A DOHÁNYZACSKÓ RABJAI
A DOHÁNYZACSKÓ RABJAI
(Tárcalevél a szerkesztőhöz)
Mindent megbocsátottunk a németnek, meg a németmagyarnak; lehajították a polcról az öreg corpus jurisunkat, amelybe, ha megfogózkodtunk, az ördög sem bírt velünk, amelyben ott volt az egész világ minden bölcsessége; kivették alólunk az alvó párnánkat: a tekintetes vármegyét, megakciszolják borainkat, adót fizetünk mindentől a világon, még a levegőtől is, amelyet beszívunk, de mondom, mindent megbocsátanánk – csak a dohányzacskónkhoz ne nyúljon senki. Mert már ebben a dologban nincs tréfa.
Tanácskozik az ankét. Ott ülnek a nagy komoly uraságok, akiket meghívott a miniszter s ítéletet tartanak a pipa fölött.
A pipa… pipa. Hát azt hiszik talán, hogy ez valami nagy csekélység, azért, hogy picike jószág. Bizony pedig nagyobb szerepet játszik az a politikában, mint a Krupp-ágyú.
A pipáról már Kollár is énekli: »Kicsiny vagy pipácskám, nem érsz egy garast sem, mégis vágyik rád az uralkodó is.«
És tanácskoznak fölötted tudós urak és szakférfiak, hogy mi történjék veled, mi legyen a te sorsod, a te táplálékod ezután! Komoly szemöldjeiket ráncba szedik, mert fontos az, hogy veled mi történik. Ők már jól tudják, hogy kupakod alatt nagy erő van, s hogy szárad vékony lyukán át forradalmat szívnak be az emberek, vagy megelégedést.
A hatalmasok is gondolkoznak. Rájöttek, hogy az állami dohánybevétel tetemesen nagy azon két hónapban, midőn a tavalyi dohány már elfogyott – de az idei még nem ért meg.
Ebből kiokoskodták, hogy az csak úgy lehet, miszerint a többi hónapokon csempészett dohányt szívnak a rakoncátlan alattvalók, akikre pedig rászabja a törvény, hogy csak királyi dohányt szabad a pipáikba tömni.
Mégis csak szép ész van a hatalmasokban s nagy studirozó talentum.
De már azt nem tudhatták ki, hogy ilyenkor sokkal elégedetlenebb az emberiség: a választások (ahol vannak) mind az ellenzéknek kedveznek, s a halálozás is sűrűbb. No, ehhez ugyan nem is kellett a statisztika.
És mégis (így vágják a fát maguk alatt) meg akarják szorítani a dohányszerzési módokat. Sógor a sógorának, koma a komájának ne küldhessen egy-két csomócskát, ami mellett kedélyesen lehessen szidni, füstölgetve, a kormányt. Pedig micsoda kedves harag ez így, elmúlik egyszerre a füsttel!…
De a kegyetlen ankét be nem látja az ilyeneket, s újra szörnyű dolgokat várhatunk. A fináncokat megszaporítják, némely területekről (amik a Tisza baloldalán fekszenek) elveszik a dohánytermesztési jogokat, s míg efölött sötéten tanácskoznak, azalatt külföldről csempészett szivarokat szívnak ők maguk…
Karr Alfonz szellemesen beszéli el, hogy a dohányt egy király találta fel, ki mindig azon törte fejét, miképp pusztíthatná el népét legkönnyebben. Végre e mérges növény ötlött eszébe. A doktorok, tudósok, kiktől pusztító szereket kért, ezt tanácsolták neki:
– Ha ezt használod, felség, néped elsatnyul és elpusztul lassankint.
– Tehát ezt fogom használni, – s kiadta a rendeletet, hogy mindenkinek szívni kell a megszáradt és meggyújtott növény füstjét.
Úgy is lett. De a nép nem akarta az átkos füstöt s fellázadt. Nagy forradalom tört ki, mely végre diadalmasan végződék.
A királyt elkergették.
Csakhogy mire elkergették – addig már mindenki annyira megszokta a dohányfüstöt, hogy nem volt képes róla lemondani.
És a királynak mégis igaza lett. A nép satnyul, pusztul azóta. És satnyulása sokat jövedelmez a királyoknak. A mi dohányzacskóink tömik meg az ő pénzeszacskóikat.
A dohány maga is megtartotta természetét: akkor azért csináltak forradalmat az emberek, hogy – színi kellett, most pedig azért csinálnának, ha színi nem engednék.
»Az ebéd semmi egyéb – mondá az öreg Deák –, mint egy küzdelem arra, hogy a dohány jobban essék a magyar embernek.«
Aki dohányzik – vélekedék egy másik államférfiúnk –, az sohasem éhes: mert mindig füstölt nyelv van a szájában.
Most pedig elmondtam minden komoly argumentumomat s kérem a tekintetes dohány-ankétot, vegye figyelembe, hogy az államnak ez csak pénzkérdés, de az egyeseknek életkérdés.
Könnyű az államnak diskurálni, mert az nem pipás ember.
Nem tudom még, hogy mit akarnak és mit fognak határozni, de annyit mondhatok, hogy én gyomorhurutos ember vagyok, s ezt a trafikdohánynak köszönhetem. Földterületem nincs, ahol szűzdohányt ültethessek, pedig én azt akarok színi, s ha mind elszedik a módokat erre nézve – mindjárt felcsapok szélsőbaloldalinak, föl én, pedig eddig én voltam a kormánypárt legbuzgóbb kortese Pápán – ha kell, okmányokkal bizonyíthatom.
