AZ ALFÖLDI VÁROSOK
AZ ALFÖLDI VÁROSOK
(Gorombaságok)
Sohasem hittem volna, hogy önöknél ilyen mozgalmas választások lesznek az idén.
Mikor még én fordultam meg Szegeden, mindég arról panaszkodtunk – hisz emlékszenek önök –, hogy nagyon kevés ott az okos ember.
Nem volt igazunk!
Úgy látszik újabban, hogy nagyon is sok az okos ember, akik nem férnek el a bőrükben, – vagyis helyesebben a bőrkötőben.
*
Önök építik a várost, emelik, de nem csinosítják.
Mert a legelső föladat az lenne, hogy Bakait eltávolítsák szépészeti szempontból.
Lehetnek ott paloták, sétányok, fasorok, szökőkutak, sőt még szobrok is – mind nem ér semmit –; addig, míg Bakai is ott van (és uralkodik), nem város Szeged, hanem csak egy originális nagy falu.
Önöknek, úgy látszik, nagy örömük telik a komikus szituációkban. Egyszer főtisztelendő Dugonics András uramat akarták lóra ültetni, – máskor viszont Bakai urat hagyják ülni a nyakukra.
*
Mi pestiek is így vagyunk, az igaz, s Br. Eselmayer Gottfried valóságos pendantja »Szeged államférfiának«.
Csakhogy a mi Gottfriedünk kedves ember, s nem akar nagy szerepet játszani; ő egyszerűen azért megy neki a falnak, mert a képviselőség többet fog jövedelmezni, mint amennyibe kerül.
S ez még tiszteletre méltó szempont a Bakaié mellett, kinek semmi se szent a világon, se elv, sem erkölcs, sem illedelem.
Megszakítja pártját, képes mindenre, csakhogy az »én« hiúsága ki legyen elégítve.
Pártját mondottam! De van is már Bakainak pártja? A szélsőbaloldal nem ösmeri el őt magáénak. A párt végrehajtó bizottsága nem akar róla semmit tudni.
*
Én tanúságot tehetek egy jelenetről, mely a szegedi »Hungária« 1. számú szobájából datálódik azon napról, midőn Simonyi Ernő és Szeged akkori II-ik kerületi képviselője kíséretében Törs Kálmán jött le, s midőn Bakai először mutatta ki a primipilusok előtt fogafehérét.
Négyen mentünk hazafelé az értekezletről, mely csatavesztés volt Törsre nézve.
– Bakai meglesz – mondá útközben Simonyi Ernő –, semmi kétség többé.
– De milyen szégyenletes áron! – mondá az ősz Kállay, s megvető mosoly játszott az ajka körül. – Meglesz képviselő, de égetni fogja az a képviselőházi pad. Mit gondolsz, Ernő, az az ember sohasem fog merni többé a szemünk közé nézni?…
Simonyi nem felelt, hallgatagon mentünk föl a Nr. 1-be, s egy darabig közönyös dolgokról folyt a diskurzus. Ott volt Polczner Jenő is.
Egyszerre csak megnyílik az ajtó, s mintha semmi sem történt volna, belép sunyi arccal, de teljesen elfogulatlanul Bakai.
Mindenki csodálkozott. Ha öreg Hunyadi János lép vala így közénk, nincs félig sem olyan álmélkodás.
Bakai itt! Az lehetetlen!
S ő valóban eljött s odalépve Kállay elé, kezét nyújtotta neki.
Még most is mintha látnám az öreg nemes arcát, amint egyetlen kellemetlen érzést kifejező vonássá futottak össze rajta a ráncok, s idegesen rántotta el a kezét…
– Nem, kérem… nem… – mondá halkan s mind a két kezét hátra szorította derekához.
Bakai megkövülve állott ott s kissé elsápadt. Mindnyájan oda tekintettünk. Kínos szünet következett.
Bakait most lángpír borította el.
Talán arra gondolt: Íme, a fényes jövő, amit kerestem!… Íme, hova vitt a nagyravágyás!…
Ha az a visszahúzódó kéz megállította volna akkor…
De nem, ő csak egy percig volt elfogult. Aztán leült nyugodtan, s beszélt, akár hallgatták, akár nem, s kérdezett, akár felelnek neki, akár nem.
Én azt hittem akkor: Íme, az erő, mely Valjean Jánost átalakította!…
De nem! Bakaira nem hatott. Ő még mindig tovább halad azon az úton, s ki tudja, hova fog érni.
Az az egy azonban bizonyos, hogy az iparosok renoméjának ő ártott eddig Magyarországon a legtöbbet.
*
A szegedi választások, ahogy én tudom, bor nélkül szoktak végbemenni, s mégis oly kevéssé józan állapotok vannak ott.
Hova lett a belvárosból a Pulszky három év előtti ellenzéki pártja?
Vagy már azóta jobb lett a Tisza politikája?
*
A dzsentri pusztul! Általános a sóhaj Magyarországon, s általános az aggodalom, hogy micsoda osztály fogja pótolni Magyarország közügyeiben a haldokló tradicionális birtokosságot.
Önök a mellüket verik ilyenkor:
– Mi fogunk jönni! – mondják – mi, alföldi városok…
Látva, mit csinál Szeged az ő politikai jogaival, s mit csinál Csongrád (hogy egy kis szabályozási költséget dobjon oda neki Ordódy), engedjék meg, hogy e dicső osztály nagy és szívós küzdelmére és önzetlenségére tekintve, haldokló ágyánál gúnyosan fölnevessünk az önök szeme közé:
– Önök akarják a régi megyéket pótolni? Ugyan ne bolondozzanak kérem.
