A T. HÁZBÓL [nov. 22.]
A T. HÁZBÓL [nov. 22.]
A vita sekélyesedni kezd.
Legelőször jött a liberálisok kara, azután a papok kara, ma meg az antiszemiták kara.
Az összes beszédek közt még mindig a Horváth Boldizsáré dominálja a kedélyeket. Egy beszéd, amellyel minden párt meg van elégedve.
Tisza, mikor Horváth Boldizsár tegnap fölíratta magát, aggódva kérdé Láng Lajost:
– Mit fog beszélni az öregúr?
– Itt van a beszéde a zsebemben – felelé Láng.
– No, ha a te zsebedben van, hát akkor nem veszedelmes – mondja a miniszterelnök megnyugodva.
Nem is volt. Kielégítette még Paulert is, aki a legelsők között volt ott gratulálni.
– Úgy vettem ki a beszédedből, Bódi, hogy még te is el akarsz venni valami zsidó lányt.
– Nem lehet, barátom: mellettem ül a vőm, az mindjárt beadna egy pótindítványt, hogy az özvegyek eltiltatnak a törvény kedvezményeitől.
Tetszett mindenkinek a tegnapi beszéd, csak tán a közbeszólásairól híres Szathmáry Laci bácsinak nem, aki ma a Győry Elek csinos és emelkedett beszéde után, midőn élénken megéljenezték a nagy tehetségű fiatal képviselőt, élénken közbekiáltott:
– Ez már logika, nem a tennapi!
Az első szónok különben Ónody volt. Beszéde alatt folyton gyülekeznek a képviselők és a karzati szépek. S az újonnan érkezők lekötötték a jelenlevők figyelmét, s elterelték a szólóról. Egy-egy színes női kalap, amint feltűnik a horizonton, nagyobb figyelmet kelt, mint egy szép gondolat. S több színes kalap volt a karzaton, mint ahány szép gondolat Ónody beszédjében…
A gukkerek, melyekkel bőven vannak ellátva a keresztény képviselők, nagy működésben voltak egész ülés alatt.
Nyájas fejbiccentések váltattak felülről alúlra és viszont. Annyi sok szép nő volt jelen, hogy az ülés közepetáján a képviselők valóságosan a karzatra széledtek el, s csakis a kopasz fejek főttek a házasság kérdésében. A fiatalabb rész már a törvény folyományait végzé praktice.
Ónodyról szólva, szép hangorgánuma van, előadását bizonyos hév rezgi át, de az anyagot nem bírja még formába szorítani, s ha nem nyargalna mindig vesszőparipáján, a zsidók elleni gyűlöleten, ha kevesebbet akarna mondani, sokkal többet mondhatna.
Érdekes, csinos ember. A zsidó kisasszonyok felálltak a karzaton, kíváncsian ágaskodva és aláhajolva, s bizonyosan nem találták olyan rettenetesnek, mint a híre.
Jól esett egy »tanítvány« után egy professzort hallani.
Kőrösi Sándorról van szó. Mint a kálomista Róma embere, mit tehetett egyebet, mint hogy a klérus ellen emelte fel tudományának rozsdás dárdáját.
De hála istennek egyetlen halott se maradt a klérusból a csatatéren.
Bizonyítgatta, hogy a házasság ugyan egyházi természetű, s erre nézve idézte nekik Horatiust.
– No ugyan megadta neki! Nem tudott közelebb találni auktoritást?
– Hja, a debreceni ember messziről kezdi.
– No, de olyan fájos lábbal megy ilyen messzire.
Hivatkozott még Pál apostolra is, aki azt mondja, hogy a házasság az emberek bűnös természetének folyománya.
Komjáthy Béla hozzáment, s Pál apostolnak a korinthusiakhoz írt valamelyik leveléből még azzal a citátummal gazdagítá ismeretét, hogy a házasság egy kegyes ösztön.
A következő szónok Hérits Antal.
– Én mint katolikus pap szólalok fel…
– Itt nem ismerünk katolikus papokat! – zengtek az eretnekek.
– És mint képviselő – igazítá ki magát Hérits.
– Csakis mint képviselő – így az eretnekek.
Ez epizód után aztán zavartalanul folytatta beszédét Hérits, de csakis mint katolikus pap.
Künn a folyosón éles csengettyűhang rezgése jelzi folyton, hogy egy szónok szája immár becsukódott, s új ajkak szórják az igét.
