BERNÁTH ZSIGMOND
BERNÁTH ZSIGMOND
Közéletünk egyik régi alakja tűnt a sírba, kit már gyermekkorunkban is ősz Bernáth Zsigmondnak neveztek, kit a már közel egy évtized óta sírban porladó Deák Ferenc is »te öreg«-nek szólított.
Nemcsak Ung vármegye legnemesebb fia lett vele a síré, de az egész ország egyik legtiszteletreméltóbb alakja, kit még a múlt század ajándékozott a nemzetnek.
Született 1790-ben, jómódú birtokos családból, melyből már sok előd tűnt ki, kivált a reformáció harcaiban, mert a Bernáth-nemzetség úgy volt ismeretes Ungban, Beregben, mint a protestantizmus előharcosa.
Bernáth Zsigmond apja, szintén Zsigmond, mint igen művelt férfiú s Ung megye alispánja gondos nevelést adott fiának, úgyhogy az már 1811-ben, huszonegy éves korában szerepet kezdett játszani; ez évben ugyanis a távollevők követei közt találjuk a rendi táblán a reményteljes fiatal embert, – ki azután gyorsan csinálta megérdemlett karrierjét.
E rövid szereplés után, az akkori idők szokása szerint, mint jurátus Vay József septemvir mellett működött a jogi tanfolyamot Pesten és Bécsben nagy sikerrel végzett Bernáth Zsigmond, s már a következő évben, 1812-ben letette az ügyvédi vizsgát.
Mint fiatal ügyvéd hazament gazdálkodni, de nem sokáig hagyták a mezei élet örömei mellett a megyei rendek s törvényszéki bírónak választották Bereg megyében, mert Bernáth Zsigmond tulajdonképpen két megye gyermeke volt s tettdús élete jóformán egyenlő arányban oszlik meg a két municipium szolgálatában, mely úgyszólván vetélkedve karról karra vette át e kitűnő férfiút, ki mindig elménckedett azon, hogy ő ilyen kétkulacsos lutheránus, mert még megyéje is kettő van.
A Bereg megyei törvényszéki bírót 1816-ban a tisztújítás alkalmával Ung megye választotta meg főszolgabírónak.
Fogta magát erre Bereg megye s a következő restoráción alispánná akarta választani, de Ung megye azért sem hagyta magát s a diétára küldötte a 35 éves főbírót. Ugyane megye választotta meg az 1830-iki országgyűlésre is, s itt kezdődik tulajdonképpen Bernáth Zsigmond jelentékenyebb szereplése.
Nem tartozott ugyan soha az úgynevezett vezéregyéniségekhez, de a zöm egyike úgy említé. Hosszú időkön adta mint a »nagy munkaerőt«, s ez biztosított neki szerepet a diétákon, s olyan tagja volt azoknak körülbelül, mint Horváth Lajos most.
Számos emlékezetes törvénycikk folyt az ő tollából, a híres hosszú 33-iki országgyűlésen Kölcsey Ferenccel együtt a kerületi tábla jegyzői tisztét viselte s ő bízatott meg az úrbéri törvénycikkek szövegezésével.
Tagja volt azután folyton minden országgyűlésnek. Látta Deák feltűnését, Wesselényi-vívta harcait, Kossuth alakja előtte nőtt meg óriásinak; részt vett a mozgalmakban, s nevét örök időkig emlékezetessé tette azzal, hogy ő indítványozta legelőször a tagosítást, ami bizonyosan többet ért a nemzet vagyoni emelkedésére nézve, mint sok körmönfont államférfi úgynevezett »nagyszabású művelete«.
A forradalom már ősz hajakkal találta Bernáthot – de ő azért nem kapkodott, mint Bernát a mennykőhöz ide-oda, mint a hasonló életkorúak közül a legtöbben, hogy ne kelljen színt vallania; határozottan odaállt a nemzeti függetlenség eszméje mellé s főispánságot vállalt Ung megyében.
A szabadságharc rossz vége mélyen elkeseríté őt is, s ahonnan fényes pályáját kezdé, visszament újra az eke szarvához a már akkor hatvan éves öreg ember, ki nem is álmodta, hogy még egy új pályát kell befutnia.
De az ifjú vér még forrt benne, s amint az első alkalom nyílt a harcra, amint a pátens ellen küzdeni kellett, ő volt az első, aki a sorompóba lépett hitsorsosainak jogai mellett.
Amint pedig újra derengni kezdett, a tizenkét gyászfátyollal betakart esztendő után, a 61-iki országgyűlésen újra ott ül a legjobbak között, s ott látjuk a 65-iki országgyűlésen is, mégpedig korelnöknek.
Itt történt meg vele az, hogy kérvény adatván be választása ellen, könnyes szemekkel lépett le az emelvényről, mely immár nem illeti meg.
A képviselők nem akarták engedni, hogy székéről távozzék.
– Mi azért elnökünknek akarjuk! – kiálták lelkesülten.
Ünnepies, megható volt e jelenet.
– Soha! – szólt az ősz elnök nagy megindulással. – Én, ki több mint ötven év óta a jogbitorlás ellen küzdök, nem fogok egy engem meg nem illető helyet bitorolni.
S a nyolcvan éves aggastyán csakugyan leszállott helyéről.
Ez országgyűléssel fejezte be hosszú, érdemes politikai pályáját. Visszavonult Ung megyei birtokára, hogy szeretett rokonai körében boldogan töltse hátralevő napjait, megérve egy egész nagy generáció elenyésztét s az eszmék felvirulását, melyeknek előidézésében ő is fáradozott.
Két év előtt tartotta születésnapja kilencvenedik évfordulóját, mely alkalomból a király is gratulált neki.
Mikor a gratulációt megolvasta, öreg szeme fiatal fényben csillogott fel, azután kissé elkomorodva tette hozzá:
– Milyen kár, hogy nem Budárul vagy Visegrádrul van datálva!
