I. Előjáték
I. Előjáték
Báró Atzél Béla, akinek az lesz a címe az utókor előtt, hogy »a nagy revolver-irtó«, egy szép délután nyugodtan csibukozott a dohányzószobájában, mely híres a »kiporolt nadrág« folytán, midőn kopogtatnak ajtaján, s lihegve, ijedt arccal lép be egy rendőr. Egész teste reszketett, mint a nyárfalevél.
– Mi baja van, szegény ember? – kérdé a báró.
– Én civil rendőr vagyok – dadogá. – Itt az igazolványom.
– Nem szükséges. Látom, hogy a rendőrségtől van. Mi a baj?
– Báró úr – kezdé a rendőr, s fogai vacogtak – veszély fenyeget bennünket.
– Kiket?
– Bennünket, a rendőrséget.
– Hogyan? Veszély?
– Igenis, kérem, fenyegető leveleket kaptunk a revolver uraktól.
– Nos?
– Azt írják, hogy önt okvetlenül agyon fogják ütni, ha vissza nem veszi Heinrich úr ellen a fenyítő pert.
– Nos, hisz akkor én forgok veszélyben, nem önök. Sőt nálam is van vagy húsz ilyen levél.
– Bocsánatot kérek báró úr, de tévedni méltóztatik, a dolog mégis a mi bőrünkre megy, mert a főkapitány úr rendeletéből mi kénytelen vagyunk a báró urat őrizni éjjel s mindenütt nyomában lenni, be fogja tehát látni méltóságod…
– Mit?
– Hogy mint családos emberek joggal esedezünk, kegyeskedjék visszavenni a fenyítő pert Heinrich úr ellen.
– Lehetetlen, hanem önöknek komolyan megtiltom, hogy engem őrizzenek. Félek, ez valami szerencsétlenséget hoz rám.
