JÓ AZ ÖREG A HÁZNÁL
JÓ AZ ÖREG A HÁZNÁL
100 arany pályadíjt lehetne annak az embernek kitűzni, aki a debreceni zsinat tárgyalásait olvasta, – az ember biztos volna, hogy nem veszélyezteti az aranyait.
Annál még csak egy szárazabb olvasmány van:
A Ghyczy Kálmán könyve.
Mindig azt beszélték az öregúrról, hogy félénk ember, hogy sohasem tudja magát ráhatározni semmire.
No, hogy mennyire nem igaz ez, mutatja ez a röpirat.
Egy röpirat, amely azt demonstrálja, hogy még mindig több adót kell fizetnünk.
S új adónemeket hoz javaslatba, fokozni kívánja a fogyasztási adót és a fináncok hatalmát.
Erre a röpiratra is jó lesz rányomatni, ami Ghyczy Kálmán falujában, a templomon ékeskedik, hogy:
»Készült itt helyben Igmándon. «
Mert az ember azt hihetné különben, hogy nem az »igmándi tekintetes komposszesszor úr« gondolta ki ezeket a dolgokat, hanem valami fináncminiszteri tanácsos, a Szapáry mulattatására.
*
Az angolok rossz néven vették Disraelitől, hogy visszavonulván a miniszterségtől, regényeket írt.
Mi meg Ghyczynek azt vesszük rossz néven, hogy ha unja magát otthon Igmándon, mért nem ír inkább regényt. Révaiék kiadják.
A röpiratot különben Ráth Mór adta ki.
De a publikum be nem veszi.
*
De mi is lelte az öreget, hogy így megfordítja a világrendet?
Eddig már megszoktuk a »volt« miniszterektől, hogy ők vetik a legnagyobb gáncsot az utódoknak. Nehezítik útjokat, frontot csinálnak ellenük, vagy ha nem is, legalább titokban frondeurködnek.
S íme, a jó öreg Ghyczy ehelyett maga nyúl be a darázsfészekbe, hogy a fullánk őt érje.
S majdan könnyebben szedhessék ki a darázsokat a kollégák.
De nem lehetetlen, hogy a látszat dacára mégis csak a nyugalomba vonult miniszter hagyományos politikája ez!
...Mert ha ennek a tervnek véletlenül neki találna ugrani Szapáry, százat lehet tenni egy ellen, hogy megbukik.
*
S ha Szapáry megbukik (de már erre kétszázat lehetne tenni), zicher miniszterelnöknek bukik meg.
No, hogy ebből mi következik – azt minden okos ember eltalálja.
*
Ghyczy röpirata ezért nem veszedelmes.
Meg azért, mert az adófokozás már teljes lehetetlenség.
Ghyczy röpiratának tehát éppen csak annyi gyakorlati értéke van, mintha valaki arról írna munkát, hogy miként kellene juttatni az égbe lajtorja nélkül egy eleven pesti susztert, hogy az angyaloknak ne kelljen mezítláb járniok?
*
Egy van csak, ami csodálatos vonás az öregúrban. Hogy mikor és miért szerette meg olyan nagyon az úgynevezett fináncokat?
Ezek az ő gügyölgetett, szeretett gyermekei. Ezeknek ő megengedne mindent s szerető keble semmit sem képes tőlük megtagadni.
E kedves kiváncsiaknak megengedi még azt is, hogy mindenkor szemlét tarthassanak az adóköteles raktárában és üzletében.
A szegény adókötelesek, ez üldözött vadak pedig csak hadd tűrjenek és örüljenek rajta, hogy fel nem akasztják őket.
Mert tán föl is akasztanák… ha ennek következtében nem apadna az állam kárára a fejadó, vagyis műnyelven a személykereseti-adó.
*
De ne tréfáljunk.
Ghyczy könyve megjelent. Meglehet, hogy tanulhatnak belőle a szakemberek, s lehet, hogy sokan elolvassák a laikusok közül is.
De az az egy bizonyos, hogy senki sem fogja elmondani a szerzőről, amit Teleki Sándor magáról mondott:
»Hogy jól fogta föl a nemzet géniuszát.«
