A SZENTESI KORMÁNYBIZTOS
A SZENTESI KORMÁNYBIZTOS
Röviden jelentik a lapok, hogy Horváth Gyula szentesi kormánybiztos a közlekedésügyi minisztériumban beállt válság miatt beadta lemondását.
Ez egyszerű hír sokkal többet jelent, mint amennyit az olvasó egyelőre gyaníthatna is. E hír határozottan gróf Károlyi Sándor közlekedésügyi miniszterré való kineveztetésének előhírnöke.
Horváth Gyula, ki a tiszai munkálatoknál már évek óta szerepel, mint nem-jelentéktelen tényező, ki az itt évek óta támadt gordiusi csomók szálait kezében tartva, nagy részt vett kibonyolításukban, s ki a legutóbbi árvízveszély alatt oly hősi elszántságot fejtett ki s oly munkát teljesített, hogy méltán nevezik őt az alvidékeken »Szentes megmentőjé«-nek, Horváth Gyula, mondom, e munkakörében folytonos összeütközésben állott gróf Károlyi Sándorral, ki egyike a kiválóbb érdekelt feleknek, mert birtokai a Tiszaparton feküdvén, az ármentés kérdése s annak szabályozása legközvetlenebbül érdekli.
Ez összeütközés teszi természetessé, hogy Horváth Gyula állása tarthatatlan.
Első pillanatra üdvösnek látszhatik a laikus előtt, hogy egy olyan egyéniség foglalja el valahára a közlekedésügyi tárcát, kinek szívén fekszik a tárca egyik tagadhatatlanul legfontosabb teendője, a Tiszavidék sorsának biztosítása.
A tiszavidéki földbirtokosnak (aki különben is nagy gazda hírében áll) bizonyára lesz gondja rá, hogy vidékét végre megszabadítsa azon veszedelemtől, mely évről évre precariussá teszi, még a természet kedvező akarata ellenére is, fő jövedelmi forrásunkat: az alvidék termését.
De ha megösmerjük azon összeütközés természetét, mely a kormány képviselője, Horváth Gyula, és az alföldi nagybirtokos között volt, mindjárt más nézetre fogunk jutni.
Az ármentesített területek után, pedig ezek a területek többnyire a nagy urakéi, oly nagy terhek esnek a kisebb érdekeltek vállaira, hogy azokat elviselni is lehetetlen.
Horváth Gyula működése tulajdonképpen egy nagy pör volt, egy pör a tiszamenti szegény lakosok érdekében, a tiszamenti nagy urak ellen:
A differenciák igazságos kiegyenlítése s az ármentesítési és védekezési költségek méltányos felosztása képezte az ő feladatát, s ebben ütközött össze gr. Károlyival.
Persze, hogy most, midőn a peres felek egyike tétetik meg bírónak – Horváth Gyula lába alól kiesett a talaj, melyen a szegény nép érdekeit védelmezte, óvta s szélesítette, éppen a Károlyiak és Pallaviciniak ellenében.
*
Horváth Gyula távozása nagyon meggyengíti a lapok mai hírét, mely gróf Csáky Albint helyezi kilátásba a közlekedésügyi üresedésre. Minden a régiben megy még. Tisza úgy gondolkozik, mint a régi vármegye.
A régi vármegye pedig úgy gondolkozott, hogy ha jó országutat akart csináltatni Szalonta felé, hát akkor szalontai embert tett meg vicispánnak.
Ez volt őszerinte a legbiztosabb mód.
De ma már kissé elavult ez a metódus. A közlekedésügyi tárcát pártatlan félre kell bízni. Hiszen akad még akkora szakember az országban, mint Károlyi Sándor! Lévén akkora pénzügyi kapacitás mindenki.
Csak sajnálattal kell néznünk, hogy Horváth Gyulát (az egyetlen embert, aki tud és akar is dolgozni), a kormánypárt ezen sokáig fel nem ösmert nagytehetségű tagját el hagyják távozni bravúrral betöltött állásáról, egy kezdő mágnás végett, kivel meg akarják próbáltatni, hogy hátha talán ő is tudna muzsikálni.
Komoly országban, komoly kormányok alatt nem történik ilyesmi.
