A T. HÁZBÓL [márc. 11.]
A T. HÁZBÓL [márc. 11.]
Aki még eddig nem jött ki a béketűrésből ennél a hosszadalmas vitánál, az megérdemli, hogy ezt a karcolatot is végig kelljen még olvasnia.
Ergo – placeat!
Van nekem egy igen kedves barátom, László Miska, aki föltette magában, hogy mint tanférfiú, de már azt a vitát végighallgatja, ha törik-szakad az írói karzatról.
Első nap egészen jól találta magát.
– Istenuccse, mulatságos ez az országgyűlés!
Második nap fanyar ábrázattal mondja:
– Barátom, fene dolog itt ülni négy óráig!
Harmadnap felsóhajtott:
– Borzasztó ezeket hallgatni.
Negyednap egészen meg volt soványodva, csak a szemeiben csillogott egy kis öröm, midőn az ülésnek vége volt.
– Nem adom száz forintért, pajtás, hogy nem vagyok képviselő.
– Pedig azt hittem Miska, erre spekulálsz. Mert ha mind betelepíted a csángókat, éppen kitesznek egy választó kerületet.
– Esküszöm, soha…
– Elég!
Ötödnap már ősz hajszálak mutatkoztak a, haja között. A Prónay Gábor beszédje alatt szemlátomást őszült.
Ma hatodnapra meg betegen fekszik szegény. Mint hallom, tengeri betegséget kapott a beszédektől.
S ezzel rövidem mintegy jellemeztem a rettenetes szóhullámokat.
Mint Aphrodité, emelkedett ki azonban e hullámokból a derék Hoffmann Pál. Rekedtsége éppen nem gátolta meg, hogy lendületet adjon annak a vitézi harcjátéknak, mely a szászok ellen kifejlődött. Szép, átérzett, eszmékkel gazdag beszédet mondott, melynek az a sora, hogy »aki e hazában nem teszi magát képessé a magyar kultúrára, az talán lehet művelt ember más országban, de e hazában nem az«, megérdemelné, hogy mottónak vésettessék fel a Mileticspénzekre és a szász fakardokra.
Ellenben eltekintve ettől, csupa hiábavaló idővesztegetés a szászok fejét mosni. Hadd csináljanak, amit akarnak.
Legjobban tett ővelük vagy hat év előtt egy olyan vita alkalmából, midőn éppen nekik kellett volna szólaniok, a boldog emlékezetű Beöthy Aldzsi, alkalmasint felsőbb megbízásból.
…Aldzsi ugyanis Szebenből feladatott nekik egy álsürgönyt valami barátja által, amelyben a szász püspök megsürgönyzi, hogy ekkor és ekkor délelőtt tizenegykor Pesten lesz az »Angol királynő«-ben, s fontos ügyben akar velök beszélni.
Nosza lett riadalom a szászok között… frakk-kefélés, fehérnyakkendő vasaltatás. S a másnapi döntő vita alatt nem lábatlankodott ott egy sem. A derék Trefort nem győzött csodálkozni a csodálatos jelenségen.
A szász követek ezenközben mind összegyűltek az »Angol királynő«-nél.
– Hanyadik szám a püspök? – kérdezik a kapustól.
– A püspök nincs itt szállva, hanem úgy gondolom, hogy ő volt itt reggel, ha ugyan önök a szász követek.
– Mi vagyunk!
– Ez esetben ő volt minden bizonnyal. Azt hagyta hátra, hogyha előbb jönnének, legyenek szívesek várni egy picikét.
A szászok vártak türelemmel, s amíg vártak… vártak, addig a Házban szó nélkül hajtatott keresztül a javaslat.
Akiket a mese tovább is érdekel, azoknak megsúghatom, hogy a püspök nem jött el, s amikor Aldzsi az ülés után véletlenül odamegy ebédelni, gúnyosan szólítja meg Zayt:
– Mit csináltok itt, Adolf?
– A püspökünket várjuk.
– Ejnye! Ha megjön, küldjetek be értem is az ebédlőbe. Szeretnék neki kezetcsókolni.
Tudós Orbán Balázs is a szászok ellen polemizált, mégpedig új oldalról. Bebizonyítja nekik, hogy ők még csak nem is szászok. Amin ezek felette elbúsulnak vala. Mert hát mik is ők akkor?
Azt mondja, szeretné őket zálogba adni, hogy mint hajdan a szepességi városok, ott tanulnák meg a hazaszeretetet.
– Ugyan ki venné el ezeket zálogba? – sopánkodik Madarász.
– Odaadnánk ingyen – véli Kiss Albert.
– Még ingyen is úgy volnánk – elméskedik Bölöny József –, mint amikor Moháczi bácsi sóhajtott fel hogy: »Elvesztettem az étvágyamat!« Mire azt feleli neki valaki: »No, jaj annak, aki megtalálta.«
A jelentékenyebb képviselők közül még Lukács Béla beszélt, olyanformán, mint kedves Teleki Sándor bátyánk szokta, hogy a beszéde fölébe bátran odaírhatta volna:
– Szíves üdvözlet az erdélyi katolikus státusnak! –
Különben Lukács Béla okos fej, ízléssel bíró ember. Nem mondott semmi olyat, amit már hallottunk, de az igaz, olyat sem, amit még nem fogunk hallani.
A beszélők sorozata még hosszú,… szörnyű hosszú… s e rettenetes étlapon, nincs semmi más inycsiklandoztató már, csak Németh Albert.