Csengetnek. Szekvens Pauler.
Kesernyés arcán csak a nagy életuntság látszik. Úgy hányja ki a szavakat, mint más ember az epét. Pedig langyos dolgokat mond el, de csakis éppen a legszükségesebbeket. S ez a ridegség, ez az ökonomia a szavakkal imponál legjobban.
Legnagyobb bajuk van a mamelukoknak, akik nem tudják, miképp viseljék magukat a beszéd alatt, tessék-e nekik vagy ne tessék? Beszédjében erős katolikus szellem volt, mely nem is tévesztette el hatását Wahrmannra és Trefortra.
A Győry hatásos beszédével már végeztem a karcolat elején, azalatt tehát míg ő beszél, kimehetünk a folyosóra, hol Kovács Gyula, a házasságokról ez idén megjelent nagy jogi munka szerzője, preperálja a fiatal honatyákat, s beléjök nyomja, mint valami zsákba, az ő eszméit.
Igazi tudós természet. Ő az egyetlen ember, aki legmelegebben hiszi, hogy a házasság szentség, de azért ő maga nem él ezzel a szentséggel. Minden szó izgatja, amit elmondanak. Édes verejték foly végig arcán, ha okosan beszél valamely szónok, s halálos tréma környékezi, hogy no most mindjárt valami bolondot mond. S a kín vonaglik arcán, ha egy más szónok rosszul fogja fel a kérdést, s a hamis érvek labirintjába tévelyedik.
Sokkal vidámabb kép gróf Zichy Jenő, ki valami ipardologra vonatkozó indítványnak keres a folyosón tíz aláírót.
Megszólít minden ismerőst.
– Írd oda, kérlek. Nemes ügy, iparügy. Éljen a haza!
De nemes ügyre lassan gyűlnek az aláírások. A gróf tehát folyton nyájasabb és nyájasabb hangon perszvadeálja a képviselőket.
Meg is fogja a könyvtárszobában Rakoszky Istvánt, ki Osváth Alberttel, a tisztelt Ház egyik kedves gyorsírójával interpretálja, meglehet, a tegnapi »Kék macska« mulatságokat.
– Írd oda, kérlek – mondja Zichy Rakovszkynak.
Rakovszky aláírja, ő a hetedik. Még három ember kell.
– Ki az, akivel beszél? – kérdé Zichy suttogva.
– Osváth Albert!
– Aha! Szervusz, Berci! Jó, hogy talállak! Írd alá, kérlek, Bercikém, te is! Az iparosok javára!
– Szívesen.
Osváth megfogja az ívet, aláírja vakon, és odaád a grófnak egy forintot!
– Mi ez?
– Hát amennyi tőlem telik.
– De hiszen én indítványt írattam alá veled!
– Meglehet, csakhogy én nem vagyok képviselő.
De vége a tréfának, megnéptelenednek a folyosók, Zichy is szalad az ívével, a karzatokon hullámzás támad, mindenki tódul be. Istóczy kezd beszélni.
Tagadhatatlanul érdekes ember! Halovány ónszínű arcán izgatottság látszik, apró szürke szemeiből szenvedély csillog. Szelíden lelógó bajusza és krisztusi szőke körszakálla éppen ellentétben áll a szavaival, melyeknek hegye mintha arzenikumba volna mártva.
Beszéde két kis kutyanyelvre van ráírva, s e kis »kutyanyelvek« közül mind a két kezében tart egyet-egyet, s összevissza, hol az egyikből nézi ki, amit mond, hol a másikból.
Csak a slágvortok vannak feljegyezve, s azokat rapszodice, töredezetten fűzi egymásba.
Figyelemmel hallgatták s mély csendben, csak némely erős kifejezéseknél tört ki harsogó kacaj. Széll Kálmán elvágja magát a padba, úgy nevet. Wahrmann lesüti fejét, úgy nevet. Még az ősz Orczy is mosolyog, pedig őróla nem lehetett volna föltenni, mintha el merné árulni azt, hogy mosolyogni is tud.
Csak Tisza Kálmán hallgatja egykedvűen, s a Pauler arcán van ott öröké a gyilkos kesernyésség.
– Vidovich György! – kiáltá a jegyző.
A színes kalapok, selyem mantillák megmozdultak a karzaton, a honatyák észrevették, hogy megéheztek…
Egy szempillanat, s csak a kifelé tódulók hátát látta az ember.
