen, ha úgy is megveheti, mikor megjelenik? Már t. i. ha egyáltalán megveszi. Annyi sok előfizetési pénz veszett el már gonoszul, hogy az új előfizetési felhívásokhoz éppen nincs bizalom. Az előfizetési fölhívás ma az apátia korszakában már komikus.
De éppen mert apátia van s mert az egy Jókain kívül senkit sem olvasnak, a könyvkiadóknak jutott a nehéz szerep az előfizetési felhívások elévült szisztemjét a könyvfogyasztás fokozása szempontjából valami új dologgal helyettesíteni, s erre legalkalmasabbnak bizonyultak a füzetes vállalatok. Gyulai Pál és Aigner Lajos derék kiadónk kezdék meg; amaz az »Olcsó Könyvtár«-ral, emez pedig a sokkal jelentékenyebb »Nemzeti Könyvtár«-ral.
Érzék kellett a közönség természetét kiismerni s úgy juttatni jó könyvekhez, hogy ne is érezze, mikor veszi meg; harminc és húsz krajcáros füzetekre szedni szét oly vállalatot, melyben apródonkint a magyar irodalom összes régebbi és újabb termékeinek javát megszerzi anélkül, hogy észrevenné. Jellemző lenne, ha »becsalogatási rendszer«-nek neveznők Aignernek e taktikáját, melyet bizonyára nem ő talált ki, de melyet ő alkalmazott ügyesen a magyar könyvkereskedelemben. Csakis így vált lehetségessé, amiről már álmodni sem mertünk, hogy Kazinczy, Mikes Kelemen, Kármán, Vitkovics, Dayka, Csokonai, Katona, Zrínyi, Sárosy, Dugonics irodalomtörténeti szempontból is becses művei összegyűjtve napvilágot lássanak. Még így is bizonyára tetemes anyagi veszteséggel az áldozatkész kiadó részéről, akiben mindig meglátszik az író.
De ha becsalogatási rendszer kell a közönségnek – fordítsuk meg az érmet –, az kell az íróknak is. Mert amilyen a vármegye, olyan a vicispánja is!…
A viszonyok hűtik, lankasztják a termelési kedvet s innen a hanyatlás irodalmunkban. Maga az ország világszerte ünnepelt írója, Jókai is úgy tesz a regényeivel, hogy mintegy belecsalogatja, belekényszeríti magát azok megírásába, mint a közönség a megvételbe.
Ez ha egy füzetet megvesz 30 kr-ért, megveszi a másikat is az első kedveért és aztán a többit: az ha belekezd a »Hon«-ban valamely új regénybe, kénytelen azt aztán folytatásokban végigírni.
Jellemzi a nagy író munkálkodását, hogy néha megesik, miszerint a szerkesztőségbe küldött regény folytatása valamely alkalmi tárca miatt vagy technikai okok folytán kimarad a lapból.
Másnap ilyenkor aprehenzióval támad rá Jókai a munkatársaira:
– Micsoda dolog az, hogy nem közlitek a regényemet? Most egy egész napot elvesztettem miattatok.
Az ember csodálkozik, miért. Míg aztán ki nem találja magyarázatnak, hogy a koszorús költő amint leküldi kéziratát a nyomdába, ha másnap nem jelenik meg a »Hon«-ban, hogy ott meglássa, hol hagyta el, nem bírja tovább folytatni kedves alakjainak álmokba ringató történetét.
De térjünk a »Nemzeti Könyvtár«-hoz, melyből már számtalan, húsz vaskos kötetet kitevő füzet jelent meg. Kazinczy összes művei 4 kötetben, Mikes Kelemen (A mulatságos napok és levelei): Kármán művei két kötetben Abafi Lajos érdekes tanulmányával Kármánról; Vitkovics válogatott munkái, életrajzzal Szvorényi Józseftől két kötet; Zrínyi: Sziget veszedelme, Dayka költeményei (Abafi életrajzot írt hozzá), Dugonics András »Báthory Máriá«-ja Endrődi Sándor tanulmányával Dugonicsról; Sárosy Gyula és Katona József összes művei. Végül méltán sorakozik e művekhez Haraszty Gyula tanulmánya Csokonairól egy kötetben. Egyike a legjobb magyar életrajzoknak.
A közlött névsor felöleli az összes régi irodalmat, s amint így előttünk áll az izmos húsz kötet, mintha egész nemzeti irodalmunk élete kitárulna előttünk nagy küzdelmeivel s nemes buzgalmával.
A lépcsők, amelyeken idáig juthattunk, egymás mellé rakva. A nevek, melyek mint fényes gyöngyszemek egymásután következtek. Az ékszerek, melyeket anyáink viseltek. A patakok, melyekből folyam támadt.
A »Nemzeti Könyvtár«-nak egyetlen magyar családban sem volna szabad hiányoznia. Mert hadd ragyogjon ott a polcokon Jókai, Daudet, Theuriet, ők olyan kedvesen tudnak csevegni, hogy mindig mulattatnak és gyönyörködtetnek; de jók az öregek is a háznál: az öregeket kell meghallgatni, hogy a fiatalokat megértsük.
