A T. HÁZBÓL [dec. 8.]
A T. HÁZBÓL [dec. 8.]
Énrám is rossz idők nehezedének…
A Napóleon dinasztiából körülbelül semmi se maradt meg már, csak a Lulu név. IV. Napóleon Lulut megölték a zuluk, de megmaradt Meszlényi Lulu, akiről azt énekelték a bodajki kerületben:
Ki nem látott kaffer-zulut
Nézze meg Meszlényi Lulut.
Nézze meg Meszlényi Lulut.
Meszlényi Lulu egy idő óta megcsömörlött a Ház levegőjétől, eleven, tömött alakját hiába nézem a folyosókon.
Mindig vidám volt, s sohase csinált komoly dolgot: kedvenc alakom volt… úgyszólván a jobb kezem a karcolatok írásánál.
Prileszky Tádé egy idő óta fölcsapott államférfiúnak. A zöld sipka ritkán látható künn.
Szalay Imre csak nagy ritkán jön be a Házba. Ilyenkor a szüret után a borokat preparálja otthon.
Zichy Jenő a folyosóktól elpártolt a karzatokhoz. Az pedig kiesik az én perifériámból. Az már a szalon rovat.
Komjáthy Bélán valami búskomorság vett erőt, mióta Paulerrel kibékült.
Beöthy Algernon a jobb folyosóhoz pártolt, s elmésségei mind latinul vannak.
Minden hanyatlik a tisztelt Házban.
A hanyatlás legnagyobb mérvét az jelzi, hogy már Kemény Gábort is egészen komolyan kezdik venni.
Göndöcs apát is elhallgatott; egyetlenegy szava sem volt az ellen, hogy a Mikulás adóemelést hozott. Göndöcs a karácsony ünnepi prédikációkra készül.
Andrássy Tivadar a legközönségesebb szürke nadrágokat viseli, Fenyvessy Ferenc levetette a fehér mellényét.
Németh Albert otthon beszél a választóknak. A »fehér szerecsen« otthon hallgat Szabolcsban.
Egyszóval rosszul állok. Kedvenc alakjaim vagy kipusztultak, vagy elszontyorodtak. A közelgő választások nyakát szegik a kedélyességnek.
Az idő mindent és mindenkit megváltoztat, Jókait kivéve, ki még az öregség havát az ősz parókát is hiába vette fel, fiatal kedélye nem engedi, hogy az öregség hozzá lopódzék (pardon, a mai nap óta ez megszűnt parlamentáris kifejezés lenni), lelkének derűje elönti fényével az egész folyosót, ha végigmegy rajta.
Most is megáll egy csoport hírlapíró képviselő előtt, akik mindnyájan sopánkodnak a nagy adóknak miatta, míg közbe szól az egyik:
– Hja, sok kell, hogy a mamelukok fényben éljenek.
– Hagyjátok el – vág közbe Jókai –, mikor én ellenzéki hírlapíró voltam, négy lovon jártam, üveges hintóban, s mikor egyszer beállítok az adófőnökhöz jövedelmi bevallást tenni, hát azt kérdi tőlem nagy mogorván:
– Nos, mennyit keres a tollával?
– Hatszáz forintot – mondom restelkedve.
– Ugyan ne nagyzoljon, hiszen Csengery csak különb ember magánál, és az csak négyszáznegyven forintot keres.
– No, hát akkor tessék beírni négyszázhúsz forintot.
Beírta. Micsoda világ volt az, te Kálmán! (És az ajkaival csettentett pajkosan Törs Kálmán felé.) Harminc forint adót fizettem akkoriban a tömérdek jövedelemtől. Hanem amióta megcsinálták a fúziót, a fúzió gorombább kezd lenni az akkori adófőnöknél. A fúziónak mindjárt az volt az első szava: »Szállj le, Balázs, a hintódrul!« Le is szálltam! Amióta mameluk vagyok, a fejem sem tudom az adótól meg a sok mindentől. Úgy nézzetek rám, gyerekek, hogyha semmim se volna, azt mondanám, hogy gróf vagyok!
Bent a tanácskozó teremben egy pillanatra sem bírta lekötni a figyelmet senki. Különben is rövid üléske volt.
Az indemnity-javaslatot tárgyalták.
Mocsáry szólalt fel ellene Csanády modorában, majd Csanády kelt fel, s tovább beszélt Mocsáry modorában.
A javaslat mellett nem szólt senki.
Ebből azt lehetne következtetni, hogy megbukott.
Keresztülment biz az; hanem a mamelukoknak nem akarózott beszélni.
Minek az a sok teketória? Szavazzunk!
És leszavaztak, mint a parancsolat.
