3. Az új üstökös
3. Az új üstökös
Lerajzoltuk a kunyhót. A csősz, amint meglátta, hogy a kunyhójáról mappát veszünk föl, gyanakodó szemekkel mért végig s közelebb lépegetve hozzánk, szűrét a földre terítvén, félkönyökére dülve, kihívó tekintetet vetett ránk mintegy várakozó állásban.
– Osztég mire való lesz az? – szólt hosszú hallgatás után bosszúsan.
– Semmi rosszra. A kunyhó nagyon szép. Le akarjuk rajzolni.
Megcsóválta bozontos fejét.
– Dejszen engem el nem bolondítanak az urak. Már micsoda szépség volna ezen la? Nem vagyok én mai gyerek. Ha az urak valami szépet akarnának festeni, ott a tiszttartó háza a faluban, – hanem hát jól tudom én, mi lesz ez…
– Ej, ugyan mi lesz?
– Az lesz, hogy megmondta nekem a rétsági főkoldus, akinek a fészke ott vagyon az országúton a vén nyárfa alatt…
– Mit mondott meg?
– Azt, hogy a bíró megfenyegette, jövedelmi adót fog vetni a vármegye őrá is: – mert már a vármegye rászorul az ilyen szegény párákra is.
Nevettünk a csősz észrevételén, ami úgy látszik, még csak jobban elkeserítette.
– Nevethetnek, tudom. Látom ám már az új üstököst negyednapja. Mindig hajnalban jön a nagy farkával… Égi jel nem hazudik.
– Hiszen az üstökös háborút jelent, barátom.
– Az ám, valamikor – szólt meggyőződéssel, kalapját szemére húzva –, háborút jelentett még a jó világban, de most már mindig az új porciónak a forspontja. Nem vagyok én mai gyerek, megvigyáztam én azt már.
És az öregnek körülbelül igaza van. Mert ha az üstökös háborút jelent is, az új adókat meg a háború jelenti.
Csak egyet nem vigyázott meg csősz uram; hogy az adószedők néha be se várják az üstökös csillagot.
Felállt, közelebb lépett hozzánk s inkább kíváncsisággal, mint gyűlölettel tekintett a vázlatkönyvbe, s amint lassan-lassan ki kezdte venni a körvonalakat, még tetszett is neki a dolog.
– Az istenúgyse – mondá.
Kivettem szivartárcámat s megkínáltam egy szivarral.
– Hát iszen… iszen… – szólt békülékenyebb hangon, mialatt a szivart a nagyobb összetartozandóság okából megnyálazta –, ha már rászorul király őfelsége… mert hallom, hogy nagy szegénységben él ő is… én bizony nem ódzkódom… csak arra kérem szeretettel az urakat, hogyha már úgy van, hogy legalább minél kisebbre rajzolják.
Azt gondolta, hogy úgy kevesebbet kell majd fizetni érte. S szörnyen hálálkodott, mikor egy féltenyérnyi darabkára látta oda teremtve.
