GRÓF ZICHY GÉZA
GRÓF ZICHY GÉZA
Homért hét város vitatta, hogy ő oda való. Nekünk is van egy nagy nemzeti költőnk, akinek születése fölött két város versengett.
Hanem mindezeknél nagyobb dolog az, hogy gróf Zichy Géza fölött meg az összes irodalmi és művészi körök háborút folytatnak egymással, hogy hova tartozik tulajdonképpen.
És ő még azt sem teheti, hogy az egyik kezét odanyújtaná a művészeknek, a másikat az íróknak: »osztozzatok meg rajtam«.
A nemes grófnak csak egy keze van.
Az »írói és művészi kör« úgy segít ezen, hogy egy évben író címén választja be az igazgató-bizottságba, a másik évben művész címén.
*
Kölcseynek csak egy szeme volt, és mégis többet és messzebb látott vele, mint összes kortársai; Zichynek is olyan ez az egy keze, hogy többet ér ötvennél.
Zichy Gézáról írva nem lehet célom azon sablonszerű periódusokat és frázisokat megírni, melyeket a lapok róla és játékáról hoznak, kivált mióta jótékonysági művészi körútját teszi.
Hogy miként játszik, azt hallani fogják, hogy kezét egy vadászat alkalmával elvesztette, s hogy, midőn már jobb keze nem volt, a múzsák eléje lejtettek picike tündér-lábacskáikkal, és balkézen fogva magukkal vitték – azt is már minden ember tudja, mert Zichy Gézát még akkor is minden művelt magyar ösmerné, ha a zongora nem lenne föltalálva: az ő egyik kezét két múzsa fogta. S ő egyformán hálás mind a kettő iránt.
Már körülbelül tíz éve annak, hogy a gróf mint író föltűnt a »Fővárosi Lapok«-ban szép verseivel.
Később mindinkább beleolvadt az irodalmi életbe, egyik alapító-tagja lett a Petőfi Társaságnak, majd mintegy négy év előtt irodalmi érdemeiért a Kisfaludy Társaság is tagjai közé választá.
Művészi sikerei sem kisebbek.
A külföldön éppúgy, mint itthon, méltánylattal szólnak nemes fölfogásáról a játékban és bámulattal csodás technikájáról.
Egy Budapesten tartott hangverseny alkalmával a fölzúgott tapsvihar után, melyet Zichy aratott, maga az ősz maestro, Liszt is így szólt lelkesülten:
»Ennyit már magam sem akartam«.
Széll Kálmán pedig (még akkor pénzügyminiszter volt) kezét kövér tenyerébe süllyesztve, dünnyögé:
»Ha még egyszer hallom, adót vetek ki a jobb kézre, mert az valóságos luxusnak bizonyul.«
*
Zichy gróf egyike azon mágnásainknak, aminők minden időben és korban voltak, hogy a többiekért – folytonosan kiengesztelve tartsák a nemzetet.
Egy ember, akinek tizenötezer hold földje van, s aki mégis minden idejét a közügyeknek, az irodalomnak szenteli, méltán megérdemli, hogy mindenki megbecsülje.
De nem is panaszkodhat. Legszebben bizonyult ez be a kaszinói utcai zavargások alkalmával.
A rakoncátlan tömeg, melyet ezeken a napokon fölötte ingereltek a címerek, egy címeres kocsit tartóztatott föl a Hatvani utcán.
A vezetők durván rántották föl a kocsi ajtaját, ahonnan gróf Zichy Géza halavány, szőke fürtös feje tűnt szemükbe.
– A félkezű gróf!– kiálták. – Az a nemzet embere! – és betették szépen a kocsiajtót.
A fogat harsogó éljenek közt ment odább.
*
Zichyt a fiatal Teleky Sándor gróf fogja elkísérni Szegedre. Nekem legalább Teleky azt mondta. Hanem azért vele lesz az öreg Liszt is, legalább lélekben. Soha egy mester és tanítvány még úgy össze nem olvadt, mint ők ketten. Rajongó szeretettel csüggnek egymáson.
S ilyenkor télen, mikor a világhírű öreg idehaza van, már-már a zene felé hajlítja hajlama a grófot, annyira, hogy távozóban látjuk benne az írót.
De az csak tavaszig tart.
Amint aztán tavasszal kihajtanak a völgyek, lombok, dalolni kezdenek a pacsirták, kizöldülnek a mezők, a fecskék megjönnek, az öreg pedig elmegy, megint az író lép előtérbe Zichyben.
A történelem nem mutathat Janus arcot ennél rokonszenvesebbet.
De elég ennyi. Önök, szegediek, látni és élvezni fogják. S kísérje le oda bárki is – visszakísérni már az önök rokonszenve és egész szíve fogja.
S ez az a fejedelmi kíséret, az a ragyogás, fény – mely még a Zichy nevet is emeli.
