A T. HÁZBÓL [márc. 22.]
A T. HÁZBÓL [márc. 22.]
A földadó-kataszteri munkálatok eredményei ellen érvényesíthető felszólalások elintézésének módjairól szóló törvényjavaslat volt a szőnyegen gyenge részvét mellett. Csak a karzaton ült nehány »végzett földesúr«. A »Ház« kezd végelgyengülésbe esni. Kriptaszerű csend uralkodik a folyosón és a büfében.
S ha lézeng is itt-ott egy-egy alak, mintha az orra vére folyna mindannyinak. Senki sincs többé otthonosan, csak Maszák Hugó és P. Szathmáry Károly.
Olyan biz ez, mint ahogy az ember egy pompás szálláson érzi magát a hurcolkodás előtt.
A honatyák gondolataikba elmélyedve könyökölnek még helyeiken, s két könyökük közül rájuk vicsorog még a vizitkártyájuk s azon a saját édes nevük, de meddig… meddig?
Lenni vagy nem lenni, ez most a kérdés.
A vizitkártya búsan, szerényen lapul be a vájt mélyedésbe. A fekete litografírozott betűk kétségbeesetten susogják: »Ki ül itt majd esztendőre?«
Komor ossiani levegő ez itt! Egy-egy sóhaj fakad fel néha a szívek fenekéről, mintha az ősz hervasztó lehellete lenne…
Ha két képviselő találkozik, s egymás arcába nézve kérdi: »hogy vagy«, nem az a felelet, hogy »köszönöm jól, vagy rosszul«, hanem az a felelet: »Nem tudom, azt írják otthonról, hogy meglehetősen«.
(Mindenki otthonról tudja meg most, hogy miképp érzi magát.)
És a jelzőknek hitele is egészen megszűnt. Ki tudná azt most, mit jelent melyik szó?
A »meglehetős« tán kétségbeejtő, a »jó« tán reménytelen, mert hiszen a »több mint bizonyos« is több mint bizonytalan. Még a grammatikát is felforgatják ezek az átkozott választások, melyek már kezdik kilógatni az egyik lábukat.
Jó dolguk csak az »ünnepelt nagyoknak« van, akik nem szerzik a mandátumot, hanem akiknek dukál. Ilyen Csernátony. Őnélküle hiányos lenne a Ház. (Zsindely nem volna rajta.) Ilyen Jókai. (Cifrázat nem volna rajta.) Ilyen Horvát Boldizsár. (Gerenda nem volna rajta.) Szilágyi a kémény, Apponyi az ablak, Mocsáry a vízvezeték. Gróf Bánffy Béla is nélkülözhetlen bútor. Őt úgy jellemezte előttem egyik barátja, hogy ő valóságos vekker, de megvan az a rossz tulajdonsága, hogy mindig vagy előbb, vagy később ébreszt, mint kellene. Mindegy, csak ébresszen!
De félre e borongós képekkel. Ahogy lesz, úgy lesz. Ne keserítsük még jobban a kesergőket. Tartsuk magunkat szorosan a nap történetéhez.
Annál is inkább, mert úgy rövidebbek lehetünk; nem lévén a mai napnak semmi története.
Néhány ember arról beszélgetett, hogy mi lesz ugyan a mai honti tusa eredménye. A kormány győz-e vagy Ivánkáék?
Egyik bennfentes mameluknak az az ötlete támadt, hogy bizony sokkal jobb volna, ha Ivánkáé lenne a diadal.
– Ugyan miért? – förmedtek rá a többiek.
– Mert egy emberrel ugyan kevesebbünk lesz akkor, de egy argumentummal több lesz a Tisza feleletében Horányszkynak. Hát micsoda nekünk egy ember?
Ez a hetyke alaphang azonban csak galgenhumor, mint a Kőrösi Sándoré, aki azzal incselkedik a folyosókon, hogy a választásokra Hajdúszoboszlóról fogad egy szélsőbaloldali embert, hogy olyan is legyen a debreceni kerületében.
A honti választáson kívül nincs más eleven kérdés. Ez pedig nem elég, tehát még mindig a »ceglédi hadjárat«-ról folyik a triccs-traccs.
Maguk a ceglédi áldozatok, mindenik a maga két segédeivel, egész kis tábor, együtt járnak-kelnek, súgnak-búgnak.
A harc borzadályos részletei közül most már kezdenek kibontakozni a mulatságosabbak is.
Kevéssel az Ugronon elkövetett »bizalmatlansági szavazat« után jött egy Abonyból odarendelt huszárkapitány az eszkadronjával.
– Hol vannak azok az antiszemita izgatók? – kiáltja fogcsikorgatva. – Szeretnék vagy egyet megkardlapozni közülük.
– Miért haragszik rájuk olyan nagyon a kapitány?
– Miért? – vág közbe vörös színűre bőszülve. – Mindenütt utánam járnak az ördögadták. Sehol sincs békém miattuk. Tavaly Pozsonyban untam meg őket, átmegyek feküdni Zalaegerszegre az ősszel, hát nem ott is velök kellett piszkolódnom? Onnan áthelyeztetem magamat ide, s ahol ni, megint itt vannak, s énnekem gyűlt meg velök a bajom megint. Hát erre, arra… mért szemeltek azok ki éppen engemet?
E kis tréfás epizód egészen jó kedvre hangolta a folyosót, nemcsak a közönyösöket, de magukat az áldozatokat és azok segédeit is, akik egészen el vannak bágyadva a tegnapi sok szaladgálástól a Széll György szállására, a Nyúl utca 7-ik számú házba.
Vér persze még mindig nem folyt.
Széll György, akárhányszor keresik is, nem található.
Herman Ottó állítólag ráunt már, s abbahagyta az egész dolgot, mindössze egy levelet írt Széllnek, mely így hangzik:
»Ezennel konstatálom, hogy ön a nyúl utcában lakik!«…
No, már ezt az egyet Széll György se tagadhatja.
